Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL,
Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Önmagában kissé bohózatba illő, hogy egy 2010-ben már eszkalálódott probléma részleges megoldásáról ma folytat le vitát a tisztelt Ház, és az is, hogy 2014-ben ez még mindig kérdések tárgyát képezheti, főleg egy olyan folyamatábra végén, ahol egy másfél-két éves huzavona, egy rétestésztanyújtás folyamodványában elmondható az, hogy a Kúriára, az Alkotmánybíróságra, az európai különböző szervezetekre, majd megint a Kúriára várakozva egy olyan ígéretcunami zajlott le a magyar közéletben a devizahitel-károsultak ügyében, ami párját ritkítja és egyben példátlan is. Most végre eljutottunk oda, hogy a tavaly novemberi nagyon kemény, a bankoknak adott ultimátumszerű határidőt, miszerint ha önmaguktól nem gyakorolnak belátást, azt követően a kormányzat nagyon keményen helyre teszi őket - ebből ugye nem lett semmi -, váltotta fel végül egy most őszre ígért teljes körű elszámoltatási és megoldási csomag. Ezen őszi ígérvényből most eljutottunk oda, hogy egy előttünk fekvő, február-márciusra tervezett részleges forintosítási terv van előttünk, aminek a véleményezése legalábbis érdekes feladat elé állítja a tisztelt Ház képviselőit, hiszen maga a képlet majd a Magyar Nemzeti Bank által lesz meghatározva. Kicsit részben egy biankó csekket írunk alá, de legalább jó irányba indulunk el. Ennek a hiányosságait azért érdemes mindenképpen szemrevételezni.
Az tehát, hogy a mostani őszi ígérvényből hogyan lett megint csak részleges megoldás és „majd tavasszal”, ráadásul egy kicsit később azok esetében, akiknek a bankja a magyar államot, tehát a piacot „biztosító” magyar államot pereli, egészen elképesztő. Az lenne szükséges, ha egy alapkitételben meg tudnánk állapodni, ez pedig az, hogy a lopott holmi visszajár. Ha viszont a lopott holmi teljes egészében visszajár, akkor ki kell jelenteni, hogy nagyon sok fölösleges vitát folytattunk és folytatunk le a kérdéskör kapcsán. Hiszen ha szóba került a forintosítás, és meglepő, majdhogynem megrendítő módon MSZP-s részről is szóba került az a forintosítás, amelynek a csírája sem volt meg ezen politikai közületben akkor, amikor kormányon volt, akkor, amikor hagyta eszkalálódni ezt a katasztrofális helyzetet, akkor, amikor a svájci jegybanktól kezdve már majdnem az egész világ figyelmeztette önöket arra, hogy ebből óriási probléma lesz, a probléma az, hogy az akkori kormányzat, az akkori fogyasztóvédelem és az akkori ellenzék egymással karöltve nem tett semmit. Hiszen ki kell jelenteni, hogy ezért a problémakörért nagyban a balliberális kormányzatok felelőtlen és sokszor áruló politikája a felelős.
De azt is ki kell jelenteni, hogy mi átkutattuk az akkori parlamenti archívumot, és az akkori ellenzék jobbító módosító beadványait nem találjuk. Nem találjuk a harcos kiállást abban a kérdéskörben, amit most látszólag meg szeretne oldani a kormányzat. Hogy van az, hogy 2010-től mi, jobbikosok már itt a parlamentben jeleztük ezt a problémát, jeleztük a forintosítás igényét, azóta ezt nagyon sokszor szakmaiatlannak minősítették, kivitelezhetetlennek minősítették, most mégis részben ugyanez fekszik előttünk? Ugyanakkor az azt megelőző időszakban, tehát három hónappal azelőtt, hogy mi ezt jeleztük volna, az akkori ellenzék semmiféle tanújelét nem adta annak, hogy egyáltalán felismerné, hogy ilyen probléma létezik Magyarországon. Az akkori balliberális „elitről” pedig nem érdemes beszélnünk, hiszen a Bankszövetséggel való összekacsintások mennyisége akkor volt talán egy hónapra eső tekintetben a legmagasabb.
Most ugyanakkor azt kell látnunk, hogy igen érdekes momentumok fekszenek az előttünk fekvő javaslatban. Ha tehát abból indulnánk ki, hogy a lopott holmi visszajár, akkor egészen el kell képednünk azon, hogy a rendes bírói út lényegében kizárásra kerül, és az a 12 ezer per, ami felfüggesztésre kerül, tulajdonképpen egy, a mostani kormányzat által az Alaptörvényben biztosított alapjogtól fosztja meg azokat a károsultakat, akik a bíróság vagy a törvényszék előtt keresnék a saját igazukat. Felmerül és felsejlik az emberben, hogy miközben a kormányzat nyáron nem nagyon találkozott a károsultakat védő civil szervezetekkel vagy pedig azokkal a közületekkel, akik valóban értenek ehhez a problémakörhöz, nálunk itt jobban, hiszen a tárgyalótermekben öt éve, hat éve, nagyon régóta vívják azokat a harcokat, ahol a károsultak számára valódi engedményeket és valódi eredményeket tudnak elérni, mégis az sejlik fel, hogy a kormányzat nyáron valakivel tárgyalgatott. Kivel tárgyalhatott? Nyilvánosan bejelentette, hogy a Bankszövetséggel folyamatosan végzi ezt a tevékenységet, de hát érdekes módon emlékeim szerint maga a Magyar Nemzet című lap volt az, amely felelevenítette, hogy bizonyos kormányzati vezetők titkos találkozókat folytatnak olyan bankvezetőkkel, pénzintézeti vezetőkkel, akiktől arra kíváncsiak, hogy a pénzintézetek teherbíró képessége meddig terjed, tehát meddig terhelhetők még.
(11.00)
Tehát előállt az a sajátságos helyzet, hogy a károsultakkal, a károsultakat védő szervezetekkel egy-két kivételtől eltekintve nem konzultált senki, nem kérték el tőlük azt a hatalmas tapasztalattömeget, ami többéves munka után a rendelkezésükre áll, miközben tárgyaltak a részlegesen bűnelkövetőkkel vagy a feltételezhető bűnelkövetőkkel, és velük közösen kialakítva a kereteket letettek valamit azt asztalra, amin sajnálatos módon ott van a Bankszövetség keze nyoma. A Bankszövetség és az érintett pénzintézetek ugyanis többször, számtalan alkalommal kértek a kormánytól bizonyos dolgokat, de a leghangosabban talán azt kérték, hogy az érintett ügyekben indított pereket, a tömeges pereket valamilyen úton-módon állítsák meg, szüntessék meg. Ezen javaslat pedig, láss csodát, 12 ezer pert függeszt fel.
Érdekes módon eljutottunk oda is, ezen perek kapcsán már az indokolásban is megjelent, hogy a tömeges perindítások elkerülése a cél. És amikor felmerül az, hogy magyar emberektől hatalmas összegtömeget vettek el - ez visszajárna, hiszen túlfizetés történt -, akkor pedig ilyesmi indokolásokkal találkozunk, benne van a javaslatban, hogy a túlfizetők, az ügyfelek „feltehető akarata az, hogy előtörlesztést foganatosítsanak a tartozásuk kapcsán”. Milyen alapon dönti el akár kormányzat, akár parlamenti párt, akár frakció, akár a jogalkotó azt, hogy az az adott ember, akinek visszajár az az összegtömeg, előtörlesztésre kell hogy fordítsa a saját pénzét, amit jogtalanul vettek el tőle? Ez a saját pénz ugyanis visszajár, és aztán a polgár saját döntési joga kellene hogy legyen, hogy ha adott esetben pontosan e miatt a hibás szerződés miatt az élete más területen lehetetlenült el, mondjuk, nem tudta beiskolázni a gyerekét, nem tudott egy olyan egészségügyi kezelésen részt venni, ami az életminőségét mérhető módon javította volna, hadd döntse el már az az adós, hogy az életét milyen irányba terelgetné, ne döntse el helyette az állam vagy a kormány. Ezt a rendszert az önök állítása szerint már magunk mögött hagytuk, a jelek mégis azt mutatják, hogy nem sikerült teljes egészében.
Tehát önmagában az, hogy feltehető akarata lenne egy adósnak, hogy előtörlesszen, semmiképpen nem minősíthető kizárólag az adós érdekének. Ez egy nagyon jól kezelhető és a bankok kézlenyomatát magán viselő javaslat részeként értékelhető csak.
Az, hogy az esetleges túlfizetést át kell váltani devizára, mind szakmai, mind etikai szempontból röhej. Tehát aki ezt megpróbálja indokolni, az nyilvánvaló, hogy a saját későbbi önéletrajzának a fekete, sötét foltjainak ágyaz meg, hiszen látható az, hogy azon túlfizetés tekintetében átváltásról beszélni, ahol a devizabevonás még részlegesen sem bizonyítható, egészen röhejes. Nézzék már meg, könyörgöm, azokat a részleges bírósági ítéleteket, azokat a már befejezett eljárásokat, ahol az ügyvédeknek, a védőknek egyetlen egyszerű feladatuk volt: kérni egy igazolást a banktól, hogy figyelj, te bank, azon a napon te bevontad devizában azt az összeget, amit állítólag papíron kihelyeztél az ügyfélnek. Szinte egyetlen bank sem tudott ilyen papirost letenni az asztalra.
A másik közröhej az, hogy Magyarország kormánya ezzel a kérdéssel itt a parlamentben lényegében még nem foglalkozott, hogy ezek a pénzintézetek nem tudják igazolni azt, hogy devizát vontak be azok számára, akiknek állítólag kihelyezték azt. Tehát arra a napra vonatkozóan fel kellene tudniuk mutatni, hogy ez megtörtént. Az esetek több mint 80 százalékában erre képtelenek. Erről is kellene és lehetne beszélni, de önmagában az, hogy a túlfizetés devizára való átváltására kötelezzenek bárkit is, megint csak egy másik rendszert idéz, és abban a rendszerben szerintem mi nem akarunk élni, hiszen a szabad és független Magyarországtól ez igen-igen távol áll.
Tehát még egyszer visszatérve a tegnapi kérdésre, amikor felmerült az, hogy kik a Jobbik szakértői, akik azt sugalmazzák, és ezek által azt mondjuk mi is, hogy igenis a polgár dönthesse el saját maga, hogy a saját pénzével mihez kezd, akkor felmerül, hogy kik voltak a kormányzat szakértői, amikor ezt az előterjesztést írták, kik voltak a titkos tárgyalások, az esetleges vagy a Magyar Nemzet által megszellőztetett titkos tárgyalások résztvevői, milyen sugalmazásokkal látták el Magyarország kormányát. Ha nem történtek ilyenek, és a fejingatásokból arra következtetek, hogy önök is megosztottak e kérdésben, akkor föl lehet állni, ki lehet jelenteni, hogy Magyarország kormánya, annak képviselői semmiféle titkos tárgyaláson nem vettek részt a bankvezetőkkel, bankszövetségi vezetőkkel, pénzintézeti vezetőkkel. Ez a tegnapi felszólításunkra sem történt meg. Ha ma sem történik meg ezen vita során, az önmagában beszédes lesz.
(Az elnöki széket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
El kell hogy mondjuk azt is, hogy ez a javaslat támogatható. Egyébként egy olyan irányba indul el, ahol az irányt nehéz kétségbe vonni. Nyilvánvaló, hogy egy elszámoltatási folyamat részeként ennek finomhangolásáról érdemes beszélni, de a finomhangolásról nagyon.
Felmerül a kérdés, hogy ha majd forintosítani akar a kormányzat, mert amiről évekig azt mondták, hogy szakmai blődség, kivitelezhetetlen, bedöntené a piacot, 800 forintos árfolyamot idézne elő az euró tekintetében, ezt az önök saját államtitkárai éveken keresztül mantrázták, nem tudom, melyik osztály, nem tudom, ki által összeállított szakanyagaiból; most mégis eljutottunk oda, hogy már nemcsak az MSZP akar egy ilyen véghajrával forintosítani, nyilván még a saját időszakának végére hajazó és feltupírozott árfolyammal, hanem most már szerencsére a kormányzat is belátta, hogy itt a forintosítás egy olyan eszköz lehet, ami tulajdonképpen kihúzza a probléma méregfogainak nagy többségét.
Látható viszont az, hogy nagyon homályosan vagy sehogy sem fogalmaznak kormánypárti képviselők a tekintetben, hogy milyen áron, milyen árfolyamon kívánnak forintosítani. A Jobbik modellje, amit 2010 óta hangoztatunk, a felvételkori árfolyamon történő forintosítás ugyanis amellett, hogy átfogó megoldás, tökéletesen szükségtelenné tenné az előttünk fekvő javaslatcsomag egy részét, hiszen ki tudná oltani azokat a problémákat, amikre itt próbálnak meg válaszolni. Tehát erős bennünk a gyanú, hogy ha ilyen átfogó módon megpróbálnak most egy látszólagos megoldást kieszközölni, akkor az a bizonyos forintosítás nem a felvétel árfolyamán fog bekövetkezni, márpedig kijelenthető durván és egy elnagyolt átlaggal, hogy olyan 165 forintos árfolyam környékén vette fel a nagy többség a maga hitelét. Ha ehhez képest akár az MSZP által javasolt magasabb árfolyamon forintosítanánk, ez azt jelentené, hogy a lopott holmi egy részét az MSZP-től nem meglepő módon tudatosan otthagynák a bankoknál.
Nyilvánvaló, még egyszer mondom, hogy nem a korábbi balliberális kormányzatok magatartásán lepődök meg ilyenkor, hanem azon lepődök meg, hogy miközben Rogán frakcióvezető úr egyébként teljesen helyesen, általam támogatott módon kijelenti azt, hogy igenis az utolsó forintot is vissza kell venni abból, ami indokolatlanul került át az emberek pénztárcájából bankok, pénzintézetek zsebébe, a cselekvés mégis más irányba látszik mutatni, hiszen nem arról beszélünk, hogy hogyan konvertáljuk át ezeket a hiteleket, hogyan viselkedjünk úgy, mintha ezek az emberek forinthitelt vettek volna fel és forintban törlesztettek volna.
Mert mi történt a valóságban? Ezek az emberek jobbára, kilencvenakárhány százalékban forintot kaptak, forintban törlesztettek, és egy adminisztratív trükksorozattal a kereskedelmi bankok érintett része, annak a jó nagy része úgy tett, mintha lett volna devizabevonás, a negyedéves jelentésekből meg kiderül, hogy az esetek 80 százalékában nem történt meg az a devizabevonás.
Tehát egy adminisztratív hackkel, egy hibás termékkel állunk szemben, amelynek kijavítása csak akkor lenne lehetséges, ha legalább deklarálnánk azt, önök is beismernék azt, hogy 10 éven keresztül ez a pénzügyi szisztéma dróton rángatta Magyarország mindenkori kormányait, dróton rángatta a felügyeleti rendszereket, és egy kifosztó szivattyúmechanizmust üzemeltetve éves szinten a GDP mintegy 2-3 százalékának befizetésére kötelezte törlesztés címszó alatt a magyar állampolgárokat, amely 2-3 százalék jelentős része indokolatlanul szivárgott át a pénzügyi szektorhoz. Ez lenne az az alapvetés, amiből kiindulva valódi megoldási csomagot lehetne alkotni.
Hozzá kell tennünk, hogy kezelni kellene annak a kérdését, hogy a banki ágazati különadó mégis hogy a fenébe kerülhet teljes egészében áthárításra, az a tranzakciós illeték, amit nem a polgároknak kellene kizárólagosan fizetniük, hogyan kerülhet teljes mértékben áthárításra, és hogy fordulhat elő az, hogy ha bármilyen terhelés éri ezt a szektort, akkor a kártyadíjak, a különböző hitelbírálati és egyéb díjak pár ezrelékes emelésével hogy lehet további milliárdokat kihúzni magyar állampolgárok zsebéből.
Látszólag tehát egyik kézzel ad valamit a kormányzat, amit én támogatni fogok, mert a rendteremtés irányába mozdulunk el, és ez egy nagyon jó folyamat kezdete lehetne. De ha közben sötétben a másik oldalon bizonyos kezek visszaveszik ezeket az összegeket vagy adott esetben többet azoknál, akkor azt mondhatjuk, hogy csak porhintés történt és semmi mérhető eredmény. Ugyanakkor egy olyan monitoringrendszer még mindig nem került kiépítésre, amely azt vizsgálná, hogy ezen emelések, banki díjtételváltozások mögött állnak-e valós piaci folyamatok, vagy pedig csak ezeknek a különböző látszólagos terheléseknek a beárazása történik meg általuk.
És akkor nem is beszéltünk arról, hogy itt felsorolták, hogy ki mindenkin segít a kormányzat, ugyanakkor kimaradtak teljes társadalmi csoportok. Mi történik például azokkal, akik kamattámogatással nyújtott forintalapú, mondjuk lakáshoz kötött hitelt vettek fel, vagy nem lakáshoz kötöttet, de azt lakáscélokra fordították, ezt igazolni tudják, viszont az állami támogatásnak „köszönhetően” ezen előterjesztésben leírt módon kimaradnak mindenféle segítő formából.
Tehát összefoglalva, a kizárólagos cél, amiről beszélhetnénk, valóban az, hogy minden egyes forintot vissza kellene szerezni a károsultak javára. Nem biztos, hogy ezen az úton érnénk el a legkönnyebben oda, mint ami előttünk van, a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása és a teljes körű banki elszámoltatás nélkül ez nem fog menni.
Éppen ezért a Jobbik részt vesz ennek finomhangolásában, de jelzi, hogy lenne sokkal egyszerűbb, sokkal tisztességesebb módszer, amely nélkül nem érhető el teljes körű eredmény. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)
(11.10)
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
