SZÁGULD

Full text search

SZÁGULD v. SZAGULD, (szag-ul-d) önh. m. száguld-ott, htn. ~ni v. ~ani. Sebesen nyargal; szerteszét futtat, portáz, mint háborúban a czirkáló, s az ellenséget nyugtalanító lovasok, előörsök szoktak. Nyargalt, nyargalt, hogy szikrát hányt a száguldó ló lába. (Kisfaludy S.). Elszáguldani, kiszáguldani. Áthatólag is: Beszáguldani a vidéket.
„Ottan az Alibég onnét elszágolda,
Haláltól, fogságtól ő megszabadúla.“
Temesvári István 1569-ben. (Kenyérmezei viadal).
„Omló tajtékban füredvén,
Nyargal, szaguld a büszke mén.“
Kölcsey. (Dobozi-balláda).
Átv. ért. sebesen halad. Szétfoszlott s éjszaki széltől űzött föllegek száguldanak délfelé.
Ezen igében a d vagy olyféle toldalék, mint hugydik igében, s eredetileg szagúl v. szágúl lehetett, vagy pedig szágúdik szágódik (mint Szabó Dávidnál is) az eredeti alak s az l közbefurakodott. Ha ez igében alapfogalmul a sebes mozgást veszszük, úgy rokon értelmű a szalad, száll igékkel; ha pedig az ide-oda nyargalás fogalmát fejezte ki eredetileg, úgy azon sza gyökű szókhoz rokonítható, melyek széledező mozgásra vonatkoznak, mint szana (szét), szór (sza-or), szab, szak, szakaszt; továbbá ide tartozik azon ta, melyből táv, távul, tágul eredtek. Különösen alapértelemben rokon hozzá: tágul, mennyiben ezt is teszi: elmegy, eltakarodik, eltávozik, pl. tágulj innen! A közép g öszveolvasztó hang gyanánt is csuszhatott be, mint téged szóban te-ed helyett és tegez igében, mely eredetileg te-ez (téz) azaz, te-nek nevez; mi szerint a szaguld is annyi volna mint sza-ul-d.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me