GŐGÖS ZOLTÁN

Full text search

GŐGÖS ZOLTÁN
GŐGÖS ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Gondolom, egyeztetett a miniszterelnök úrral, és az ő álláspontját képviseli, mert ezt általában így illik.
Úgy gondolom, önmagában az is életszerűtlen, ha van olyan cégcsoport vagy vállalkozáscsoport, amelynek a tetején lévő ember óránként 10 milliót keres. Az is életszerűtlen, hogy valaki a homlokára csap, és felvásárolja a balatoni kempingeket üzemeltető céget, majd másnap megjelenik egy pályázati felhívás, hogy kempingfelújításra 5 milliárd forintot szán az állam. (Dr. Bárándy Gergely: Micsoda véletlen!)
Az is életszerűtlen, én úgy gondolom, és majd miniszter úr elmondja, hogy szerinte is az-e, hogy valaki kap kettő perc alatt egy hatalmas hitelt, megvesz egy hatvan éve működő újságot, majd rá egy hónapra bezárja. Természetesen ellenzéki újságról van szó. Szerintünk az is életszerűtlen, hogy elkezdik valamilyen szinten a Paksi Atomerőmű kivitelezését, ahol megjelenik egy hír, hogy Magyarországon kevés olyan vállalat van, amelyik ebbe majd érdemben be tud szállni, ezért ugyanez a gyerekkori barát, Mészáros Lőrinc véletlenül beszáll egy olyan cseh cégbe, amelynek fő tevékenysége atomerőművi berendezések gyártása. Én azt hiszem, az sem túl életszerű, hogy valaki felvásárolja egy nagyváros főterének az egyharmadát, csak azért, mert közeli barátja a miniszterelnöknek.
Miniszter úr, átgondolták azt végül is, hogy hogy lehet az, hogy a pályázati rendszerben valakik mindig előre tudnak mindent? Vagy előre tudnak gondolni olyanokat például, hogy akkor majd remek villamosítási program lesz - hogy akkor ne csak a barátról, hanem a vőről is érdeklődjek? Ezzel azért csak kellene valamit kezdeni, mert az embereknél ez előbb-utóbb nagyon-nagyon ki fogja verni a biztosítékot. Csak érdekelne a véleménye, mint gazdaságért felelős miniszternek, hogy életszerű-e az ilyen típusú óriási gazdagodás, még akkor is, ha valakinek a miniszterelnök az apósa vagy a legjobb barátja. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me