I. SZÍN.
Na, így: – ma jó napszámot végezénk. –
Peerek, maradjon fenn e frigykötés:
Minden napon megváltóm követét
Várom, hogy innen megvált engemet;
Lelkem nagyobb békében száll az égbe,
Barátimat kibékitvén a földön.
Rivers és Hastings, fogjatok kezet,
S esküdjetek, hogy rejtett bosszu nélkül
Lesztek barátok.
Lelkem tiszta lett, |
S kezem pecsétli meg szivem hüségét.
Úgy boldoguljak, mint esküm igaz.
Tréfát ne üzzetek királyotokkal;
Különben a királyok fő királya
Az álnok tettetőt megháboritja,
S egyiket a másik által rontja meg.
Üdvömre, teljes szivből esküszöm.
S én Hastingst szintugy szivből szeretem.
Urnőm, kivéve ön sincs e kötésből;
Sem ön, fiunk Dorset; sem Buckingham:
Egymást ti megbuktatni törtetek.
Szeresd Hastingst, nőm, csókra nyujts kezet;
S tedd szinlelés ne’kül, a mit teszesz.
Im, Hastings: én a mult viszályt felejtem,
Úgy boldoguljak én, és az enyéim.
Dorset, öleld meg; Hastings lord, szeresd őt.
Szeretetünk cseréje, fogadom,
Az én részemről sértetlen marad.
Én mindazt esküszöm.
Buckingham herczeg, e frigyet pecsételd
Meg most, ölelve nőm barátait:
Ez egyesűlés engem boldogit.
Ha valaha Buckingham gyülölve fordul
Fölséged ellen, (a Királynéhoz) s önt, és híveit nem
Hódolva szeretem, büntessen Isten
Ott, hol szeretetet várok, gyűlölettel.
Ha legnagyobb szükségem lesz barátra,
S legbiztosabb leszek, hogy ő barátom,
Legyen irántam álnok, cselszövő,
Hideg s csalárd. Ezt küldje rám az ég,
Ha meghülök szeretni önt s önéit.
Buckingham herczeg, e szép fogadás
Beteg szivemnek drága gyógyszere.
Most csak öcsénk Gloster hiányzik itt,
Hogy bétetőzze ez áldott frigyet.
S a herczeg ím ép jókor érkezik.
Gloster jön.
Jó reggelt, fölséges király s királyné,
S fejdelmi peerek, vídám jó napot!
Valóban úgy töltöttük e napot. –
Gloster, a mi kegyműt végezénk: viszályból
Békét s dühből szeretetet alkotánk
Im e haragra gyult peerek között.
Áldásos munka, legfölségesebb úr. –
Ha e fejdelmi körben vlaki,
Balértesűlés vagy hamis gyanúból,
Tán ellenül tekint;
Ha tudtomon kívül avagy dühömben
Olyast követtem el, mit rossz neven vesz
Az itt levők közt bárki: óhajom
Barátomul kiengesztelni őt:
Én a viszályt halálból gyűlölöm;
S óhajtom a jóknak szeretetét. –
Előbb igaz békét öntől esengek,
Urnőm, mit hű szolgálaton veszek meg;
Öntől, nemes Buckingham rokonom,
Ha bosszu fészkelt köztünk valaha;
Öntől, Rivers lord, s öntől, Dorset úr,
Kik ok ne’kül néztek rám görbe szemmel;
Öntől, Woodeville lord, s öntől, Scales úr,
S önöktől, herczeg, gróf s nemes urak,
Mind, mind. Tudtomra oly angol nem él,
Kihez csak egy csepp rossz vér volna bennem,
Több mint a ma világra jött gyerekben:
Istennek hála jámborságomért.
Unnepnapúl üljük meg ezt ezentul;
S ég adja, szünjék meg minden viszály. –
Uralkodóm, kérem fölségedet,
Fogadja Clarence öcscsét is kegyébe.
Mit? azért ajánlom, urnőm, szívemet,
Hogy e magas körben gunyoljanak?
Ki nem tudná, hogy a herczeg halott? (Mind elrémülnek.)
Illetlen a holtat csufolnia.
Ki nem tudná? Ki tudja, hogy halott?
Mindentudó Isten, minő világ ez!
Halvány levék-e, Dorset, mint a többi?
Az, jó uram; s e körben senki sincs,
Kinek le nem tünt arczán a pirosság.
Meghalt? Hisz a parancsot visszavontuk.
De ő, szegény, az első rendeletre
Halt meg, mit egy szárnyas Merkur vive;
A visszahúzást lomha sánta vitte,
Ki késve ért a temetésre is.
Bár némely itt, nem oly hű és nemes,
Közelb a vérengzés, mint vér szerint,
Bünösb ne volna, mint szegény Clarence,
Kik a gyanútól mégis mentve járnak!
Stanley jön.
Fölség, kegyelmet szolgálatimért!
Kérlek, ne szólj most, lelkem telve búval.
A míg ki nem hallgat, föl nem kelek.
Úgy mondd ki gyorsan, tőlem mit kivánsz?
Szolgám veszendő életét, királyom,
Ki egy garázda urfit ma megölt,
Előbb Norfolk herczeghez tartozót.
Nyelvem kimondá a halált öcsémre,
S e nyelv kegyelmet egy szolgának adjon?
Öcsém nem ölt, hibája gondolat volt,
S mégis kinos halállal bünhödött.
Ki szólt mellette? lábamhoz ki térdelt
Dühömben, és kért, venném fontolóra?
Ki szólt testvériségről? szeretetről?
Ki szólt, hogy a hatalmas Warwicket
Elhagyta e jó lélek, küzdve értem?
Ki szólt a tewskbury-i sikról nekem,
Hol Oxford elnyomott, s ő mente meg,
Ezt mondva: „Jó bátyám, élj, s légy király?”
Ki szólt, hogy együtt fekvénk a mezőn,
Majdnem halálra fagyva, köpenyébe
Takart, míg ő pőrén, félmeztelen
Magát a dermesztő éjnek tevé ki?
Kitépte emlékemből bűnösen
Mindezt a vad düh, s egyik sem vala
Kegyes szivű emlékeztetni rá.
De ha kocsistok, egy silány cseléd,
Gyilkos lesz ittasan, és meggyalázza
Az édes üdvözítő drága képét,
Már térden álltok: kegyelem, bocsánat!
S nekem jogsértve meg kell adnom azt.
De jó öcsémért nem szólt senki sem;
Én sem, kegyetlen, nem szólék magamban
Az árva lélekért. – A legkevélyebb
Is köztetek, míg élt, adósa volt,
És mégis élteért egy sem könyörgött. –
Oh Isten! rettegek, itéleted
Ezt megtorolja rajtam, rajtatok,
Enyéimen s tiéiteken. Hastings,
Vezess szobámba. Ah, szegény Clarence!
(Király, Királyné, Hastings, Rivers, Dorset és Grey el.) |
Ez a hamarkodás gyümölcse. Látták
Sápadni a királynő véreit,
Midőn Clarence halálát megtudák?
Oh! a királyt ők mindig ösztökélték:
Az ég boszút áll. Menjünk, lordjaim,
Viditsa társaságunk Eduárdot.
Szolgálatára, herczegem. | (Elmennek.) |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me