Jávorka Sándor

Full text search

Jávorka Sándor (Hegybánya, 1883. márc. 12.Bp., 1961. szept. 28.): flórakutató, geobotanikus, az MTA tagja (l. 1936, r. 1943), Kossuth-díjas (1952). Tanulmányait a bp.-i egy.-en végezte, 1906-ban növénytanból doktorált. Rövid ideig a bp.-i egy. botanikus kertjében, 1905-től az MNM Növénytárában dolgozott, 1919-ben a Tanácsköztársaság közoktatásügyi népbiztossága a növénytár vezetőjének nevezte ki. 1920-ban megfosztotta vezető állásától. 1934-ben lett újból a növénytár ig.-ja. 1940-ben nyugdíjba ment, de haláláig folytatta tudományos munkáját; a felszabadulás után tevékenyen részt vett a tudományos életben és a tudomány népszerűsítésében. Első elnöke, majd tb. tagja a Magyar Biológiai Társ.-nak. – Elsősorban flórakutatással foglalkozott. A mo.-i mellett a Kárpátok és a balkáni flóra kiváló ismerője volt. Több gyűjtő- és tanulmányutat tett a Balkánon. Magas színvonalú tudományos, de mindenki számára közérthető nagy művei mellett kisebb tanulmányok sorozatban tisztázta a florisztika, a növényföldrajz számos részletkérdését. Több mint száz növényalakot ő nevezett el és számos (kb. 40) az ő nevét viseli. Tudománytörténettel is foglalkozott. – M. Magyar flóra (I–II. Bp., 1924–25); A magyar flóra kis határozója (Bp., 1926); Iconographia Florae Hungaricae. A magyar flóra képekben (Csapody Vera rajzaival, Bp., 1931–34); Magyar gyógynövények (Augusztin Bélával, Giovannini R.-vel és Rom Pállal I–II. Bp., 1948); Erdő-mező virágot (Csapody Verával Bp., 1950, szlovákul 1959); A magyar növényvilág kézikönyve (Soó Rezsővel; Bp., 1951); Kitaibel Pál (Bp., 1957); Kerti virágaink. Közép-európai dísznövények színes atlasza (Csapody Verával Bp., 1962). – Irod. Máthé J. I.–Soó Rezső: Búcsú J. S. akadémikustól (az MTA biol. csoportjának közl., 1962. 1–2. sz.); Zólyomi Bálint: Erinnerung an S. J. (Ann. hist.-nat. musei nat. hung. 1962. 54. sz.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me