107. ELLENSÉGEKKEL EGY SZÁNDÉKON
107. ELLENSÉGEKKEL EGY SZÁNDÉKON
Csoda és szomorú sors (de csodák és szomorú sorsok idejét éljük), hogy olykor majdnem egyet s ugyanazt kell mondanom – Rákosiékkal. Talán az a különbség egyezőségünk között, hogy Rákosiék a labancság kötelezettsége mellett némi, olykoros kurucságra is kaptak – engedelmet. Hiába, az előfizető ember kitartó és makacs, meg kell tartani őket s látszatát a régi sovén dühnek. Szerény magam sohasem voltam sovén, de nagyon predesztináltnak vallottam mindig magyaroknak Közép-Európába kerültét, s vallom, hogy ezer év tanulságait s törvényeit még egy világháború sem radírozhatja ki. Szóval: én néha nagyon ellenük vagyok szívemhez nőtt s minden forró szeretetemmel megtartani akart barátaimnak, s „ulula cum lupis…”, ízlésem, ösztönöm ellenére ellenségekkel vagyok egy szándékon. Él Kossuth Lajos még mindig, s Nyugattól tanulva én mégiscsak Bizánc felé kedvelek fordulni. Esze Tamásék ügyét úgy rontották el valamikor, hogy a hatalmasak, a császár bárói, Esze Tamásék mellé álltak. Esze Tamás utódjai legyenek ügyesebbek, s ne csináljanak egy megfordított ostobaságot. Én szeretem a szellemes írókat, de jobban szeretem az adott valóságot, melyet igazság híján is igazságnak nevezek. Pénzesek és ötletesek hagyjanak föl már evvel a százfajtájú Közép-Európa-tervezgetéssel. Ne féltsék magukat, ők mindig megkapják a maguk áhított Közép-Európájukat, a magyarságot pláne ne féltsék: ez a magyarság azért élt eddig, mert tovább kell élnie.
Ny 1916. május 16.
Ady Endre
