II. A hadseregek főparancsnokai. Hadjárati tervek.
Az olaszországi hadsereg főparancsnokságát még Radetzky életében báró Gyulay táborszernagyra ruházták át, akinek vezérkari főnöke Ringelsheim ezredes volt. Mindazonáltal a küszöbön álló hadjárat hadműveleti tervének megszerkesztésével nem őket, hanem a bécsi hadiiskolának akkori egyik igen jó hírben álló tanárát, az 1849. évi hadjáratban Mária Terézia rendet kapott báró Khun ezredest bízták meg, akit aztán még a háború kitörése előtt a táborszernagy vezérkari főnökévé neveztek ki. A hadseregparancsnokság a bécsi katonai központi irodának volt alárendelve, melynek élén gróf Grünne altábornagy császári főhadsegéd állott.
A szövetségesek részén a fővezérletet maga III. Napoleon császár tartotta fenn magának, aki mellett mint vezérkari főnök Vaillant tábornagy működött. A szárd sereg főparancsnoka Victor Emanuel király volt, aki Lamarmora Alfons tábornokot vette maga mellé vezérkari főnökül.
A hadjárati terv megállapítását mindkét részen Németország magatartása a legnagyobb mértékben befolyásolta, mert ha ez is részt vett volna a háborúban, akkor a főhadszínteret az alárendeltebb jelentőségű olaszországival szemben a Rajna melléke képezte volna. És mivel a német államok, főkép pedig Poroszország az utolsó pillanatig bizonytalan magatartását tanusítottak, a hadjárati tervet mindkét eshetőség figyelembevételével kellett megállapítani. Az osztrákok részén ebben az esetben a Rajna mentén felvonuló német szövetséges seregen kívül 6 hadtestnek alkalmazását vették tervbe, míg az olasz hadiszíntéren csak a 4 hadtestből álló II. hadsereg maradt volna. Ezenfelül két hadtestet a monarchia belsejében szándékoztak visszatartani, hogy a szükséghez képest vagy az északi vagy a déli csoportot megerősíteni lehessen. A báró Kuhn ezredes által kidolgozott és Őfelsége által jóváhagyott hadjárati terv szerint a II. hadseregnek a piemontiakat még a franciák beérkezte előtt kellett megtámadnia, hogy azokat döntően megverje, vagy legalább is az Alessandriára való visszavonulásra kényszerítse. Ezektuán az említett hadsereg egy részének az alessandriai tábort megrohamoznia kellett volna, míg a főcsoport az Apennineken át előnyomuló franciákkal lett volna hivatva szembeszállni.
Amikor azonban április 23.-án gróf Gyulay táborszernagy egészen biztos hireket vett arról, hogy a franicák feltétlenül részt vesznek a háborúban a piemontiak oldalán, nyomban figyelmeztette a bécsi katonai központi irodát, hogy a II. hadsereg ereje semmikép sem elegendő arra, hogy a francia–szárd sereggel szemben támadólag lépjen fel, mert ehhez legaláb 300–350.000 emberre volna szükség. Április 25.-én a táborszernagy ennek a nézetének újólag kifejezést adva, egyúttal a hadseregparancsnokság alól való felmentését is kérte. Miután közben kiderült, hogy a német államok részvételére a háboruban számítani nem lehet, a bécsi katonai körök gróf Gyulay táborszernagynak az olaszországi hadseregnek az általa kivánt mértékben való megerősítését kilátásba helyezve, őt a lemondás visszavonására birták rá. Egyúttal az olaszországi hadsereg erősbítésére tényleg messzemenő intézkedéseket tett, de ahhoz, hogy ezek a megvalósulás stádiumába lépjenek elég hosszú idő kellett.
III. Napoleonnak haditerve megállapításánál szintén tekintettel kellett lennie Németország magatartására és esetleges beavatkozására s így ő egyelőre a francia seregnek csak mintegy felét irányithatta az olaszországi hadiszíntérre, ahol a szárd seregnek a francia haderők odaérkezéséig feltétlenül ki kellett tartania. Az osztrákok számbeli túlerejére tekintettel Victor Emanuel eleinte védőleges magatartására volt utalva és hogy az országa fővárosát, Turint is megvédje, a megerősítendő Dora Baltea-vonal mentén szándékozott 11/2 hadosztállyal védőállást foglalni, ezzel azonban az április 29.-én reggel Turinba érkezett Canrobert francia tábornagy nem értett egyet, mert az említett védővonalat nagyon hosszúnak, gyengének és Turinhoz túl közelfekvőnek találta és így az erők szétforgácsolását is elkerülendő, a Dora Baltea mentén az ellenség tévútra vezetése céljából csak 1 lovas hadosztály 2 üteggel maradt vissza, amíg a szárd sereg fennmaradó része és a Turinon át előnyomuló 2 francia hadtest Alessandria–Valenza–Casale területén összpontosult, hogy onnan az esetleg Vercellin át Turin felé előnyomuló osztrákok baloldalába támadjon. A francia hadsereg beérkezése után, melynek 2 hadteste (III. és IV.) a Mont-Cenis és a Mont-Genčvre-n át a szárazföldön, 4 hadteste pedig (I., II., gárda és V.) a délfranciaországi kikötőkből és Algirból a tengeren át Genua, majd onnan a szárazföldön alessandira felé irányíttatott, a szövetséges hadseregeknek a megállapított hadjárati terv szerint Milano felé offenzív módon kellett előnyomulniok; hogy mely irányban és hogyan, az az osztrákok magatartásától tétetett függővé. Ezzel egyidejűleg Garibaldinak Lombardiaba kellett betörnie, hogy azt fellázítva, az osztrák sereg hátában kellemetlen helyzetet teremtsen s végül a francia–szárd flottának az osztrák partvidék nyugtalanítása végett az Adriai tengerbe kellett benyomulnia.