A közgyűlés.

Teljes szövegű keresés

A közgyűlés.
A vármegye közgyűléseit a XVIII. század első felében leginkább Baján, 1738 június 16-án Bács érseki városban, 1740 június 22-én Pétervárad-Sáncz kamarai helységben tartotta. A közgyűlésen leginkább az örökös főispán helyettese elnökölt, a ki a tisztújításokat is vezette. Így az 1718 aug. 5-én tartott tisztújító közgyűlésen Viszlay András, 1730 nov. 4-én pedig Száraz György királyi személynök elnökölt a főispán megbízásából.
Tán nem lesz érdektelen, ha néhány közgyűlésen a megjelentek névsorát is közöljük, hogy lássuk, miféle elemek folytak be ebben a korban a vármegye ügyeibe. Az 1719. febr. 25-én tartott közgyűlésen a következők voltak jelen: Barbácsy Ferencz ábrahámi apát és nagyváradi kanonok, Imre János elsőalispán, Skvarics kamarai provizor, Hammerschmied Ferencz Antal perczeptor (adószedő), a ki, mint láttuk, később Bodrog vármegye alispánja volt; Kovacsevics György, Csejthey Pál szolgabíró, Kelemen János ügyész, Pajanovicz Mihály esküdt. Az 1722. évi június 10-én Baján tartott közgyűlésen megjelentek közül a következők vannak felsorolva (a jegyzőkönyv szerint az elősoroltakon kivül még mások is megjelentek, de az erről és a következő közgyűlésről felvett jegyzőkönyvben is csak a közhivatalnokok neveivel talákozunk.) Zichy Ádám első alispán, Hammerschmied Ferencz Antal II. alispán, Baranyay László főjegyző, Kelemen János aljegyző, Csejthey Pál, Gombos Gábor főszolgabírák, 161Barich Mihály adószedő, Körmendy István és Pajanovicz Mihály esküdtek. Az 1738. június 18-án Bács érseki városban tartott közgyűlésen a megjelentek közül a következők vannak felsorolva: Tajnay Mihály alispán, Markovics József kamarai inspektor, Körmendy István főjegyző, Barics Mihály és Záborszky Zsigmond táblabírák, Zbiskó Mihály táblabíró, Kereskényi György főszolgabíró, Péchy Ferencz aljegyző, Pruzsinszky Ferencz adószedő, Biricsics Antal kamarai provizor, Hammerschmied Ferencz Antal, a bajai uradalom jószágigazgatója, Lukácsy Endre alszolgabíró, Pókai Dávid Bács érseki városi provizor, Lakóczy Mihály ügyész, Babics Farkas, Stajner József, Körmendy János és Jancsó István esküdtek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem