Ignotus: Az ősforrás
Ignotus: Az ősforrás
Az ebéden, mely a Kisfaludy-Társaság idei nagygyűlését követte s a beszédben, mellyel itt a Társaságba való beválasztását s új tag gyanánt való üdvözöltetését megköszönte, Tisza István gróf a magyar népben jelölte meg az ősforrást, melyhez vissza kell térni, hogy ellenszert találjunk a degeneráltság ellen, mit szellemi működésünkben sokan fölismerhetni véltek. E visszatéréstől várja Tisza István gróf a magyar tudományosságnak s a magyar irodalomnak renaissance-át.
Tisza István gróf igen pontos volt, mikor a renaissanceot, amit vár, ezen a két téren jelölte ki. Nem tudom, a politikát is a szellemi működéshez számítja-e, de nyilvánvaló, hogy e téren nem látja a degeneráltság ellen való arkánumot ugyanabban, amiben a tudomány s az irodalom terén. Mert, ugyebár: az a politika, melyet a Tisza István gróf politikai hívei és hívői mint nemzetközit és nemzetbontót ítélnek végveszedelemnek, egyebek közt éppen ezt kívánja: a nép ősforrásába való lemerülést. Tisza István gróf sok egyebekben: például a szociálpolitikában, például az ipari munkások választójoggal való felruháztatása dolgában, például, bizonyos fokig, a birtokpolitikában, vele megy e veszedelmes politikával s éppen és főképp ott áll meg, ahol a választójognak a magyar nép forrásaiban való megfürdetéséről volna szó, s amennyire örül, mint pohárköszöntőjében elmondja, hogy barátai a háborúban felfedezték a magyar népet, annyira nincs elragadtatva, hogy e felfedezést megtette a választójogi miniszter is. Lloyd George is mond olyasfélét, hogy maradj meg, te kitűnő német nép, Kantnál meg Goethénél vagyis tudománynál és irodalomnál, s hagyd a politikát, mely csak elvadít! De Lloyd George ezt nem saját népének mondja, hanem az ellenségnek.
Ami már most a tudományt s az irodalmat illeti: nem egészen világos, hogy éppen a tudománynak mi keresni valója lehet a népnél egyéb, mint hogy e népet gondosan tanulmányozza és kutassa, mint jelenséget, mint tudomány tárgyát, nemzeti vagy faji elfogultságot csak abban mutatván, de abban nagyon, hogy a magyar tudósnak s a magyar tudománynak külön szívbeli, becsületbeli, alkalmasságbeli s nemzetközi munkamegosztásbeli kötelessége, hogy ezt a magyar anyagot minden porcikájában külön szeretettel tárja fel, figyelje meg és dolgozza ki. Az irodalom pedig? Itt egy kicsit el kell mosolyodni. Hát mit tett a magyar irodalom, körülbelül 1842-től fogva, tehát közel nyolcvan esztendeig egyebet, minthogy újra meg újra és szakadatlan fürdött és megfürdött abban az ősforrásban, melyet Tisza István gróf jelöl ki renaissance-sza számára? Sehol semelyik hazában akkora művészet akkora eltökéltséggel s kizárólagossággal nem volt népies, mint a mi irodalmunk még a regényben s bizonyos ideig és fokig a drámában is. Ha a forrás és a fürdő tenné, a mi forradalmunknak kéne a Toldi Miklósnak lennie a világ irodalmai között – ám ha való, amit én nem állítok, hogy mindazonáltal elfajulásba esett, akkor e téren is igazuk van az orvosoknak, hogy a fürdő ugyan frissít, de csak ha módjával élnek vele. A valóság az, hogy az irodalom akkor születik nemzedékről-nemzedékre újjá, ha az írók önnön lelkük mélységeibe merülnek le s szabadon és előírástól való megkötöttség nélkül hozzák fel, ami onnan fel- és kikívánkozik. Hogy e lelkek rokonok legyenek s mélységeik egyazon nemzeti mélységben találkozzanak: az volna a politika dolga, a nemzeti politikáé, mely akkor az, ha nem egyenruház, hanem érdekeltet, s nem parancsol, hanem végrehajt.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
