163. JEGYZETEK A NAPRÓL
163. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Eminensek és tökfilkók
Eminensek és tökfilkók
Maeterlinck is tökfilkó volt diákkorában. Ipsissimum verbum: tökfilkó. Most vallja be ezt egy párizsi újságírónak. És ismét nagy az ő örömük az iskola szamárjainak. Hogy lám, lám: minden valamirevaló ember rossz diák volt.
Az öreg iskolát nem szeretjük. De régen bánt bennünket egy buta divat. Az az okvetetlenkedés, mellyel fiatal embertársaink életét gyalázatosan elkeserítjük. Gyanús ez az okvetetlenkedés nagyon. Némely felnőtt ember nem tud megengesztelődni a diákkora szomorúságaiért. Nem tudja elfeledni a karcert, a szekundákat, a büntető penzumokat, a szamárfüleket, a nagy szégyeneket. Nem tud megbocsátani a pimasz eminenseknek, kik úgy aratták a kitűnő kalkulust, a dicséretet, a jutalmat, mint a kölest.
Íme még Maeterlinck is beugrik. Ő is segít a gonosz indulatocskák lovagjainak, akik megbélyegzik jóelőre azokat a derék, kis diákokat, akik az iskolában eminensek.
Ezer eset közül hogy hirtelen egyet előrántsunk Maeterlinck számára, Musset is nyert diákkorában jutalmat. Nagyszerű diák volt, és mégis lett belőle olyan poéta, mint amilyen Maeterlinck. Tessék beletörődni, hogy jeles diákból is lehet jeles ember, és igen sok, nagyon sok, tökfilkó diák egész életére tökfilkó marad.
II.
Kétsoros hírek
Kétsoros hírek
Tudvalevő, hogy mi, ma élő emberek fenemódon szerencsés emberek vagyunk. Mi a humanizmus korában élünk. Minden szív egy szív, és ha egy szívet fájdalom érint meg, száz és száz millió ember vérzik bele. Ha engem például valahol Indiában széttépnek a vadak, nekem gyönyörűség meghalnom. Mert én az emberiség halottja vagyok.
Nagy dolog ez. Sohse volt ez még így. Csak most, a villamosság korszakában. Egy mindenkiért, mindenki egyért.
Be szép is ez a humánus kor. Találomra böngészem a lapokat. Egy kis színésznő sportbalesetéről is félhasábok szólnak. Egy mindenkiért, mindenki egyért. Csak a kétsoros hírek ne nyugtalanítanának egy kicsit:
– Ma éjjel Lodzban a rendőrség kétszáznegyvennyolc zsidót rángatott ki az ágyból, s szállított börtönbe.
– A német katonáknak tegnap szerencsés napjuk volt. Kétszáz hererót koncoltak föl.
– Kercsben antiszemita zavargás volt, melynek alkalmából háromszáz embert megöltek.
Ezek ellen a kétsoros hírek ellen illenék már tenni valamit e nemes, humanista korszaknak. Talán egy kis részleges sajtócenzúra minden országban helyén volna. Egy törvény, hogy kétsoros híreket nem szabad közölni.
III.
Santoy miatt
Santoy miatt
A primadonnák és a lovak ebben az országban nem férnek a bőrükben. Megbolondítanak mindenkit. Még a primadonnákat menteni tudjuk. Végre egy primadonnának csakugyan érdeke az, hogy mindenki szerelmes legyen belé, s a primadonnák csak a legritkább esetben finom és arisztokrata lelkek. De egy versenylótól, egy telivértől többet várunk. Íme itt van Santoy, ki tegnap a Szent István-díjnál csapott be mindenkit. Nem szégyenli-e Santoy, hogy miatta egy közönséges villamosszerelő munkás ember lett öngyilkos? A szegény Nagy József elsikkasztott 52 koronát, hogy Santoyra tegye. Elvesztette tudvalevőleg. Erre meg akarta ölni szeretőjét, egy közönséges cselédlányt. De mindenesetre megölte önmagát. Santoy, Santoy, egy előkelő versenylónak szabad ilyen társaságba keveredni?
IV.
A bolygó zsidó sarui
A bolygó zsidó sarui
Az ulmi régiségtárban sarukat őriznek. E saruk a nevezetes bolygó zsidó sarui. Hogy kerültek Ulmba? Ki tudná. Talán maga a szegény bolygó zsidó hagyta ott, mivel nehezek voltak, s égették örökké futó lábait. És őrzik a sarukat Ulmban.
Milyen csodálatosak is a legendák. Ritkábbak a levegőnél, testetlenek, semmik. És mégis palástok, kardok, saruk, szakállak stb. hullanak belőlük. A bolygó zsidónak megvannak a sarui.
Budapesti Napló 1905. augusztus 22.
Pont.
