7. Bevonulás az új hazába. A Sajó-Tisza-Szamosig terjedő terület elfoglalása.
A nagyjából ily képet mutatott ország elfoglalása volt tehát az a nagy feladat, amelyet Árpád maga elé tűzött. Az új hazába való bevonulás irányát Árpád vezér részben önként határozta meg, az erdélyi havasokon át való benyomulást pedig, mint fentebb láttuk, a kényszerűség diktálta. Az előbbit fő-, az utóbbit mellékbenyomulási iránynak tekinthetjük s a kettő egymást igen alkalmas módon kiegészítette, támogatta. Anonymus csak a Vereckei hágó irányában végrehajtott benyomulásról számol be és ezt a fő hadműveletet bátran az ő adatai és feljegyzései nyomán vázolhatjuk.
A halicsiaktól kapott munkások és élelmikészletek segítségével Árpád szerencsésen átjutott a Vereckei hágón és a mai Munkács környékére érve, ott 40 napi pihenőt tartott hadával. Ezt a helyet Anonymus szerint azért nevezték Munkásnak, mivelhogy igen nagy munkával jutottak oda. Az ott lakó szláv népek állítólag nagyon megijedtek és önként alávetették magukat Álmos, illetve Árpád vezérnek. „S jóllehet Szalán vezér emberei voltak, mégis nagy tisztelettel és félelemmel szolgálnak vala Álmus vezérnek, mindent, mi az élelemre szükséges, miként illik tulajdon uroknak, kiszolgáltatván”
Munkácsról Álmus előkelőivel Hungvárra (Ungvár) lovagolt s ott a várfal körül tábort ütött. A vár Loborczy (Laborc) nevű ura a magyarok elől Zemplin várába akart elszökni, de a magyarok őt utolérvén „s egy folyó mellett elfogván, azon helyen felakasztották s azon naptól fogva azon folyót ezen Loborczy nevéről nevezték”. „Erre Álmus vezér és övéi Hung várába bevonulván, ott örömükben 4 napig lakomáztak és isteneiknek nagy áldozatokat tőnek.” „Negyed nap Álmus vezér tanácsot tartva, fiát, Árpádot még életében vezérré és parancsolóvá tevé.” E naptól kezdve Anonymus szerint az idegenek a magyarokat „hungváriaknak” nevezték.
Ungvárról Árpád mindenekelőtt a Laborc, Bodrog, Tisza és Nagyág között fekvő terület megszállása iránt intézkedett. Az Ugocsára kiküldött had Borsova várát „harmadnap megvíván, falait lerontá s Szalán vezér vitézeit, kiket ott talált, láncra verve Hung várába vitette”.
Szalán ennek hírét vevén, Zemplin várán át Ungvárra Árpádhoz követeket küldött, figyelmeztetve őt, hogy rossz tetteit hozza helyre és a Bodrog folyón semmiesetre se merjen átlépni, mert különben ő a görögök és bolgárok segítségével bosszút fog állani merészségéért. Árpád erre nem mint amaz, kevélyen, hanem alázattal azt válaszolá, hogy ő ezt a földet mint ősapja, Attila földét szállotta meg és nem a görögöktől és bolgároktól való félelmében, hanem a Szalán iránti barátságból kéri a Sajó vizéig terjedő területnek átengedését. Hogy pedig Szalánt jóindulatáról meggyőzze, ennek követeit nagy ajándékokkal halmozta el s azokat hazabocsátván, Oundut és Ketelt nagyobb kísérettel hozzájuk csatlakoztatta, akik 12 fehér lovat, 12 tevét, 12 kun gyermeket, a fejedelemnének 12 igen okos ruthén leányt, továbbá 12 hölgymenyétet, 12 nyusztbőrt és 12 aranyos köntöst vittek magukkal ajándékba. Végül velük tartott az igen serény Turczol (Tarcal) kun vitéz is, akinek az volt a feladata, hogy a melléje adott vitézekkel mindent gyorsan szemügyre véve, minél előbb hírt hozzon Árpádnak. Ound, Ketel és Turzol a szemrevételt a később utóbbiról elnevezett Tarcal-hegyéről megejtvén, Turzol innen kíséretével visszatért, míg a két követ útját folytatva, harmadnap Alpár várában Szalán elé járultak. Utóbbi nagyon kegyesen fogadta őket. Tizednap a magyar követek Szalántól búcsút vevén, ez Árpád kívánságához képest saját követei útján „2 kulacs Dunavizet s Alpár homokjának java füvéből egy nyalábot küldött”, s ezenkívül neki ajándékozta a Sajó vizéig terjedő földet, lakosaival együtt.
Ennek Árpád nagyon megörült s a felajánlott békéhez maga is hozzájárulván, Szalán követeit gazdagon megajándékozva hazabocsátotta.
Erre Árpád népével együtt Ungvár mellől felkerekedvén, a Takta vize tájékáig nyomult előre, ahol „gunyhókat csinálván magoknak, pihenőhelyet választának és ott nem kis ideig maradának,” miközben a Sajó vizéig és Sóvárig terjedő földet megszállották. Tarcal vitéz jó szolgálati fejében a róla elnevezett hegy tövében Árpádtól nagy kiterjedésű földet kapott, amelyen az új földesúr, ott, ahol a Bodrog a Tiszába szakad, Hymesuduornak (Hímesudvar) nevezett földvárat építtetett.
Bors vezért Árpád egyidejűleg „a köztanács és minden lakosok javaslatára” erős haddal a lengyelek földje felé küldte ki, „hogy az ország határszéleit tekintse meg és gátakkal erősítse meg egész a Turtur (Tátra) hegységig és egyszersmind megbízta, hogy az ország őrizete végett alkalmas helyen várat építsen”, minek a Boldva-menti Bors vára köszönhette keletkezését. Bors azután „a lakosok fiait túszokul vevén s határokat hányván, a Turtur hegyein át visszatért Árpád vezérhez”.