DR. SELMECZI GABRIELLA

Full text search

DR. SELMECZI GABRIELLA
DR. SELMECZI GABRIELLA (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! A mi politikai közösségünk mindig is családbarát politikát folytatott. Most sincsen ez másként. Aggódva figyeljük a romló demográfiai folyamatokat, és örömmel tölt el bennünket, ha javulnak a tendenciák, ha ezt látjuk. A Fidesz a kormányzattal karöltve folyamatosan újabb és újabb eszközöket és ösztönzőket keres arra, hogy Magyarországon anyagi értelemben ne teher, hanem áldás legyen a gyermekvállalás.
Szomorúan kell tapasztalnunk, hogy az ellenzéki pártok kezdettől fogva támadják az otthonteremtési programot. Ha a baloldalon és a liberálisokon múlna, ismét eltörölnék azt, amit a kormányzásuk alatt egyébként már megtettek. Ugye, Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzásuk idején felszámolták az első Orbán-kabinet által bevezetett otthonteremtési kedvezményeket, megszüntették az állami támogatású lakáshitelt, és több mint duplájára emelték a lakásáfát, és kockázatos devizahitelekbe kergették a magyar családokat. Ennek eredményeképpen 2010-ben már egymilliónál is több bajba jutott devizahiteles család volt Magyarországon.
Ám most, az otthonteremtési program továbbra is népszerű, egyre népszerűbb. Engedjék meg, hogy néhány számot is mondjak: decemberben rekordösszegben, 9,6 milliárd forint értékben kötöttek szerződéseket, a program 2015-ös bevezetése óta immár 36 ezer igénylést fogadtak be, ezek összértéke 87 milliárd forint.
(15.10)
Tavaly szeptember óta még kedvezőbb lett a CSOK, nőtt a jogosultak köre. Ilyen változás volt, hogy az osztatlan közös tulajdonban álló lakások építésekor a bank már az építés alatt megállapíthatja a jogosultságot, így a támogatás folyósításával nem kell megvárni, amíg az ingatlan társasházzá alakul. Az igénylésnél 25 éves korig lehet figyelembe venni a gyermekeket, függetlenül attól, hogy felsőoktatásban tanul vagy sem. Arra is lehetőség nyílt, hogy az úgynevezett tervezőasztalról értékesített ingatlanokra is igényelhetővé váljon a CSOK, már az ingatlan használatbavétele előtt. További könnyítést jelentett, hogy a magzatot a korábbi 24 helyett már 12 hetes korától figyelembe lehet venni az igénylésnél.
Az osztatlan közös tulajdonban álló telkeken épülő lakások esete szintén problémát jelentett. Ezekben az esetekben is most már igénybe lehet venni a CSOK-ot, ha a tulajdonosok egymással használati megosztási megállapodást kötnek. A fentiek mellett ma már építő közösségek is jogosultak a CSOK-ra, valamint ha elhunyt az igénylő, akkor az egyenes ági rokona, házastársa, élettársa is tulajdonjogot szerezhet a CSOK-os ingatlanon, anélkül, hogy vissza kellene fizetnie a támogatást.
Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A könnyítések célja, amelyek egy részét felsoroltam, az volt, hogy az addigiaknál is többen tudjanak élni az otthonteremtési programmal. Ezért kérdezem államtitkár urat, milyen tapasztalataik vannak a CSOK kibővült feltételrendszerével összefüggésben. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me