Dalmáczia visszafoglalása.
Egyéb jeles tulajdonságai és sikerei mellett, főleg Dalmátország visszafoglalása szerezte meg Lajosnak a hálás utókortól a „Nagy” nevet. Nem érdektelen tehát kikutatni: mennyi része volt a négy Miklósnak, elsősorban Vásári Miklós érseknek e fényes eredmény kivívásában? Írott kútfőink e tekintetben nem sokkal járulnak kezünkre. Tényekből kell kivonnunk észleleteinket amaz állításunk bebizonyítására, hogy Magyarország politikáját, 1350-től, melynek kiváló czélja Dalmátország visszahódítása volt, a négy Miklós, elsősorban Vásári Miklós esztergomi érsek irányította.
Magyarországon Nagy Lajos király uralkodása alatt két akarat érvényesült: anyjáé, idősb Erzsébet királynéé s az övé. E két akarat nem volt ellentétes, a mennyiben Nagy Lajos király anyja óhajtását fiúi szeretettel mindíg teljesítette, viszont anyja is, e nagyeszű és nagyerényű asszony észszel fölérte a magyar birodalom 265érdekeit s azokat egész lélekkel ápolta. Születésére azonban lengyel volt, s ezért történt, hogy a nápolyi meddő hadjárat után mindenek előtt két ízben is kemény harczot kellett a magyar hazafiaknak harczolniok, jóllehet a délvidéken talán sürgősebb, hasznosabb dolgot végezhettek volna. De e lengyel expediczió elől nem volt menekvése, nem csupán azért nem, minthogy a magyar királyné így óhajtotta, hanem főleg mert Lajos király írott szerződések kötelezték, hogy nagybátyját, a lengyel királyt ellenségeivel szemben tőle telhetőleg segítse, és mert végre Galiczia és Lodoméria, melyért a harcz folyt, Magyarországnak szintén visszahódítandó részét alkotta.
A király és anyja érdemök szerint sokat adtak a négy Miklósra. Gelet fia Miklóst az özvegy királyné tette nádorrá még 1342-ben, innentúl haláláig jelesen vitte tisztjét, sokat fáradott a nápolyi ügyben is; ugyanezt tudjuk Vásári Miklósról, kit hogy Nagy Lajos igen megszívlelt nápolyi hadjáratban, kitetszik rohamos emelkedéséből, s abból, hogy a király Esztergomban többször meglátogatta (mire legott visszatérünk), és a nagy magasztalásból, melylyel Miklós érseknek és rokonainak a csanádmegye, Rohoncza, Nagyfalu, Veresmart és Harmad nevű birtokokat adományozta. Kont Miklós nagy diplomata és jeles hadvezér hírében állott. A második nápolyi hadjáratban Laczkfi István elé került; ő intézte Aversa és Belc meghódolását, mint a király hűséges szolgája, ő volt kiszemelve a koros nádor esetleges utódjának. Végre Keszei Miklós zágrábi püspök, 1356 aug. 4-től kalocsai érsek, észben és megbízhatóságban nem állott társai mögött.
Hogy Nagy Lajos király Vásári Miklós érsek idejében, és pedig 1352-ben és 1353-ban többször ellátogatott Esztergomba, arra ugyan csak néhány adattal szolgálhatunk; de minthogy e tartózkodások emléke okíratok keltezéséből maradt reánk, nem lehetetlen, hogy idővel még több adat is kerül elő.
Igen megható János barátnak, a király gyóntatójának elbeszélése abból az időből, midőn a királyt Aversa falai alatt nyíllal megsebesítették (1350). A nyíl lábába szorult és Laczkfi István meg Volfurt alig tudták tizenkétszerre onnét kirántani. Szegény, iszonyatosan szenvedett. Ekkor mondá János barátnak, ki fejét tartotta: Isten tudja, hogy egész lelkem a szentferencziek kezében van; a miért, ha látod, hogy meghaltam, vedd fejemet és szívemet, vidd anyámnak és miután keservesen megsíratott, temesd el Esztergomban Béla király sírja közelében, a szentferenczieknek a boldogságos Szűz tiszteletére épült templomában, melyet jelenleg és mindenkorra temetkező helyemül választok. Minek nyilvánvaló bizonyítékát adta a király akkor is, midőn ép egészségben visszatérvén Magyarországba, 1352-ben Esztergomban, Péter fia Tamás házában tartózkodván, Jakab al-ágyazó fiának Miklósnak, (valószínűleg szintén szerzetesnek) tiszta arany lánczokból készült, 404 aranyforint értékű övet adott át az esztergomi ferenczrendi kolostor részére, hogy ezért tetemét majdan oda befogadják.