Paul Verlaine: Az én meghitt álmom
Paul Verlaine: Az én meghitt álmom
E furcsa álom gyakran s mélyen talál sziven,
Egy ismeretlen nőről, kit szeretek s szeret,
S kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
És soha csupa másnak s szeret s megért hiven.
Egy ismeretlen nőről, kit szeretek s szeret,
S kit ízig ugyanegynek sohasem ismerek,
És soha csupa másnak s szeret s megért hiven.
Oh, ő megért hiven s csak ő látja, igen,
Hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
Oh jaj, csak ő s könnyétől, mely lassan megered,
Izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden…
Hogy átlátszó szivemben zord talány nem mered,
Oh jaj, csak ő s könnyétől, mely lassan megered,
Izzadt és halvány orcám megfrissül szeliden…
Oh, barna? szőke? vagy vörös tán? - Nem tudom,
S neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
Mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet…
S neve? - emlékszem erre, zengő és lágy nagyon,
Mint bús kedveseké, kiket száműz az Élet…
S nézése úgy borong, mint szobrok hűs szeme,
S bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
Mint drága szók fuvalma, mik már hallgatni tértek…
S bús hangja mintha halkan, távolból zengene,
Mint drága szók fuvalma, mik már hallgatni tértek…
Tóth Árpád
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
