Ez az áldás, amellyel Mózes, az Isten embere halála előtt megáldotta Izrael fiait.
Így szólt: Az Úr Sínai felől jött, Szeirből ragyogott fel népének, Paran hegyén jelent meg. Azóta, hogy Kádesből útra keltek, Kedvükért délről a hegyekig hatolt.
Igen, szeretted az ősöket, A szentek mind a kezedben vannak, Elerőtlenedve lábadhoz borultak, Azt akarták, hogy te vezesd őket.
(Mózes törvényt szabott nekünk.) Jákob népe örökébe lépett,
Király támadt Jesurunban, Amikor egybegyűltek a vezérek, Összejöttek Izrael törzsei.
Ruben maradjon életben s ne haljon meg, Éljen kisszámú harcosa!
Júdáról ezt mondta: „Halld meg, Uram, Júda szavát, S vezesd vissza népéhez! Ha hatalmával érte harcba száll, Légy segítsége azok ellen, akik szorongatják.”
Léviről így beszélt: „Add Lévinek Urimodat. Szeretett emberednek Tummimodat. Masszánál súlyosan megpróbáltad, Meriba vizeinél perbe fogtad.
Azt mondta apjáról, anyjáról: Nem láttam őket. Nem tudott többé testvéreiről, S gyermekeit sem ismerte. Csak a te szavadra figyeltek, Megtartották szövetségedet.
Tanítják Jákobot parancsaidra, Izraelt törvényeidre. Áldozat illatát küldik orrodba, Oltárodra teszik az égőáldozatot.
Áldd meg, Uram, jólétét, Keze munkája nyerje el tetszésed! Törd össze derekát ellenfeleinek S gyűlölőinek - ne keljenek fel többé ellene.”
Benjaminról ezt mondta: „Az Úrnak kedveltje, éljen biztonságban Minden időben! A magasságbeli legyen oltalmazója, Lakjék az ő hegyei között!”
Józsefről így beszélt: „Földjét áldja meg az Úr! Fönt az ég harmatának legjava, És lent a tenger árja, A legjava annak, amit a nap érlel,
A legjava annak, amit a hold sarjaszt,
A legjava az ősi hegyeknek, A legjava a letűnt idők halmainak,
A legjava a földnek és termésének, S annak tetszése, aki a csipkebokorban lakik, Szálljon József fejére, A testvérei közül kiválasztott fejének tetejére!
Mint az elsőszülött bika, legyen tele méltósággal. Szarva erős, mint a bivalyé. Győzze le vele a népeket, Mind, egészen a határig. Így legyen Efraim tízezreivel S így Manassze ezreivel is.”
Zebulunról ezt mondta: „Örülj, Zebulun, utadnak S te Isszachár, sátradnak!
A hegyen hívják össze a népeket, Ott mutassák be a méltó áldozatot. Magukba szívják a tenger árját S felszürcsölik a homok rejtett kincseit.”
Gád felől így beszélt: „Áldott legyen, aki tág teret ad Gádnak! Mint oroszlán nősténye elnyúlt, Szétmarcangolta a kart is, a fejet is.
Aztán kiszemelte magának az első részt, A vezér osztályrészét így szabta meg. Ha a hadinép élére áll, az Úr igazsága S az ő törvényei együtt vonulnak Izraellel.”
Dánról ezt mondta: „Dán fiatal oroszlán, Mely Básánból iramodik ide.”
Naftali felől így beszélt: „Naftalinak bőven jusson a szeretetből, Töltse el az Úr áldása. Legyen övé a tenger és a dél.”
Áserről ezt mondta: „A többi fiú közt Áser legyen áldott, A kedvelt testvérei körében, Lába fürödjék olajban!
Zárad legyen vasból és ércből, Egész életedben élj biztonságban.
Nincs hasonló Jesurun Istenéhez, Meglovagolja az eget, hogy segítsen rajtad, Meg a fellegeket, csak hogy fölemeljen.
Fent az ősidők Istene, Lent az örök karja. Elűzi az ellenséget, Így szól: Pusztulj!
Izrael biztonságban élhet, Jákob kútja egyedül az övé. A gabona és a bor földjének Az ég megadja harmatát.
Boldog vagy, Izrael! Ki hasonló tehozzád, Te győzedelmes nép? Az Úr a védőpajzsod, A küzdő kard, mely dicsőségre emel. Ellenségeid vesztedre törnek, De te hátukon taposol.”