GYŐRFFY BALÁZS

Full text search

GYŐRFFY BALÁZS
GYŐRFFY BALÁZS (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a hozzászólásokat, köszönöm szépen a néhány jobbító jellegű hozzászólást.
Néhány felvetést szeretnék megindokolni, hiszen azt gondolom, nagyon sok felszólalásnak talán a nem kellőképpen megértett módosító javaslat volt az alapja, nem sikerült kihámozni a javaslatból azokat a szándékokat, amelyek alapvetően generálták ezeket a gondolatokat.
Szóba került a földműves státus, hogy valaki földművesként tagja legyen-e a kamarának. Nos, mi úgy gondoljuk, hogy nem lesz senki földműves az akarata ellenére, ezért aztán meglehetősen érdekes felvetés az, hogy a földműves ne legyen tagja az agrártársadalomnak, ne legyen tagja egy kötelező tagsággal működő köztestületnek. Úgy gondoljuk, hogy ez már logikai és nyelvi szinten is kérdéseket vet fel.
Szóba került az adó- és illetékmentessége a kamarának. Tisztelettel tájékoztatok mindenkit, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara bizonyos esetekben most is adó- és illetékmentes. Ezt kívántuk egyébként továbbpontosítani.
Szóba került a kamara finanszírozása és az általunk javasolt közfeladatellátási megállapodás is. Itt az Áht.-val kapcsolatban nincs egyértelmű állásfoglalás, pillanatnyilag még dolgoznak a kollégák, talán körvonalazódik, hogy ez milyen formában ültethető jogi keretek közé. De nézzük, hogy mi indokolta ezt. A kamara elég sok közfeladatot kapott az idei évben, amit kötelességünk ellátni, hiszen jogszabály rója ránk ezt a kötelezettséget. Ugyanakkor a közfeladat mellé forrást is kell biztosítani, és pillanatnyilag van 1,2 milliárd forintról kormánydöntés, ami még nem érkezett meg a kamara számlájára, és ezért aztán ezeket a közfeladatokat a kamarai tagdíjakból kell finanszíroznunk, ami nyilvánvalóan nem a normális menete a dolgoknak. Ezért, az elmúlt egy év tapasztalatait levonva, úgy gondoltuk, hogy ennek egy megfelelő keretet kell biztosítani, hiszen a most hatályos törvényben is az van, hogy közfeladatot csak közfinanszírozás mellett adhat át a mindenkori kormányzó hatalom a köztestület számára.
Ugye, az MVH-eljárásrend is szóba került. Ebben alapvetően egy olyan jobbító szándék fogalmazódik meg, ami - én meggyőződéssel vallom -mindenki számára, legalább ez az egy gondolat, ha nem is ebben a leírt formában, támogatható.
(21.30)
Magam is tudok olyan esetet, amikor egy százmilliós nagyságrendű állattartó telep korszerűsítése bukott meg azért, mert az adott személy a Vágóállat és Hús Terméktanácsnál való tagságát és az arról szóló dokumentumot nem találták meg az MVH-nál. Azt tudjuk, hogy a VHT-től kikérte a papírt, azt tudta dokumentummal bizonyítani, hogy mikor kérte ki: a leadási határidő előtt. Az MVH-hoz nem érkezett meg. Az illető állítja, hogy elküldte - kinyomozhatatlan. De miért hozzuk magunkat ilyen helyzetbe? Semmilyen uniós jogszabály nem írja elő, hogy ez az egy szerencsétlen papír egyébként nem hiány-pótolható. Erre teszünk javaslatot, hogy tegyük kicsit életszerűbbé az MVH-s eljárásrendet és kíméljük meg a saját gazdálkodóinkat az ilyenektől. Egy családnak egy komoly beruházása bukott meg ezen. Tehát ez nem egy uniós kötelezettség. Meggyőződésem, hogy akár ellenzéki, akár kormánypárti vagy akár a kormányzati szereplőknek is egyértelmű érdeke az, hogy ezeken a nem életszerű problémákon túllépjünk.
Legény Zsolt képviselő úrnak: a képviselő úr alapvetően nem a törvény módosításáról beszélt, a tőle és párttársaitól, az ellenzéktől már nagyon sokszor hallott, a kamarát illető általános kritikát fogalmazta meg. Nem tudom, hogy általános vitában ennek van-e helye, de most ezt nem az én tisztem eldönteni. Azt viszont szeretném mondani, képviselő úr, hogy ilyet nem mondtam, hogy a kamara csak köztestület. (Dr. Legény Zsolt: Is!) Én azt mondtam, hogy a kamara köztestület. Ön így fogalmazott az előbb, ezt mindenképpen szerettem volna pontosítani.
Hogy a régi kamarai rendszer milyen jól működött: képviselő úr, tisztelettel tájékoztatom önt, hogy 2012 augusztusában, amikor a kamara vezetőjeként először átléptem annak küszöbét és megkérdeztem, hogy állunk anyagilag, akkor a kamara számláján 500 millió forint volt. Egy probléma volt ezzel a számmal: egy vízszintes vonal volt előtte. Mínusz 500 millió forintot sikerült az előző kamarai rendszernek összehoznia. Az a kamarai rendszer fél éven belül anyagilag bukott volna meg úgy, hogy egyébként a kamarai tanácsadó hálózat működtetésének kötelezettsége a nyakában volt. Tehát az, hogy a kamarai rendszer átalakításra került, a korábbi kamarai rendszer mentsvárát jelentette.
Megfogalmazta, hogy Magosz-vezetők vannak a kamarai vezetésben. Képviselő úr, tisztelettel tájékoztatom, hogy a kamarai választásokat a Magosz nyerte meg, így - milyen meglepő - Magosz-vezetők vannak. De ne tessék meglepődni, a kormány meg tele van fideszes párttagokkal.
Nem tudom, hogy ezen miért kell óriási módon meglepődni. Úgy gondolom, hogy egy nyertes választás után talán minden nyertes választást maga mögött tudó szervezetnek joga van ahhoz, hogy az általa fontosnak tartott ideológiát saját személyi garanciákkal tudja biztosítani a betölthető pozíciók vonatkozásában.
A földbizottság esetében azt mondta, hogy lassú az eljárás, amit én nem igazán értek. Egyetlenegy esetről nem tudunk, amikor a kamara akár egy perccel is túllépte volna azt a határidőt, ami egyébként nem olyan hosszú abban a féléves időszakban, ami általában szükségeltetik egy adásvétel megkötéséhez. A kamarának 15 napja van véleményt alkotni. Ezt minden esetben megtettük. Egyetlenegy esetet nem tud mondani, amikor ez ne történt volna meg.
Magyar Zoltán képviselő úr azt mondta, hogy a kamara nem tölti be azt a feladatot, amit neki szántunk, gondoltunk. Ezzel részben egyetértek, képviselő úr, úgy gondolom, nagyon sok olyan feladat van még előttünk, amit el kell végezni ahhoz, hogy azt mondhassuk, hogy megérkeztünk. Bár talán soha nem is fog elérkezni ez a pillanat, hisz mindig lesznek újabb megoldandó feladatok. De hadd hívjam fel a figyelmüket arra, hogy a kamara mivel tölti a mindennapjait. Szolgáltatásokat nyújtunk. Nem kellő mértékben, de szándékunk és kötelességünk ezeket jól működtetni és bővíteni.
Néhányat azért hadd soroljak fel! Etikai kódexet fogadtunk el, ami az üzleti tisztesség felé való határozott lépést és lehetőséget mutatja. Egy ingyenes növényvédelmi előrejelző rendszert működtetünk, amely egyébként már most is megvan, csak nyilván vegetáció hiányában, hisz decembert írunk, ez nem működik. Tavasszal rendelkezésre áll már minden gazdálkodónak internetes felületen a növényvédelmi előrejelző rendszer használata, sőt szándékozunk ezt tovább finomítani. Ha valaki szeretné - ez persze nyilván már egy fizetős szolgáltatás -, egy okostelefonos alkalmazáson keresztül a helyrajzi szám és a kultúra megadásával személyre szabott növényvédelmi előrejelzést és tanácsadást tudunk nyújtani.
Ingyenes jogsegélyszolgálatot működtetünk a tagjainknak, ami egy nagyon sikeres és nagyon népszerű szolgáltatása a kamarának. Hiánypótló jellegű volt, soha nem volt még ilyen. Biztosítási alkuszcéget hoztunk létre, amivel nem titkolt célunk a biztosítási piacon lévő állóvizet megmozgatni. Ezt az erőt, ami egyébként a kötelező tagságban megvan, kötelességünk integrálni a tagság számára gazdasági előnyökké is. A kamarai kártya ugyanezt a célt szolgálja. Egy 380 ezres fogyasztói csoportról beszélünk. Ezt egyre több cég, egyre több vállalkozás látja meg, és egyre többen ajánlják fel azt a lehetőséget, hogy a kamarai kártya felmutatásával kedvezményt biztosítanak a kamara tagjai számára.
Tisztelt Képviselő Úr! Tápanyag-gazdálkodási terv készítését vállaljuk, hisz az országnak óriási felülete nitrátérzékeny. Ez nagyon sok gazda számára komoly feladatot jelent. Ezt a kamara rendszere tudja biztosítani. Az őstermelői igazolványt ingyenesen állítjuk ki. Megjegyezném egyébként, hogy az őstermelői igazolvány korábbi ára ugyanannyiba kerül, mint a mostani kamarai tagdíj legalsó sávja. Tehát ilyen értelemben az őstermelők, akik valóban őstermelők, és nem a termelői típusú tevékenységre, nem piaci termelésre szakosodtak, az ő számukra semmilyen anyagi hátrány nem keletkezett.
Megnyugtatom a képviselő urat, hogy lesz pályázatírás, hisz ez a kamarának feladata. Sőt, például a „Fiatal gazda” pályázatok esetében már most is komoly segítséget tudtunk nyújtani a tagjainknak. A szaktanácsadás - felírtam ide magamnak - szintén egy szolgáltatás. Akkor találkoztam azzal a felvetéssel Sallai képviselőtársamtól, hogy ezt magunkhoz akarjuk húzni. Képviselő úr, a szaktanácsadás néhány hónapja már a kamaránál van, csak nem törvényi felhatalmazás alapján, hanem rendeleti szinten. Ez semmilyen újdonságot nem jelent a működésen belül.
Azt mondta, hogy nem sikerült érdemben növelni a kamarai választásokon való részvételt. Szeretném elmondani önnek, hogy csak tízszer annyian szavaztak, mint az ezt megelőző kamarai választásokon. A régi kamarai rendszer, amit annyira nem kritizált senki, elmondom, hogy milyen helyzeteket hozott elő. Volt olyan, hogy többen voltak a jelölőlistán egy megyei választáson, mint ahányan szavaztak. Ez volt a jól működő struktúra? (Sallai R. Benedek közbeszól.) Képviselő úr, ez inkább vicc volt, mint érdemi köztestület.
Szeretném elmondani, hogy tagdíj, hisz ebben is megfogalmazott kritikát, 11 sávban van a kamarában. Tizenegy sávban! A legalacsonyabb mérték 2 ezer forint, a legmagasabb pedig egymillió forint. A gazdasági teljesítőképesség alapján rójuk ki a tagdíj összegét.
Az adatszolgáltatás, képviselő úr, nem öncélú. A kamarának törvényi kötelezettsége gazdaságszerkezeti nyilvántartást vezetni, és ez nem öncélú. Az a célunk ezzel, hogy végre tudjuk már megmondani, hogy a magyar agrárgazdaság pillanatnyilag hol tart. Nagyon sokszor megfogalmazzuk, hogy hova szeretnénk eljutni, milyen jó lenne bizonyos célokat elérni. Ezzel mind egyetértünk. De oda az utat is ki kellene jelölni. De ha pillanatnyilag fogalmunk nincs arról, hogy hol tartunk, akkor elég nehéz azt az utat egyértelműen beazonosítani.
A vidéki munkahelyteremtés is szóba került. Bocsánat, Magyar Zoltán képviselő úr felvetéseire válaszoltam részben, amit Sallai képviselő úrnak tulajdonítottam, de némi átfedés volt, ezért nem volt egyértelmű a különbségtétel. Viszont Sallai képviselő úr a vidéki munkahelyteremtést hozta szóba. Úgy gondolom, hogy amikor a kamara a vidékfejlesztési program vonatkozásában lehetőséget kapott a kormányzattól arra, hogy állást foglaljon, mik azok a területek, amikre a vidékfejlesztési program több mint 1000 milliárd forintját a következő hat évben fordítani kell, akkor ez volt a zsinórmérték, a vidéki foglalkoztatás növelése. Képviselő úr, amit mi megfogalmaztunk, hogy hova fordítsunk forrást, az az állattenyésztés, kertészet, feldolgozás, öntözött kultúrák támogatása. Ez mind-mind munkaerő-igényes ágazat. Ha meg tetszik nézni a vidékfejlesztési programot, ezek a gondolatok mind visszaköszönnek. Úgy gondolom, a kamarának ez kevésbé látványos, de komoly sikere ezen a területen.
Azt mondta, hogy fideszes kifizetőhely a kamara. Ez, mondjuk, már a politikai támadás kategóriája. Elnézést, hadd mondjak önnek ellent! Hadd szólítsam fel, konkrétumokat kérek, hogy hol voltunk mi fideszes kifizetőhely. Nagyon konkrétumokat szeretnék kérni, mert ez egy nagyon súlyos vád, és biztosíthatom afelől, hogy nem fog tudni ilyet mondani, erre kínosan ügyelek az összes kollégámmal együtt. (Sallai R. Benedek közbeszól.)
Az információs törvény egyébként ránk is vonatkozik. Megnyugtatom, hogy nagyon szigorúan vonatkozik ránk, így aztán nem kell félni attól, hogy ezekkel az adatokkal vissza tudunk élni.
A települési agrárgazdasági bizottságok esetében, hogy értesítettük vagy nem, ebben volt egy eljárás.
(21.40)
Azért lássunk tisztán! Közel 3 ezer települési agrárgazdasági bizottság alakult. Néhány helyen volt abból probléma, hogy a kiírtnál néhány nappal kevesebb ideig volt fent az önkormányzat hirdetőtábláján az alakuló ülés kihirdetése. Ez volt a legsúlyosabb vád, amit megfogalmazott az ügyészség ránk vonatkozóan.
Mondta, hogy a méltányosságot bevesszük a lehetőségek közé. Való igaz, képviselő úr , ugyanakkor ezt az alapszabály kell hogy rendezze. Az alapszabály-módosítás meglehetősen szigorú keretek között valósulhat meg, és az alapszabály-módosítást csak az országos küldöttgyűlés jogosult megtenni. Még egy dolog felől szeretném biztosítani: semmilyen MVH-s jogkörre nem tartunk igényt.
Nem szeretném az MVH-t ezzel ijesztgetni; nem szeretnénk. A szakképzésnél felrótta, hogy ebben részt kívánunk venni. Képviselő úr, a szakemberképzésben, a mesterképzésben és a vizsgáztatásban a kamara időtlen idők óta részt vesz, ez sem egy új feladat.
Lukács László György képviselő úrnak mondanám, hogy a törvénymódosításról igazából nem hallottam öntől semmit, így érdemben nem tudok válaszolni, viszont ki kell ábrándítanom, hisz a minisztériumokkal a hétfői nap folyamán szinte az összes olyan témát, pontot, amit a minisztérium az eredeti konstrukcióban nem tudott támogatni, végigbeszéltünk, és úgy gondolom, hogy ha arra vár, hogy ezen a kamara és a minisztérium összevesszen, akkor nagyot fog csalódni, ugyanis biztos vagyok benne, hogy azok a módosítók, amiket végigbeszéltünk, elfogadásra kerülnek, és a kormány is fogja tudni támogatni ezt a jogszabályt.
Sallai R. Benedek képviselő úr még egy gondolatot mondott: a kamara egységes kérelmekre nyújtott támogatása nem érdemi. Képviselő úr, 180 ezer kérelemből 134 ezret a kamarai tanácsadók nyújtottak be. Én azt gondolnám, hogy ez érdemi. (Sallai R. Benedek közbeszólására:) Bocsánat, a falugazdászok, illetve a korábban kamarai tanácsadók így, együtt, amit egyébként most nyilván a kamara működtet.
Egyébként hadd mondjam el, hogy az idei évben soha nem látott mennyiséget adtak be a falugazdászok, tehát a korábbi évekhez képest emelkedett ezek száma, és komolyan dolgozunk azon, hogy felkészüljünk arra, hogy a következő évben az új közös agrárpolitika miatt nyilván azok is meg fogják keresni ezt a hálózatot, a falugazdász-hálózatot, akik eddig önállóan adták be, hisz nagyon sok újdonság lesz majd, amit kezelni kell.
Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen. Azt gondolom, hogy igyekeztem a zárszóban minden olyan felvetésre válaszolni, amit önök megosztottak itt velem. Amennyiben a részletes vitában lehetőségünk lesz a konkrét eseteket és a konkrét pontokat végigbeszélni, tisztelettel állok rendelkezésükre.
Köszönöm szépen, hogy ezen a kései órán megtiszteltek figyelmükkel. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me