Hullaméreg.
Hullaméreg. Már az ókorban ösmeretes volt, hogy az állati eredetü élelmiszerek állás közben, rothadásuk kezdetén mérgező tulajdonságuakká válhatnak (l. Halméreg). A mult században Haller Albrecht tett kisérleteket a H.-re vonatkozólag s azt tapasztalta, hogy ha rothadó hullarészekből vizes kivonatot készített és azt állatoknak vénáiba föcskendezte, az állatok csakhamar heves mérgezés jelenései közt pusztultak el; e század elején Magendie és Gaspard megismételték és megerősítették ezen tapasztalatokat. Azt azonban, hogy a hullamérgezést minő méreg vagy mérgek okozzák, kellő részletességgel és tudományos pontossággal még ma sem tudjuk. A hullaméreg elnevezés, noha ujabb keletü, ma már nem kielégítő, mert csak kényelmes, de nem exakt gyüjtőnévnek tekinthető; kétségtelen u. i., hogy a hullák által való mérgezésben nemcsak egy, hanem több szerves kémiai vegyületnek van szerepe, melyek a rothadás különböző fokozataiban ugy kémiai alkotásukban, mint élettani hatásukban lényegesen megváltoznak. Ugy látszik, hogy a rothadás elején képződő mérgek hevesebb hatásuak, mint a később keletkezők. Hogy a H. nem baktériumos természetü, hanem kémiai méreg, azt már 1856. bebizonyította Panum; az is kétségtelen, hogy e mérgek legnagyobbrészt bázisos, u. n. ptomatinok (szószerinti görögös fordítása a H.-nak) és toxinok (l. o.). A kémiai kutatások leginkább is ezekre irányulnak s ilyen bázisos anyag Jones és Dupré által (1866) rothadó állati szervekből kinyert állati kinoidin, Bergmann és Schmiedeberg (1868) sepsinje, végül Selminek és különösen Briegernek ptomatinjai. A H. gyomorbavétel után is mérgező ugyan (mint ezt a romlott hallal, sajttal stb. való élés után jelentkező gyakran heves mérgezések bizonyítják), de sokkal fokozottabb erejü a mérgezés, ha a H. a bőrön levő sérült helyek felől közvetlenül belejut a nyirokutakba és az erekbe. A mérgezésnek e fajtája napont ismétlődik kezdő orvosok tetembontási gyakorlatai közben, bár ilyenkor a közeli segély természetesen gátat vet (az esetek tulnyomó többségében) a mérgezés teljes kifejlődésének; a méreg különben sérületlen felhámon át is p. egy kihullott szőrszál helyén beszivároghat a bőr alatti kötőszövetbe s valószinü, hogy a légycsipések utján való mérgezések is H. hatásában lelik magyarázatukat. A legtöbb mérgezés oly jelentéktelen bőrsebeken át történik, hogy eleinte egészen észrevétlenül marad, csak a sebzés helyén bizonyos idő mulva megjelenő viszketés árulja el. E helyen, elhanyagolás esetén, órák mulva genyes hólyag (pustula) jelenik meg, mint a fokozott helybeli gyuladásnak következménye; cskhamar a nyirokutak s a könyök hajlati, hónalji nyirokmirigyek is megduzzadnak, fájdalmasakká, gyuladtakká lesznek és ha idejekorán a megkivántató sebészi kezelés nem alkalmaztatik, akkor geny- és evvérüség jelenései közt halál következik be. Különösen veszedelmesek a fertőző bajokban (gyermekágyi láz stb.) elhaltak bontása közben szerzett sebzések. Mérgezés esetében első teendő a sebzett helynek óvatos kiszivása (ép fogazatu és sértetlen szájnyálkahártyával biró ember által), továbbá hig savakkal (sósav) való megedzése.
Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!
Show me
