DR. SZŰCS LAJOS,

Full text search

DR. SZŰCS LAJOS,
DR. SZŰCS LAJOS, a Költségvetési bizottság előadója: Mélyen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Államtitkár Úr! A zárszámadási törvényjavaslat részletes vitáját a Mentelmi bizottság kivételével valamennyi állandó bizottság és a Magyarországi nemzetiségek bizottsága is lefolytatta. A törvényjavaslat tárgyalása során a Költségvetési bizottság kijelölt bizottságnak, a többi állandó bizottság és a Magyarországi nemzetiségek bizottsága vitához kapcsolódó bizottságnak minősül. A határozati házszabály 94. § (1) bekezdése alapján a Költségvetési bizottságnak az összegző jelentés ismertetésére kijelölt előadója ismerteti a tárgyaló bizottságok véleményét is.
A tárgyaló bizottságok a részletes vita során megállapították, hogy a törvényjavaslat, illetve annak a feladatkörébe tartozó rendelkezései megfelelnek a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, tehát a törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, illeszkedik a jogrendszer egységébe, megfelel a nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségeknek, és megfelel a jogalkotás szakmai követelményeinek.
A törvényjavaslathoz egy képviselői módosító javaslat került benyújtásra, amelyet a Nemzeti összetartozás bizottsága és a Költségvetési bizottság mint kijelölt bizottság tárgyalt meg, és a módosító javaslatot egyik bizottság sem támogatta. A Költségvetési bizottság kivételével egyik bizottság sem nyújtott be részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot.
A tárgyaló bizottságok véleményei. A Költségvetési bizottság mint kijelölt bizottság és mint törvényalkotási bizottsági feladatait ellátó bizottság véleménye a következő. A kormány az Alaptörvény 36. cikkének megfelelően készítette elő és nyújtotta be a zárszámadási törvényjavaslatot és az államháztartási törvényben előírt határidők betartásával a 2013. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt, a törvényjavaslatban szereplő számok megbízhatóak.
Megállapítható, hogy az előre nem látható eseményeknek megfelelően történt a költségvetés végrehajtása. A kormány a 2013. évi költségvetés elfogadásával folytatta az előző kormányoktól örökölt pénzügyi problémák megoldását, az államháztartás rendbetételét, aminek eredményeképpen Magyarország a 2013. év júniusában kiszabadult a 9 éven át tartó túlzottdeficit-eljárás alól. Mindezt ráadásul úgy sikerült elérni, hogy az ország gazdasági növekedési fordulatot hajtott végre, a gazdasági növekedés pályájára állt, a családok és a munkavállalók terhei is csökkentek.
Költségvetési fegyelem szempontjából Magyarország az Európai Unió legjobban teljesítő országai közé került. Hazánk GDP-arányos költségvetési hiányát az elmúlt három évben sikerült 3 százalék alatt tartani, az államháztartás európai uniós módszertan szerinti GDP-arányos hiánya pedig 2,4 százalékos volt.
A tavalyi makrogazdasági folyamatok is kedvezőbbek voltak a vártnál, és jóval kedvezőbbek az EU átlagánál. Az infláció is kedvezőbben alakult a tervezettnél, átlagosan 1,7 százalékkal nőttek az árak 2013-ban, ami jelentősen hozzájárult a reálkeresetek és nyugdíjak emelkedéséhez. A foglalkoztatottak száma 2013-ban is jelentősen növekedett. A gazdasági növekedés hatása a folyó fizetési mérleg egyenlegében is megmutatkozott, ugyanis a 2012. évi 1,9 százalékos többlet után 2013-ban már 4,1 százalékos aktívum alakult ki. 2013-ban is csökkent az ország adósságrátája, az előző évi 78,5 százalékról 77,3 százalékra. Mindez annak ellenére történt, hogy a forint-euró árfolyam kedvezőtlenebbül alakult. A kétezres évek elején ebben a tekintetben sereghajtók voltunk, ma pedig az európai uniós országokhoz hasonlítva az elsők közé kerültünk.
(17.30)
A költségvetés konszolidációját úgy sikerült végrehajtani, hogy ennek ellenére a gazdaság nem zsugorodott, hanem növekedési pályára állt. A tervezett 0,9 százalék helyett másfél százalékkal bővült a gazdaság az elmúlt évben. Mindösszesen kétszer kellett módosítani a költségvetést, de ezek alapvetően pozitív és nem tervezett célok megvalósítását szolgálták, úgymint az E.ON megvásárlása, valamint a helyi önkormányzatok adósságkonszolidációja és a pedagógus-életpályamodell elindítása, valamint a takarékszövetkezeti rendszer számára pluszforrások biztosítása volt.
A gyógyszerkassza jelentős megtakarítással zárta a tavalyi évet, és ennek köszönhetően több száz gyógyszer ára csökkenhetett. Ez teremtette meg a forrást az egészségügyi dolgozók béremeléséhez. Alapvetően az egészségügyre fordított kiadások összege nem változott, de szerkezetében nagymértékű változások következtek be. Összességében a 2013. évet költségvetési szempontból a stabilitás jellemezte, ami jelentős gazdasági növekedéssel és alacsony inflációval párosult.
A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 29-én lezárta. A Költségvetési bizottság részletes vitát lezáró bizottsági módosító javaslatot nyújtott be, a módosítási javaslat az önkormányzatok helyzetét próbálta meg javítani, hiszen egy, a költségvetési támogatásokhoz kapcsolódó kamatszámítási szabály került pontosításra, amivel az önkormányzatok pozitív elbírálásban, pozitív diszkriminációban részesülnek.
2013-ban új önkormányzati finanszírozási rendszer alakult ki. Ebben az új rendszerben az óvodai feladatellátás tekintetében, ha a helyi önkormányzatok az óvodapedagógusok bértámogatásához, a ténylegesen járó összeghez képest 10 százalékkal nagyobb összeget hívtak le, akkor ezt a 10 százalékot büntetőkamat nélkül tudják visszafizetni a központi költségvetés részére. Ha 10 százaléknál nagyobb összeget hívtak le, akkor kamattal növelt összeget kell visszafizetniük. Ez a 10 százalékos limit nem vonatkozott az óvoda működtetési támogatására. Tehát ha több forrást hívtak le az önkormányzatok óvodaműködtetésre, ami a béren kívüli tételt illeti, akkor kamattal növelten kellene visszafizetniük a központi költségvetés számára. A módosító javaslat arról szól, hogy ne csak az óvodapedagógusok béréhez kapcsolódó támogatásokat, hanem az óvodaműködtetési támogatásokat is 10 százalékos túlhívás esetében kamat nélkül tudják visszafizetni a helyi önkormányzatok.
A Törvényalkotási bizottság feladatkörében eljárva a Költségvetési bizottság ezt a részletes vitát lezáró módosító javaslatot támogatta, és az ülésen további módosító szándékot fogalmazott meg, amelyet az összegező módosító javaslat tartalmaz. A módosítás lényege, hogy a 2013. évi egyházi köznevelési kiegészítő támogatás elszámolása tekintetében az egyházakkal folytatott egyeztetések lezárását követően ezzel a módosítással kerül beillesztésre a köznevelési támogatások rendezésére kiszámított összeg.
A vitához kapcsolódó bizottságok véleményei. Az Európai ügyek bizottsága a részletes vita során megállapította, hogy a költségvetés végrehajtása 2013-ban megfelelt a maastrichti kritériumok legfontosabb feltételeinek, a 3 százalék alatti államháztartási hiánynak és a csökkenő államadósságnak. A bizottság az európai uniós források felhasználása tekintetében kiemelte, hogy tavaly 1583,8 milliárd forint európai uniós támogatás érkezett a központi költségvetésbe. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 21-én lezárta.
A Kulturális bizottság: a bizottság hatáskörébe tartozó intézmények tekintetében a 2013-as költségvetési beszámolót az Állami Számvevőszék rendben találta. Megállapította, hogy javult az intézményi belső kontroll, biztosított volt a források szabályszerű és rendeltetési célú felhasználása. A bizottság feladatkörébe tartozó területeknél kiugróan magas volt annak pénzügyi háttere, ez köszönhető a költségvetési és pályázati rendszerek összefüggésének. A köznevelési, felsőoktatási területen vagy a kulturális és sportágazatban több fejlesztés történt, amit konkrét példák hosszú sorával tudnék alátámasztani. Tehát mind az oktatás, mind a kultúra területén jelentős forrásbővüléseket lehet elkönyvelni. A korábbiakhoz képest a 2013. évi zárszámadás, azon túl, hogy a jogrendszerhez természetesen illeszkedik, tartalmát tekintve is egy elfogadható joganyag a bizottság számára. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 21-én lezárta.
A Külügyi bizottság véleménye: a kormány az Alaptörvény 36. cikkének megfelelően készítette elő, és nyújtotta be a zárszámadási törvényjavaslatot az államháztartási törvényben előírt határidők pontos betartásával, így az megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek. A zárszámadási törvényjavaslat az Alaptörvény 36. cikkében meghatározott törvényi szinten került benyújtásra, így az illeszkedik a jogrendszer egységébe. Nemzetközi jogból és az európai uniós jogból eredő kötelezettségeket nem sért. A zárszámadási törvényjavaslat a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009. IRM-rendelet előírásainak betartásával készült, így az igazságügyi tárca is ellenőrizte a közigazgatási egyeztetések során, így az megfelel a jogalkotás szakmai követelményeinek. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 21-én lezárta.
A Fenntartható fejlődés bizottsága: a bizottság a törvényjavaslat 1. mellékletét megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 28-án lezárta.
A Gazdasági bizottság véleménye: a bizottság a törvényjavaslat egészét megvizsgálta, megállapította, hogy az megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 28-án lezárta.
A Nemzetbiztonsági bizottság az általa megjelölt szerkezeti egységek tekintetében megvizsgálta a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelmények érvényesülését. Ez alapján megállapítható, hogy a törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, megfelel az európai uniós jogból, a nemzetközi jogból eredő kötelezettségeknek és a jogalkotás-szakmai követelményeknek, mindemellett illeszkedik a jogrendszer egészébe. Az Állami Számvevőszék megállapításával a bizottság egyetért, miszerint a 2013. évi központi költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelel, a zárszámadási törvényjavaslat megalapozott és a törvényjavaslatban szereplő adatok megbízhatóak. A bizottság ellenőrzése alá tartozó négy nemzetbiztonsági szolgálat esetében a megfelelő működéshez szükséges költségvetési források biztosítva voltak 2013-ban is. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 28-án lezárta.
A Honvédelmi bizottság megállapította, hogy a törvényjavaslat megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 29-én lezárta.
A Magyarországi nemzetiségek bizottsága a kormány jelen lévő képviselőjének a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt négy követelmény érvényesülésével kapcsolatos állásfoglalása alapján, amely szerint a törvényjavaslat valamennyinek megfelel, a bizottság megállapította, hogy semmi akadályát nem látja a törvényjavaslat elfogadásának. Miként a bizottság előadójának parlamenti felszólalásában is elhangzott, a bizottság e véleményét a 2013. évi törvényjavaslat elfogadásában felelősség nélkül alakította ki, mivel a törvényjavaslat előkészítésében nem volt szerepe. A bizottság szempontjából a zárszámadási törvényjavaslat szerkezetének tanulmányozása ugyanakkor lényegesnek bizonyult a benyújtandó 2015. évi költségvetési törvényjavaslat tárgyalásra való felkészüléséhez. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 29-én lezárta.
A Mezőgazdasági bizottság a T/1143. számú, Magyarország 2013. évi központi költségvetéséről szóló 2012. évi CCIV. törvény végrehajtásáról szóló törvényjavaslat vizsgálata során a bizottság nem észlelt olyan hiányosságot, ami ellentmond az egyes házszabályi rendelkezésekről szóló 10/2014. számú országgyűlési határozat 44. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
(17.40)
A törvényjavaslat megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek, hiszen az Alaptörvény 36. cikkében szereplő törvényi feltételeket és az államháztartási törvény szerinti határidőket betartva készült el. A törvényjavaslat illeszkedik a szabályozási környezetbe, és nem sérti a nemzetközi jogból vagy az európai uniós jogból származó kötelezettségeinket. A javaslat a hatályos jogszabályszerkesztési szabályok betartásával készült, így az megfelel a jogalkotás szakmai követelményeinek. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 29-én lezárta.
A Népjóléti bizottság a törvényjavaslat 9-18., 20., 21., valamint 24. §-ait, illetve az 1., 2., 3., 4., 8. számú mellékleteit megvizsgálva megállapította, hogy azok megfelelnek a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 29-én lezárta.
Az Igazságügyi bizottság a törvényjavaslatot megvizsgálva megállapította, hogy az megfelel a határozati házszabály 44. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, ezután október 30-án a vitát lezárta.
A Nemzeti összetartozás bizottsága véleménye: a magyar kormány 2013-ban is a ciklus elején meghatározott gazdaságpolitikai célok megvalósítására törekedett. Ennek megfelelően az elmúlt évben is sikerült alacsony mértéken tartani a költségvetési hiányt, csökkenteni az államadósságot és javítani az ország versenyképességét. Az export és import növekedési üteme megegyezett egymással. A magyar export 5,9 százalékos növekedése 2013-ban is meghaladta a felvevő piacokét. Kimagasló eredmény, hogy a tavalyi évben nőtt a foglalkoztatottak száma, ennek megfelelően a közszférában foglalkoztatottak létszámának 4,6 százalékos növekedése a közfoglalkoztatottak létszámának növekedéséhez köthető, míg a versenyszférában a növekedés mértéke 0,4 százalékos volt. Összességében a munkanélküliségi ráta 10,2 százalékra mérséklődött az előző évi adatokhoz képest. Ez pedig 0,7 százalékos csökkenést jelent. Teljesültek a nemzetpolitika területén kitűzött célok, amelyekhez 2013-ban Magyarország kormánya elegendő mennyiségű forrást biztosított. Kiegyensúlyozott forrásfelhasználás figyelhető meg az olyan fontos nemzetpolitikát szolgáló intézményekben is, mint a KMKF, a Balassi Intézet, a határon átnyúló fejlesztési programok, a határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása vagy a Bethlen Gábor Alap támogatása. A bizottság a törvényjavaslat részletes vitáját 2014. október 30-án lezárta.
A Vállalkozásfejlesztési bizottság véleménye: az Alaptörvény 36. cikkének megfelelően készítette elő és nyújtotta be a kormány a zárszámadási törvényjavaslatot az Áht.-ban előírt határidők pontos betartásával, így az megfelel az Alaptörvényből eredő tartalmi és formai követelményeknek. A zárszámadási törvényjavaslat a jogszabályszerkesztésről szóló 61/2009-es IRM-rendelet előírásaival készült, az igazságügyi tárca is ellenőrizte egyeztetések során, így megfelel a jogalkotás szakmai követelményeinek. A bizottság a törvényjavaslat vitáját 2014. október 28-án lezárta.
Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Mindezek nyomán az összegző vélemények elmondása után kérem a tisztelt Házat, hogy a törvényjavaslatot támogatni szíveskedjenek. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me