Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről

Full text search

Megemlékezés elhunyt volt országgyűlési képviselőkről
Tisztelt Ház! Immáron visszatérően szomorú kötelességemnek kell eleget tennem azzal, hogy bejelentem, az elmúlt időszakban két volt képviselőtársunk hunyt el.
Leszkovszki Tibor az MSZP jelöltjeként Veszprém megye területi listájáról 1994-ben szerzett mandátumot, és 1998-ig volt a magyar Országgyűlés tagja. Megbízatása alatt az Önkormányzati és rendészeti bizottság munkáját segítette. Országgyűlési képviselői tisztsége mellett 1990-2006-ig, 16 éven át volt Várpalota polgármestere. Életének 74. évében hunyt el.
Sándorffy Ottó 1994-1998-ig egy cikluson keresztül volt az Országgyűlés tagja. Mandátumát a Független Kisgazdapárt jelöltjeként Pest megye területi listájáról szerezte. Megbízatása alatt a Költségvetési és pénzügyi bizottság, illetve az Állami Számvevőszék elnökét jelölő bizottság tagja volt. Politikai pályája mellett a helyi közéletben is tevékeny szerepet vállalt. 1995 őszén a Hazáért Érdemkereszt kitüntetést vehette át, 2010-ben Piliscsaba díszpolgára lett. Életének 90. évében hunyt el.
Kérem önöket, hogy képviselőtársaink emléke előtt néma felállással tisztelegjünk. (A teremben lévők felállva adóznak az elhunytak emlékének.) Köszönöm.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me