Egon Frh. v. Berchem. Siegel. Mit 152 Abbildungen. Berlin, 1918. Richard Carl Schmidt & Co. (Bibliothek für Kunst- und Antiquität…
Egon Frh. v. Berchem. Siegel. Mit 152 Abbildungen. Berlin, 1918. Richard Carl Schmidt & Co. (Bibliothek für Kunst- und Antiquitätensammler. Band 11.)
Annak az élénk és a történettudomány minden munkása előtt rendkívül örvendetes érdeklődésnek, a mely a német tudományos életben az utóbbi esztendőkben a történelem segédtudományai és közöttük nem utolsónak a sphragistica iránt megnyilvánult, nem vetett véget a világháború sem. A béke utolsó éveiben jelentek meg Ilgen és Ewald klasszikus munkái (ismertetésükét lásd: Turul. 1910. 95–96. l. 50és Turul, 1915. 52–53. l.), most pedig a világháború ötödik évében ismét egy új német pecséttani munka jelent meg a könyvpiaczon. Igaz, hogy ennek czélja elődeiétől különböző. Míg Ilgen és Ewald munkái a sphragistica hivatott művelőinek kívántak rövid összefoglalásul illetve kézikönyvül szolgálni, addig Berchem könyve a pecséttan gyakorlati szempontjait, különösen a pecsétgyűjtők igényeit tartja szem előtt. Művének ez a gyakorlati czélzata természetszerűvé teszi, hogy nem állítanak fel vele szemben tudományos igényeket, nem kívánnak tőle új eredményeket, de viszont joggal elvárhatják tőle, hogy helyes és megbízható vademecum gyanánt szolgáljon a sphragistica minden fontosabb kérdésében. Ennek az inkább praktikus szükségletnek azonban Berchem műve egyáltalán nem felel meg és így sem a tudományos, sem a gyakorlati követelményeknek meg nem felelvén, művét értéktelennek kell minősítenünk.
Első és főhibája, hogy az egész könyv módszeres tudományos felkészültség nélkül íródott. Meghatározásai nem elég szabatosak, ezért félreértésre alkalmasak. Kerülni akarván a szaktudományos szinezetet, sok olyan dolog magyarázatát mellőzi, a melyeket még kezdő gyűjtőnek vagy sphragisticusnak is ismernie kell. Művének már külső beosztása is elárulja a módszeresség hiányát, tizenhárom, a terjedelem szempontjából is nagyon különböző fejezetre oszlik, a melyekben az anyag csoportosítása meglehetősen szerencsétlennek és sokszor logikailag teljesen indokolatlannak mondható. Aránytalan az is, hogy a míg a pecsét külsőségeinek, művészettörténeti vonatkozásainak szenteli munkája legnagyobb részét, addig a pecsét jogi erejéről és az ezzel összefüggő kérdésekről mindössze három oldalon (v. ö. 15–18. l.) ejt néhány szót. Itt is, mint más helyütt is, azt a különben igen kényelmes, de tudománytalan eljárást választja, hogy az érdeklődöket Ilgen, Ewald, Bresslau, Erben és mások sphragistikai és diplomatikai munkáinak megfelelő helyeire utalja.
Egészen elhibázott eljárás az is, hogy a szerző hosszadalmasan, majdnem száz oldalon át közöl különböző pecsétfeliratokat, de minden jelentősebb ok, czél és rendszer nélkül. Ezzel tulajdonképen pedagógiai czélt kívánt szolgálni, gyakorlati úton bevezetni a kezdőt a különböző korok pecsétköriratainak olvasásába. A czél igen helyes, de a kivitel már kevésbbé elismerésre méltó. Nagy hiba már az is, hogy a szerző a pecsétképek közlésénél, amelyek néhol annyira elmosódottak, hogy a legenda alig vagy egyáltalán nem olvasható, nem követte Ewald példáját, a ki az elméleti részeket illusztráló ábrákat külön ábrákon bocsájtotta közre. Így alkalmat adott az olvasónak a pecsétek fejlődését az idők folyamán világosan szemmel kísérhetni. Berchem ezzel szemben szanaszét dobálja művében az ábrákat és folytonos ide-oda lapozásra kényszeríti olvasóit. Elegendő lett volna a pecséteket kisebbített, de éles képen külön táblákon adni, a legendák megfejtését pedig egy külön fejezetben a szöveg között közzétenni. E helyett majdnem száz oldalon át olvasunk különböző pecsétleírásokat és legendákat, a melyek így, jórészthiányozván az illusztráczió, semmit sem mondanak.
Berchem művének megírásánál csak a német pecséteket vette tekintetbe és ez magyarázza meg némileg, hogy a munkájához csatolt bibliographiában is mellőz olyan munkákat, a melyeknek pedig a specziális német sphragistica szempontjából is megvan a jelentőségük. Eltekintve attól, hogy magyar vagy magyar vonatkozású munkát egyáltalán nem említ, kihagyja a külföldi irodalomból F. Kugler művét Handbuch der Kunstgeschichte pedig épen ez hangoztatja először a pecsétek művészettörténeti jelentőségét vagy figyelmen kívül hagyja Demay munkáját Inventaire des sceaux de l’ Artois et de la Picardie, a mely számos császári pecsétet is közöl. Műve legvégén Berchem a legfontosabb pecséttani gyűjtemények jegyzékét adja, itt Budapest czímszó alatt megemlíti az Országos Levéltárt és az udvari kanczellária levéltárát olyan formában, mintha ez két önálló intézmény volna. A Nemzeti Múzeum vagy más testület, vagy magánosok gyűjteményei nincsenek megemlítve. A külföldi gyűjtemények sorából is hiányzik a valkenburgi (Hollandia) jezsuita kollegiumé, a melyet S. Stefan Bessel S. J. rendezett be és különösen művészettörténeti szempontból bír nagy értékkel.
Összegezvén a mondottakat, azt hisszük, hogy nem túlozunk, a mikor megállapítjuk, hogy Berchem műve elődeihez képest haladást egyáltalán nem jelent, sem Ilgen, sem Ewald munkáját nem teszi feleslegessé; azok nemcsal a szakemberek igényeit, de a gyűjtők gyakorlati követelményeit is sokkal jobban kielégítik, mint Berchem munkája, a melynek alaphibája a módszer hiánya. Ez a munka nem válik dicséretére az alaposságáról méltán híres német tudományosságnak.
Dr. Tóth László.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
