DR. FÓNAGY JÁNOS

Full text search

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A magyar és szlovák miniszterelnökök által 2014. március 27-én aláírt megállapodással a két ország történelmének legnagyobb közös infrastruktúra-fejlesztési programja indult el. Ennek alapján a 2014-2020-as európai uniós programidőszakban 21 új közúti kapcsolat megnyitását, két gyorsforgalmi útkapcsolat, köztük az M30-as összekötését irányoztuk elő közös határainkon. Emellett zajlik egy új Duna-híd előkészítése Komárom és Révkomárom között, egy új Hernád-híd előkészítése Abaújvár és Kenyhec között, Esztergom és Párkány között pedig teherkompot építünk.
Az elmúlt egy év során átadott négy új összeköttetéssel elmondható, hogy megduplázzuk közúti kapcsolataink számát az elkövetkezendő hétéves EU-s programidőszakban. Ezen program keretében a Miskolc-Kassa közötti kapcsolatot biztosító magyar oldali M30-as gyorsforgalmi út megvalósítását a kormány kiemelten kezeli, olyannyira, hogy a nemzeti közlekedési infrastruktúra-fejlesztési stratégiához kapcsolódóan az elmúlt heti kormányülésen tárgyalta a projektlistát, amelyen az M30-as gyorsforgalmi út teljes szakasza szerepel a 2014-2020 közötti európai költségvetési programban.
Az M30-as megvalósítása négy ütemben tervezett, az első a Tornyosnémeti-országhatár, a második ütem Szikszó-Aszaló között, valamint a Forró-Abaújdevecser közötti szakasz, a harmadik ütem Miskolc-Szikszó közötti, valamint az Aszaló és Forró közötti szakasz, a negyedik ütem pedig Abaúj-devecser-Tornyosnémeti szakasz. Mindhárom ütem esetében rendelkezünk a megvalósítási tanulmánnyal, a beruházás megkezdése időjárástól függően ez év végén vagy jövő év elején, befejezése pedig 2015 végén várható, a többit szakaszosan teljesítjük.
Köszönöm a türelmét, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me