FIRTL MÁTYÁS,

Full text search

FIRTL MÁTYÁS,
FIRTL MÁTYÁS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A tárgyalt törvénycsomag 12 honvédelmi tárgyú törvény módosításának javaslatát tartalmazza, amely annak a törekvésnek az eredményeképpen fekszik a tisztelt Ház előtt, hogy a lehető leghatékonyabban szolgálja a honvédek megbecsülését, életkörülményeinek jobbá tételét, személyi feltételeik további javítását, annak elismeréseként és mindenekelőtt előmozdításaképpen a törvényhozó részéről, hogy ezzel is hazánk legbiztonságosabb, határozott védelmét szolgálják. Ez a törekvés összhangban van azzal a hatékony és Európában egyedülálló eredményes megoldással, amellyel Magyarország a kezdetektől fogva irányt mutatott és követendő sikeres megoldást talált a határainknál megjelenő migránsáradattal szembeni védelemben, miközben Európát amúgy is többszörös válság sújtja, versenyképességi, migrációs, biztonsági, demográfiai és külpolitikai válság egyszerre. Honvédjeinknek és rendőreinknek köszönhető, hogy a kormány szándékainak megfelelően határaink védelmét a kezdetektől biztosítsuk, azzal a hatékonysággal, határozottsággal és következetességgel, amely biztonságérzetet ad a magyar állampolgároknak, és amely egyben eredményes az európai polgárok védelmében is.
Tisztelt Képviselőtársaim! A Magyar Honvédség honvédelmi törvényben meghatározott feladatainak a lehető leghatékonyabb teljesítését segíti a törvénymódosítás annak tudatában, hogy Magyarországon a honvédelem nemzeti ügy, aminek alappillérei a nemzeti önerő és a szövetségesi együttműködés. Ezért fontos a nemzeti összefogás, a honvédelem ügyét érintő kérdések megoldása, támogatása, amely jelenleg Magyarországot és Európát is védi.
Tisztelt Ház! A törvénymódosítás kapcsán szeretném megragadni az alkalmat arra, hogy hangsúlyozzam, a Magyar Honvédség kiváló képességű állományból áll, katonái ma is helytállnak szerte a világban. Mintegy ezer katona van külföldön, vesz részt NATO-szövetségeseink oldalán, valamennyi nemzetközi közösség által képviselt koalícióban, és mindenhol elismeréssel szólnak a magyar katonák felkészültségéről, lelkiismeretes, bátor kiállásáról. Ugyanígy a déli határaink védelmében is kimagaslóan látták el új feladatukat a magyar katonák az elmúlt másfél-két évben.
Jó hír, hogy megkezdődött a Magyar Honvédség fejlesztése, ezt a „Zrínyi 2026” program tartalmazza. A kormány legutóbb döntött arról, hogy a GDP 0,1 százaléka helyett 0,15 százalékkal emeli a védelmi költségvetést, és ennek köszönhetően nagyobb intenzitással lehet folytatni a katonák megbecsülését célzó intézkedéseket, amelyeknek az előttünk álló törvénycsomag is megfelelő keretet ad. A haditechnikai eszközök korszerűsítésének időszaka is elérkezik, aminek lépései már érzékelhetők.
Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kérem, engedjék meg, hogy ezt az alkalmat is felhasználjam, hogy itt a tisztelt Ház falai között köszönetet mondjak a Magyar Honvédség katonáinak, akik védelmet és biztonságot adnak minden magyar állampolgárnak. Köszönet jár minden magyar katonának, akik a válságövezetekben, katonai missziók során, katonai humanitárius segítségnyújtással példamutató módon helytállnak, akik Magyarország és a Magyar Honvédség elismerését, rangját öregbítik azzal, hogy hozzájárulnak a biztonság megteremtéséhez, megerősítéséhez. És köszönet jár mindazoknak, akik az ország határain szolgálnak, a tömeges migrációs helyzet kezelésében biztosítják mindennapjaink, otthonaink nyugalmát és biztonságát.
Tisztelt Képviselőtársaim! A megfelelő törvényi szabályozással és eredményességgel működő honvédelem elsősorban a biztonságunk miatt fontos, és a mi közös megvédendő értékünk. A magyar gazdaság további fejlődésének, az ország gyarapodásának, eddigi közös eredményeink megtartásának alapvető feltétele a biztonság, amelyet a jelenkor legjelentősebb biztonsági kihívásával szembeni eredményes fellépésünk biztosíthat, és amelyben alapvetően fontos szerepe van honvédelmünknek és honvédjeinknek.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az elmondottakra is tekintettel tartjuk támogatandónak az előterjesztett módosításokat.
(9.30)
Ezek, amint olvashatták, egyszerűsítenek, egyértelművé tesznek, összhangot teremtenek, hatékonyságot és észszerűséget erősítenek, ösztönöznek, speciális szabályokat alkotnak, pontosítanak, de mindenképp azt a törvényalkotói szándékot szolgálják, amely még több megbecsülést ad és elismerést a honvédelemben szolgálatot vállalók számára.
Néhány témát kiemelek, hogy eleget tegyünk Harangozó Tamás felszólításának, hogy a kormányoldalon nem is említjük meg a kérdéseket.
A foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi törvény módosításának célja, hogy törvény szerinti munkaviszonyban nem álló önkéntes tartalékos katonák tényleges szolgálatteljesítésének időtartama is jogosultsági időnek minősüljön az álláskeresési járadékra való jogosulttá válás szempontjából.
A közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvény módosításának célja az önkéntes tartalékos szolgálatvállalást elismerő szabályok beiktatása és a közalkalmazottak egyes feladatellátása során elkövetett vétkes kötelességszegésre vonatkozó honvédelmi ágazati szabályok megalkotására vonatkozó felhatalmazás megteremtése.
A hadigondozásról szóló 1994. évi törvény módosításának célja a jogalkalmazási tapasztalatok alapján annak egyértelművé tétele, hogy a hadi eredetű egészségkárosodás vizsgálata, amely a járadékosztályba sorolás alapja, nem járhat a már megállapított járadékok csökkentésével, továbbá a tervezet pontosítja a közalapítványnak az életvitel- vagy munkaképességet helyreállító, javító eszközökkel kapcsolatos feladatait.
A honvédelmi törvény módosítása egyszerűsíti az önkéntes tartalékos katonák behívásának szabályait, megteremti a külföldi szolgálatot teljesítők házastársának munkaviszonyban történő foglalkoztatásának jogalapját, és rendezi azon esetkörre nézve a munkáltatói jogutódlás rendjét, amikor a honvédelemért felelős miniszter tulajdonosijog-gyakorlása alá tartozó gazdasági társaság szervezeti egysége által ellátott állami feladat és az azt ellátó munkavállalói állomány átadásra kerül valamely honvédségi szervezet részére.
A közszolgálati tisztségviselőkről szóló 2011. évi törvény módosításának célja az önkéntes tartalékos szolgálatvállalást elismerő szabályok beiktatása és az alapilletmény magasabb összegben történő megállapítására vonatkozó szabályokkal összefüggésben a közszolgálati életpályák közti átjárhatóság elősegítése.
A korhatár előtti öregségi nyugdíjak megszüntetéséről, a korhatár előtti ellátásról szóló 2011. évi törvény módosítása az önkéntes tartalékos szolgálati viszony típusai közötti tartalmi eltérést kezeli. A javaslat további célja, hogy a tényleges szolgálatot teljesítő önkéntes tartalékos katonák katasztrófaelhárítási, illetve tömeges bevándorlás okozta veszélyhelyzettel összefüggő feladatokra figyelemmel kapott juttatásai ne számítsanak bele a minimálbér 18-szorosának megfelelő jövedelembe, amelynek elérése esetén a szolgálati járandóságot szüneteltetni kell.
A honvédek jogállásáról szóló 2012. évi törvény módosítása a következő főbb témakörökhöz kapcsolódik: az önkéntes tartalékos szolgálatvállalás ösztönzése, a Magyar Honvédség tevékenységét segítő egyesülethez történő vezénylés speciális szabályainak megteremtése, az állomány a honvédelemért felelős miniszter által vezetett minisztérium szakmai vezetőjévé kinevezett tagjára vonatkozó jogviszony-szüneteltetési szabályok megalkotása a jelenlegi áthelyezési kötelezettség helyett, a honvédségi ösztöndíjas hallgatók jogállásával összefüggő egyes kérdések törvényi szintre emelése, az előmenetel szabályainak pontosítása más szervhez vezényeltekre nézve, a jogalkalmazás során felmerült gyakorlati problémák kezelése, különös tekintettel az egészségkárosodási ellátás szabályrendszerére.
Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Mi mindannyian olyan Magyarországot és olyan Európát akarunk, ahol saját magyar életünket élhetjük. Egy erős országért dolgozunk, amely fejlődik, gyarapodik minden polgárával együtt. A nemzetállamokat, Magyarországot semmi sem pótolhatja, semmi sem adhat nekünk biztonságot a biztonságos szülőföldünk helyett, ahol otthon érezzük magunkat, és ahol vannak, amíg vannak elkötelezett honvédeink, hivatásosak, önkéntesek, fiatalok és idősebbek, nők és férfiak.
Ezért a Kereszténydemokrata Néppárt frakciója a törvénycsomag-módosítást támogatja, és annak támogatására kérem képviselőtársaimat. Hiszen abban azért megegyezhetünk, hogy a honvédség nemzeti ügy. Ezért kérem, hogy támogassák. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me