536. SZÍNHÁZI SZERZŐDTETÉSEK

Teljes szövegű keresés

536. SZÍNHÁZI SZERZŐDTETÉSEK
Somogyi Károly színigazgató levonta az első szezon nagy tanulságait. Ez a legújabb s legérdekesebb színházi hír. Most szervezi jövő évi társulatát. – Olyan előrelátással, körültekintéssel s ambícióval, melyről csak a legnagyobb dicsérettel szólhatunk. Még nem teljes a jövő társulat névsora, de már eddig is olyan nevek ékeskednek benne, melyek a legnagyobb reménnyel tölthetnek el bennünket. Eddigi jelek szerint jövőre már olyan társulata lesz Somogyinak, mely egészen méltó lesz Nagyváradhoz, s aligha lesz párja az egész vidéken. A primadonnakérdést úgy oldotta meg Somogyi, amint mi azt a közönség nevében kívántuk.
Dicséretes áldozatkészséggel sikerült megnyernie Székely Irént, a nagyváradi közönség feledhetetlen kedvencét, ki alá is írta már nagyváradi szerződését. Nem kevésbé dicséretes ténye a direktornak Ámon Margit szerződtetése, mely már majdnem befejezett tény. A kedves szubrett-énekesnő a jövő hónapban több estén fog nálunk vendégszerepelni, s ekkor bizonyára megtörténik a szerződtetés is – a nagyváradi közönség nagy örömére. Hogy a Balla helyét milyen szerencsésen fogja betölteni Tanay Frigyes, a vidék ez idő szerint egyik legtalentumosabb színésze, arról már írtunk. Hősszerelmes színészt nem kaphat jobbat Somogyi Beregi Oszkárnál, akivel a szerződtetési tárgyalások a legkedvezőbben folynak. A tenorista-kérdést olyan formában oldja meg a direkció, hogy a nyári szezonra megmarad a társulat régi derék énekese, Perényi József, télire pedig állandó vendégképpen Déry Jenő, az opera kitűnő művésze, szerződnék Somogyihoz. Örvendetes hír, hogy Szarvasi Sándor, ez a hamar kedveltté vált, jeles színész aláírta Somogyinál a szerződést.
A többi megmaradt jeles tagok közt szeretnők még látni Bognár Jánost, ezt a régi, kitűnő művészt. Azt hisszük különben, hogy az ő ittmaradása is biztos. Egyelőre örömmel adunk hírt Somogyi jövő évi szerződtetéseinek jelen stádiumáról. Ezt az örömünket csak fokozza az, hogy mi voltunk, akik állandóan hangoztattuk a színtársulat fogyatékosságait, s rajta voltunk, hogy a nagyváradi közönség jogos igényei teljesedjenek.
Szabadság 1900. december 28.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem