180. JEGYZETEK A NAPRÓL
180. JEGYZETEK A NAPRÓL
I.
Tekercses szobrok
Tekercses szobrok
Rossz szobrok Párizsban is vannak. Rossz szobrok vannak mindenütt. Ha nem is olyan rosszak, mint Budapesten. Azonban sehol annyi tekercses szobor, mint a magyar metropoliszban. Arany Jánosnak ugyan csak papíroslap jutott. De egész tekerccsel állnak: Eötvös, Széchenyi, Petőfi, Bethlen, József nádor, Bocskay stb. És Pálffy is pár nap óta. A nyugati kultúrembernek nagy vígasztalás lehet ez. Micsoda litteráris nációnak nézhet minket a naiv idegen. Micsoda papíros-imádó nemzetnek. Még a szobor sem adja itt minálunk egy papirostekercsen alul. Tekercs a kezében nálunk minden szobornak. Analfabéta katonának s éhenkórász költőnek. Mindenkinek. Fene invenciózus, sok fantáziájú, ízléses, esztétikus emberek vagyunk mi itt úgy általában. És nagy a kacérkodó kedvünk a papiroshoz. El nem engedjük a szobroknál sem. Hadd lássa magas, kulturális voltunkat e barbár világ. A tekercsből. A szobrokból és más egyébből úgyis bajosan láthatja. Egyébként pedig indítványozzuk, hogy ezután csak mellszobrokat fogadjon el Budapest. Kíváncsiak vagyunk, hova teszik majd a – tekercseket.
II.
A múlt
A múlt
Az osztrák igazságügyminiszter rendelte. A magyarnak nincs ideje reá. Meg aztán reszketünk mi attól, ami új. Szóval az osztrák igazságügyminiszter rendelte el, hogy a bírák ne firtassák, ha kell, ha nem kell, a múltat. Istenem, a múlt… Ez a mai kegyetlen társadalom sohasem bocsát meg azért, amiért valaki valaha bűnhődött. Elesni nem szabad, s jaj annak, aki elesik. Légy vádlott, sőt légy csak tanú, fölkutatják bíró uraimék azt is, hogy elemista korodban elloptad a pajtásod krumplicukrát. Ez a törvény. És a reakció kikiáltott országában ezután nem így lesz. Nem bélyegeznek meg azért senkit, mert polgári kötelességképpen tanú, s a vádlottra nem olvassák rá okvetlenül, hogy már tizenhatéves korában tett valamit, amit nem lett volna szabad. Nem radikális e rendelet. Nem minden esetben hagyják ki a bírói tárgyalásból a rovott életet kutató kérdést. De új győzelmet jelent e rendelet mégis. A múltat, a megbűnhődött múltat, nem sütik ezután már mindig hatósági bélyeggel a homlokra. És minket megelőznek ebben is az osztrákok. Pedig mi vagyunk a liberális, a nagyszerű náció. Ők a reakciós csorda.
III.
Az okos bolond
Az okos bolond
Kiderült valami Lebaudyról, a bolondról.
Párizsban azt beszélik, hogy a legutolsó óriás krach, amely Croznier-t, a híres cukorkirályt a tönk szélére juttatta, és öngyilkosságba kergette, Lebaudy munkája. Lebaudy már régen tervezi, hogy ő, vagy Croznier tönkremegy. Kockára tette egész vagyonát, és sikerült a dolog. Croznier bukott, s Lebaudy milliomosabb, mint valaha. Mikor császároskodik, s közben adós marad minden pincérnek, mindenki rámondja, hogy bolond. Pedig mintha nem is volna olyan nagy bolond ez a Lebaudy. Ellenkezőleg. Ő ama boldog dúsak közül való, aki azt is megengedheti magának, hogy bolonddá tehessen bennünket a bolondságával. Közben pedig a milliók szaporodnak a szegény ördögök vércsöppjei árán. A nagy pénznek ez a szokása, és az olyan sok millió ura, mint Lebaudy, megbolondulhat ugyan, de bolondsága sohse lesz olyan természetű, hogy a zsebünkbe belerakja a pénzét. Kiveszi a mások zsebéből. Ami nem bolondság.
Budapesti Napló 1905. szeptember 22.
Pont.
