Verseghy Ferenc: 31. Egy Fülemüléről és a Hárfásról.
Lantommal tegnap kimenvén
a szomszéd erdőségbe |
az árnyék hivessébe; |
kedvesséhez küldött versét |
énekeljem * esetét. |
Hárfám próbás zengésére
ébred egy filemüle |
zöldellő tetejére: |
állhatatlan, s hamis hangját |
igazgattya tónusát. |
Félre tévén réz kultsomat,
kezdem hangos munkámat, |
lantonn huros utamat, |
ujjaimat, s kis nyelvével |
s el énekli nótámat. |
Kezdek frissebb fogásokat,
ezeket is követi, |
s azokat is énekli, |
ha megállok, velem megáll, |
s ha halgatok hartzra hí. |
Végre minden ujjaimal
húrjaimra rohanok, |
szégyeníttvén tréfálok; |
hangokra szolgáló erét, |
s ki éneklé kis lelkét. |
Lefordul a fa ágáról,
s éppen hárfámba esik, |
hartza után le nyugszik: |
hangos dísze az erdőknek, |
nyerjen kis tetemének. |
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me