Alkotói válság és mellőzöttség; elismerés és újraéledt munkakedv

Full text search

Alkotói válság és mellőzöttség; elismerés és újraéledt munkakedv
Budapest ostromát Bókay János, majd Bajor Gizi villájában vészelte át. 1945 tavaszán úgy látszott, hogy pályáját ugyanott folytathatja, ahol az a háború miatt félbeszakadt. A harmincas évek végén, a negyvenes évek elején ugyanis Tamási az irodalmi közéletben elsősorban nem szép-, hanem közíróként volt jelen. Mint a népi írók mozgalmának legtekintélyesebb erdélyi alakja, döntő fontosságú szerepet vállalt a Vásárhelyi Találkozón (1937). 1939–1944 között írott publicisztikájában pedig párját ritkító tisztánlátásról tett tanúbizonyságot. Ilyen előzmények után szinte természetesnek mondható, hogy a megváltozott társadalmi körülmények között elsőül közéleti megbízást kap: meghívják az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe képviselőnek. Igaz – olvassuk az egykori pályatárs, Szabó Zoltán visszaemlékezésében –, "a Tisztelt Házba nem kerület küldte…, Ábel, Jégtörő Mátyás és a többiek voltak a választói", azaz tiszteletbeli képviselő lett, ám "honatyai tartással foglalt helyet a parlamentben, ami akkor ritkaságszámba ment". Képviselősége tiszavirág-életűnek bizonyul: ugyan még jelölik a kultuszminiszteri tisztségre, de nemcsak hogy miniszter nem lesz, hanem fokozatosan kiszorul mind a politikai, mind az irodalmi közéletből. Ezzel párhuzamosan szigorú eszmetisztázottságú publicisztikája is elapad, s ezt betetőzi az, hogy szépíróként sem talál önmagára, megtorpan, alkotói válságba jut. Kedélyét az idegenségérzet uralja; igazi élményre hosszú ideig nem talál, keservesen próbálgatja újra s újra korábbi novellaíró korszakának hangját, de a külsőleges elemek egymásra halmozásánál tovább nem jut. Modoros, önismétlő novellák sora után végül ismét egy szülőföld ihlette remekmű, a Bölcső és Bagoly (1953) forró vallomása jelzi, hogy sikerült felülkerekednie válságos periódusán.
A politikai nyomás enyhültével a köréje telepedett értetlenség köde is oszlani kezd, s 1953-tól újból közlik írásait. Leggyakrabban a Magyar Nemzet biztosít számára teret, de a Csillag, az Új Hang, a Dunántúl, majd a Kortárs és az Új Írás is hozza újabb novelláit, cikkeit. 1922 és 1957 között írt elbeszéléseit még maga rendezi sajtó alá, Összegyűjtött novellái viszont már csak a halála utáni esztendőben kerültek a könyvesboltokba.
400Szűkebb hazájában, Erdélyben, illetve Romániában csak halála után szakadt föl az életművét ködbe burkoló elhallgatás csöndje. Rendes feltámadás címen 1968-ban jelent meg novelláiból egy válogatás, aztán a hivatalos elismerés sem késlekedett sokáig. 1969-ben már kismonográfia jelölte ki helyét a romániai magyar irodalom történetében, a hetvenes évek folyamán pedig a köztudatban is elfoglalta az őt megillető helyet. Román nyelven eddig egy novellaválogatás, valamint a Czímeresek hirdeti művészetének nem fakuló időszerűségét.

 

 

Arcanum Newspapers
Arcanum Newspapers

See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me

Arcanum logo

Arcanum is an online publisher that creates massive structured databases of digitized cultural contents.

The Company Contact Press room

Languages







Arcanum Newspapers

Arcanum Newspapers
See what the newspapers have said about this subject in the last 250 years!

Show me