120. EGY FÜSTBE MENT HÁZASSÁG
120. EGY FÜSTBE MENT HÁZASSÁG
A connaughti herceg leánya tűrhetően csinos. Jó családból való. Fiatal és erényes. Nem púpos, nem ragyás. Angol leánynak egészen megjárja. Bája talán csak a Tennysonokat lelkelné dalra. De egy kiskorú fejedelemnek okvetlenül tengernyi illúziót tudna adni e leány. És óhajtotta őt a spanyolok királya, ki nem silány fiú. Trónja van. Ép keze-lába. A barcelonai anarchisták eddigi jóvoltából. Nem nagyon szellemes. Fantáziában nem bőséges. Bigott is egy kicsit. De királynak elsőrendű. Hercegnő és királyfi… Mint a mesében. Ezek egymásnak termettek. És nem lehetnek egymáséi. Mert odafent más végezteték…
Pedig, pedig a kis király előbb leckéket vett a házasságból Párizsban. Ez benne volt az újságokban, tehát okvetlenül igaz. A kis király szeretne megházasodni. A hercegnő nem röstellne férjhez menni. S az egyik jobbra, a másik balra tér mégis, mint fölöttébb változatos új magyar líránk ötszáz bús, kis románcban énekli ezt.
Miért? Kacagj, bajazzo! Katolikus az úrfi, és eretnek a kisasszony. Ezért. A legkatolikusabb király nem házasodhatik a legprotestánsabb királyi családból. A connaughti herceg leánya nem mehet ahhoz feleségül, aki csak a minap ijedt halálra attól, hogy Madridban lutheránus templom épül, s akinek országában valamikor úgy ontották az eretnekek vérét, mint Angliában a katolikusokét. Kellenének egymásnak. Még talán szeretik is egymást. De csak a búcsúduettig juthat el szerelmük. C’ est la vie – Krisztus urunk után a huszadik században.
Nevetni pedig ne tessék. Itt Budapesten, nem is régen, kálvinista, igen: kálvinista férfiak mondták ki, hogy protestáns tanár nem vehet katolikus feleséget. A dolgot tehát nem lehet elütni avval, hogy ez a dal elmúlt bárgyúság melódiája, melynek immár csak fejedelmi szalonokban van joga megcsendülnie. Nem. Ezt az ügyet csak az irodalom intézte el, és a fölszabadult agyak pár ezre. S miközben az irodalom választóvize már a házasság intézményét marja, a világ marad a régi. Fent is, lent is. És Alfonz királynak sürgős gyónnivalói vannak. Mert lehetetlen, hogy titokban el ne káromkodta volna magát néhányszor.
Egyébként pedig úgy kell nekik. A connaughti herceg leányának s a spanyol királynak. Az ő őseik voltak az elsőrendű al- és felperesek abban a nagy pörben, amelyet most is nyög a világ. Csak lakoljanak. Bár csak iszonyúan szeretnék egymást.
Budapesti Napló 1905. június 22.
A.
