Vörösmarty Mihály: AZ UNALOMHOZ
Kályha termeted,
Régi fejkötőtől
Boglyas a fejed.
Hogy szép dáma vagy,
Mégis tisztelőid
Száma vajmi nagy.
Tompa ízleted;
Aki hozzád hajlik,
Azt mind szereted.
Makkfilkózni jársz,
Lesben a vadásszal
Sült galambra vársz.
Minden jó uracs,
Kinek esze tálban
S szíve a kulacs.
Finnyás nőke küzd,
Téged el nem hajt a
Drága pipafüst;
Porzik a tobák,
S illatot, hiú fényt
Rejtnek a szobák,
Gyakran megjelensz,
S bűvös álomírral
Szájt, szemet befensz.
Ülsz te pamlagon,
Karjaidba dőlnek
Nő és hajadon.
Nézik a hazát
S nyugton veszni hagynák
Legnagyobb fiát;
Jaja puszta hang,
Melyre nem csendűl meg
Lelkökben harang;
Könyvtől idegen:
Az mind édeleghet
Vaskos kebleden.
Írsz te verseket;
Hajdan így csináltak
Nálunk könyveket,
Est unalmiban
A magyar nemzetnek
E könyv írva van.
S tartson meg az ég!"
Mert erő, egészség
Kell hozzá elég.
Mily sok érdemed!
Ráadásúl hozzá
Adj még egy kegyet:
Únd meg magadat,
S hordd el más világra
Régi sátrodat.
Túl a tengeren:
Nyűg elég marad még
E jó nemzeten.
1841. január 14. előtt
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me