93. A KÉT NEGYEDIK FELVONÁS

Teljes szövegű keresés

93. A KÉT NEGYEDIK FELVONÁS
Mulatságos és különös színházi affér foglalkoztatja most Párizs irodalmi és színházi világát. Louis Forest, a szellemes és ismert nevű újságíró és Henry Dumay, a kevésbé szellemes és kevésbé ismert drámaíró a hősei ennek a történetnek, melynek a csattanóját valószínűen bírósági ítélet fogja adni. Forest és Dumay együtt megírták „A kis milliárdosnő” című darabot, azaz hogy annak csak három felvonását, miután abban is megállapodtak, hogy még egy negyedik felvonás is következik. A három felvonást felolvasták Devalnak, az „Athénée-színház” igazgatójának, aki el volt ragadtatva a darabtól és azt menten el is fogadta előadásra. Most következik pedig a tragédia, vagy ha úgy tetszik, a komédia. Deval egy négy felvonásos darabot fogadott el előadásra, Forest és Dumay azonban időközben – összevesztek egymással: úgy hogy mind a ketten – külön-külön – megírták a hiányzó negyedik felvonást. Minthogy egyikük sem akart a másik javára lemondani, a darabot pedig lehetetlen volt két negyedik felvonással színrehozni, elhatározták, hogy az ügyet zsüri elé terjesztik. A zsüri, hosszas tanácskozás után, a Forest negyedik felvonását ítélte jobbnak, de salamoni bölcsességgel azt is kimondotta, hogy a negyedik felvonás mindenképpen felesleges és a darabot a harmadik felvonással, sőt előbb is be lehet fejezni. Forest, követve a jó tanácsot, a harmadik és negyedik felvonást összevonta, és a három felvonásos darabot újból Deval elé terjesztette. Nem így Dumay: ő fittyet hányt a zsüri ítéletére és kijelentette, hogy ragaszkodik a negyedik felvonáshoz, sőt kizáróan az ő negyedik felvonásához. Erre aztán a párizsi szerzők egyesületét kérték fel, hogy döntse el a vitás ügyet. Capus Alfréd elnökletével össze is ült a szerzők egyesülete, de egyebet nem tehetett, mint hogy Forest iránt érzett meleg rokonszenvének kifejezést adott. Az utolsó szó most a bíróságot illeti meg, mert Dumay most már a törvényhez fordul a maga negyedik felvonása érdekében. Az is nyilvánosságra jutott, hogy mi az oka annak, hogy Dumay annyira ragaszkodik a maga silány munkájához; Yahne kisasszony, az „Athénée-színház” művésznője, aki a címszerepet fogja kreálni a vitás darabban, elolvasta a Dumay negyedik felvonását és az annyira megnyerte a tetszését, hogy menten egy csodálatos és drága ruhát rendelt erre a felvonásra. Ennek a ruhának pedig szerepelnie kell „A kis milliárdosnő”-ben, mert különben, Dumay szerint, az egész darab nem ér semmit. Úgy látszik: a ruhával együtt sem érhet sokat!
Pesti Napló 1904. április 2.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem