A benczések térítő működése.

Teljes szövegű keresés

A benczések térítő működése.
A kereszténység elterjesztése pedig e hazában első szent királyaink támogatása mellett főleg a benczések érdeme. Belőlük lettek az első püspökök és érsekek, az első térítők és kanonokok, kik Szent László koráig befejezték a térítést, úgy hogy Kálmán törvénye szerint a magyar már szívében, lelkében is keresztény. A német császárok hatalmi vágyból sok kísérletet tettek ugyan a magyar leigázására, de már nem lelkesíthette őket és seregöket a hit érdeke, mert a pápák is tiltakoztak a keresztény Magyarország meghódítása ellen. Ez volt a benczések térítő működésének nagy politikai jelentősége, s ennél nem csekélyebb, bár kevésbbé szembetűnő belső társadalmi hatásuk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem