Achaszja fiának, Joásnak, Júda királyának 23. esztendejében Jehunak a fia, Joachász lett király Izraelben, Szamariában, tizenhét esztendőre.
Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, Nebat fiának, Jerobeámnak bűneit utánozta, amelyekkel az Izraelt is bűnbe vitte, s nem hagyott fel velük.
Ezért fellángolt az Úr haragja Izrael ellen, és Arám királya, Hazael, valamint Hazael fia, Benhadad kezére adta (uralma) egész idejére.
Erre Joachász megkísérelte kiengesztelni az Urat. S az Úr meghallgatta, mert látta Izrael szorongatottságát, hisz Arám királya erősen szorongatta.
Az Úr szabadítót küldött Izraelnek, aki kiszabadította Arám kezéből. Így Izrael fiai újra sátraikban lakhattak, mint azelőtt.
De Jerobeám bűneitől, amelyekbe az belevitte Izraelt, nem tágítottak, továbbra is megmaradtak bennük. Sőt, még a bálványok is változatlanul ott álltak Szamariában.
Az Úr ugyanis nem hagyott meg Joachásznak több embert, mint ötven lovast, tíz harci szekeret és tízezer gyalogost. Arám királya megsemmisítette őket és egyenlővé tette a széttiport porral.
Joachász történetének többi részét, amiket végbevitt, tetteit és győzelmeit mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.
Akkor Joachász megtért atyáihoz. Szamariában temették el és fia, Joás lett helyette a király.
Júda királyának, Joásnak 37. esztendejében Joachász fia, Joás lett Izrael királya Szamariában tizenhat esztendőre.
Azt tette, ami gonosznak számít az Úr szemében, nem hagyott fel Nebat fiának, Jerobeámnak bűneivel, amelyekbe az Izraelt is belevitte; megmaradt bennük.
Joás történetének többi részét, amiket végbevitt, győzelmeit és Júda királyával, Amacjával viselt háborúját, mind följegyezték Izrael királyai történetének könyvében.
Akkor Joás megtért atyáihoz. Jerobeám foglalta el a trónját, Joást pedig Izrael királyai mellé temették el Szamariában.
Elizeust utolérte az a betegség, amelybe bele kellett halnia. Izrael királya, Joás elment hozzá és sírt, föléje hajolva. Azt mondta: „Atyám, atyám! Izrael kocsija és fogata!”
Elizeus így szólt hozzá: „Hozz íjat és nyilat!” S ő vitt neki íjat és nyilat.
Erre azt mondta a királynak: „Tedd kezedet az íjra!” Az rátette kezét, Elizeus meg a maga kezét a király kezére tette.
Aztán így szólt: „Nyisd ki az ablakot kelet felé!” Kinyitotta. Most Elizeus azt mondta: „Lőjj!” És ő lőtt. Erre elkiáltotta magát: „Az Úr győzelmes nyila, győzelmi nyíl Arám ellen! Afeknél megvered Arámot, teljesen megsemmisíted!”
Azután így szólt: „Fogd a nyilat!” Kezébe vette. Majd azt mondta a királynak: „Üss vele a földre!”
Háromszor ráütött, aztán abbahagyta. Isten embere ezért megharagudott és így szólt: „Ötször vagy hatszor kellett volna ráütnöd, akkor a megsemmisülésig legyőzted volna Arámot, de így csak háromszor vered meg!”
Ezzel Elizeus meghalt és eltemették. De aztán minden esztendőben moábita portyázók törtek rá az országra.
Egyszer, amikor éppen temettek egy embert, az emberek hirtelenül megpillantották a portyázó csapatot. Az embert bedobták Elizeus sírjába és elmentek. Mihelyt az ember hozzáért Elizeus csontjaihoz, életre kelt és talpra állt.
Arám királya, Hazael szorongatta Izraelt, amíg csak Joachász élt.
Az Úr azonban jóságos volt hozzá, megkönyörült rajta, s Ábrahámmal, Izsákkal és Jákobbal kötött szövetségére való tekintettel felé fordult. Nem pusztította el és nem taszította el színe elől.
Amikor Arám királya, Hazael meghalt, és fia, Benhadad lett helyette a király,
Joachász fia, Joás újra visszavette Hazael fiától, Benhadadtól azokat a városokat, amelyeket az atyjától, Joachásztól a háborúban elfoglalt. Háromszor győzött fölötte Joás, s így visszaszerezte Izrael városait.