SZENNAI SZABADTÉRI NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY, SZENNA

Full text search

SZENNAI SZABADTÉRI NÉPRAJZI GYŰJTEMÉNY, SZENNA
A somogyi építészeti emlékeket összegyűjtő és megőrző regionális múzeum nem megyeközpontban, Kaposvárott, hanem attól 8 km-re, Szenna községben jött létre helyi kezdeményezésre. Ez az egyetlen szabadtéri múzeumunk, amely élő faluban valósult meg. Megszervezését az indokolta, hogy a megye gazdag népi építészeti hagyományát, illetve e hagyomány legreprezentatívabb példáit így lehetett a jövő számára megőrizni. A múzeum tudományos és építészeti tervét Knézy Judit és L. Szabó Tünde készítette el.
319Elképzeléseik súlypontja a megye két legarchaikusabb vidéke volt, Zselic és Belső-Somogy, ahol a talpas-vázas faépítészet legszebb példái megmaradtak a 60-as évekig. A rendkívül hagyományőrző református népesség építészeti kultúrája és lakása a 18–19. századi falusi életmód számos vonását őrizte meg.
A Néprajzi Gyűjteménynek nevezett regionális múzeum az egykor halmazos, majd rendezett falu dombon álló református temploma köré épült fel. A templomot a türelmi rendelet után emelték 1785-ben, népi barokk stílusban, belső terében a padok mellvédjét, a karzatot és a mennyezetet rekonstruált festett kazetták díszítik. A templom, a fél-karéjban épült utca mellé sugarasan épített porták, és velük szemben a szőlőhegyi pincék, ha településtörténetileg nem is hitelesen, de hangulatos faluképet tükröznek. Az út mellett öt parasztporta épült fel, az eredeti anyagok megtartásával, az eredeti technológiával, a hagyományos gazdasági épületekkel, kapukkal és kerítésekkel. A porták mellett harangláb, út menti kereszt, faszerkezetű présházpincék és a református temető sírjelei egészítik ki a látnivalókat (L. Szabó T. 1980; Knézy J. 1987).

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me