Nagyharsány – ahogy arra a maga helyén már utaltunk – mindig magyar etnikumú település volt, és az évszázadok megpróbáltatásai ellenére döntően az is maradt. A török megszállás népességmérlegéről és a lakosság nagyarányú csökkenéséről megdöbbentő képet rajzolnak a dokumentumok.
1520-ban Nagyharsány mezőváros Draskovich-féle urbáriuma 129 családfőt sorolt fel, ez 650–700 lélekre utal, ha a népesség meghatározáshoz az általában szokásos szorzószámot használjuk. A Harsány-hegy melletti ütközet alatt és után a faluból elmenekült – vagy elpusztult – mindenki.
A harcokat követő egy évtizedben újra lakottá váló településről készült felmérések 1695–1696-ban 27 családot mutattak ki, és a szerzők úgy gondolták, hogy ez 516–645 lélekre enged következtetni. 1690-ben a bécsi udvari kamara újabb számbavétele azonban azt jelzi, hogy a XVII. század végi összeírásokban felsorolt családok négyes szorzója abban a korban teljesen használhatatlan.
Az 1690-es összeíráshoz hasonló rendszerben 1699-ben is név szerint listázták Nagyharsány lakóit, s a család lélekszámát is pontosan regisztrálták. Ennek a bemutatása és összevetése az 1520. évi urbáriális konskripcióval nemcsak a népesség számának összehasonlítása miatt nagy jelentőségű, hanem mert a családok folyamatos jelenlétére, kontinuitásának kérdésére is választ kapunk az adatokból.
A török időket túlélt törzsökös famíliák
Családfő neve 1520-ban | Kontinuus családok 1699-ben |
Csobay András | Csobay János |
Tomásy Ferenc | Tomásy Péter |
Kelle Simon András | Kelle András |
Ambrus Ferenc | Ambrus István |
Kövesdi András | Kövesdy Istók |
Göbeles Antal | Göbeles János |
A 179 év alatt a falura zúduló mérhetetlen szenvedés és pusztulás után, a török megszállást követő évtizedekre tizenkét olyan család tért vissza a Szársomlyó mögötti erdőségekből és a drávai árterületek búvóhelyeiről, amelyek a török megszállás előtti évtizedekben és a XVI. század közepén is nagyharsányi lakosok voltak. A magyarok szülőföldjükhöz való ragaszkodását mutatják azok az esetek is, amikor az Alföldre menekült családok jöttek vissza százötven éves megszállás után baranyai falvaikba.
Visszatérve az 1699-ben összeírt nagyharsányi családokra láthatjuk, hogy akkor 24 házban 28 önálló család élt itt. Szembetűnő a gyerekek csekély száma. A 28 családban tizennyolc hatévesnél fiatalabb gyermek élt, döntő többségük egyéves volt, ami érthető, hisz a háború után visszatért családok ekkor még épp hogy hozzáláthattak viskóik felépítéséhez és kis gazdaságuk műveléséhez.
A későbbi összeírásokban új beköltözők is megjelennek: a Sztárai (Drávasztára), Pály (a páli drávai révről), Újtói (Oldról, Újtóról) család vagy a Pisky (Drávapiski), Siklósy (Siklósról), Szántó, Tóth, Babocsy – utóbbiak az elpusztult szomszéd falvakból érkeztek, de korábban ők is nagyharsányi lakosok voltak, nevük előfordult 1590-ben is. A kuruc–rác népességpusztító háborúk után beköszöntő béke, a gazdasági konszolidáció, a falu gyorsuló népességnövekedéséhez vezetett.
A nagyharsányi népesség kontinuus lakói a XVII. század végén az összes család húsz–harmincöt százalékát tették ki.
A gazdasági összeírások a felnőtt lakosság számának hullámzó vonalát, de növekedő irányát mutatják. Befolyásolta a tendenciát az 1728. évi pestis, az 1731-ben pusztító nagy tűzvész, sokan költöztek el akkor a zsellérek közül más faluba. 1738-ban ismét többször pusztított a vörös kakas, több család hagyta el a falut, és más településen próbált szerencsét. A XVIII. század a kedvezőtlen körülmények ellenére a település tartós népességnövekedését mutatja.
A családok számának alakulása (1713–1799)
Év
|
Felnőtt férfiak
és nők száma
|
Év
|
Felnőtt férfiak
és nők száma
|
1713
|
84
|
1737
|
106
|
1716
|
66
|
1742
|
95
|
1719
|
113
|
1748
|
84
|
1721
|
113
|
1742
|
211
|
1727
|
121
|
1763
|
120
|
1730
|
130
|
1786
|
220
|
1732
|
118
|
1799
|
235
|
1734
|
124
|
|
|
A XIX. század forrásai, a hivatalos tízévenkénti népszámlálások előtt, egyházi, vármegyei alkalmasint helyi uradalmi és önkormányzati szándékból is összeírták a falut. A népesség növekedése ebben a szűk fél évszázadban főleg a beköltözésből adódott, a csökkenését az egykézés rovására írják a szerzők.
A nagyharsányi határban rendelkezésre álló földek a polgári forradalmat követően, a birtokrendezések során lehetővé tették közel más félszáz háztelek kialakítását. Az uradalom támogatta, hogy a településre törekedő úrbéresek (volt jobbágyok, zsellérek) házhelyekhez jussanak, valóságos nagyharsányi lakosokká. 1854-ben 45 új család lett házbirtokossá. A növekedések és csökkenések mögött, a XVIII. századi trendhez hasonlóan, tűzvészek, járványok, a tagosítások folyamatában sikertelen utat bejáró úrbéresek problémái húzódnak meg.
A lakosság számának alakulása (1870–1990)
Év
|
A népesség száma
|
Év
|
A népesség száma
|
1870
|
1304
|
1941
|
1629
|
1890
|
1243
|
1945
|
1548
|
1900
|
1195
|
1950
|
1692
|
1910
|
1401
|
1970
|
1859
|
1920
|
1484
|
1980
|
1749
|
1930
|
1695
|
1990
|
1719
|
A népesség számának alakulása (1816–1864)
Év
|
A népesség száma
|
Év
|
A népesség száma
|
1816
|
846
|
1848
|
1300
|
1828
|
755
|
1850
|
1220
|
1836
|
1177
|
1850
|
1188
|
1844
|
1135
|
1851
|
1306
|
1858
|
1145
|
1857
|
1330
|
1841
|
1280
|
1858
|
1330
|
1845
|
1323
|
1862
|
1198
|
1847
|
1345
|
1864
|
1247
|
A XIX. század utolsó harmada és a XX. század népességformáló erői a háborús veszteségek, a ki- és betelepítés veszteségei és ugyanakkor nyereségei. A faluba költöző nagyszámú római katolikus népesség családszaporulata hozzájárult az egykéző református lakosság visszafogott növekedésének kiegyenlítődéséhez. A XX. század indusztriális jelenségei (bányászat, vasút, ipari vállalkozások) lélekszám-gyarapodást is indukáltak.
A népesség vallási megoszlásának, nemzetiségi szerkezetének, az őstermelés egyeduralma arányainak megváltozását a két világháború közötti népszámlálások mutatják. Az egykor teljesen református vallású községben a katolikus népesség került többségbe. Ennek ellenére az egykézés veszteségeit a bevándorlás nem tudta teljesen kiegyenlíteni.
Nagyharsányi esküvő, háttérben a parochia épülete, 1905 (a nagyharsányi iskolamúzeum tulajdona)