Mint város.

Teljes szövegű keresés

Mint város.
Az 1467. évben itt tartotta közgyűlését Heves vármegye közönsége, Országh Mihály nádor elnöklete alatt. Hevest ekkor már városnak írják az oklevelek. Ez időtájt a Nánai Kompoltiak birtoka. 1468-ban Kompolti Miklósé volt, de néhai Kompolti János leányának, Margitnak fiai: Szén György és Péter, anyai jogon fele részére szintén igényt tartván, Kompolti Miklóst perbe idézték. Később 1489-ben Kompolti István leányának Erzsébetnek fiai: Bánffy Miklós és Jakab, szintén részt követeltek Heves mezővárosból, továbbá a hozzátartozó Domoszló, Markaz, Visonta, Detk, György (Vámosgyörk) és Fegyvernek helységekből a Kompoltiaktól. Kompolti János fiai, Zsigmond és Ferencz, valamint Országh Mihály négy fia, János, a váczi püspök, Ferencz, Imre és László között 1522-ben kölcsönös örökösödési szerződés jött létre, a melynek értelmében a Kompoltiak kihaltával Heves az Országh családra szállott.
Az 1549–1552. évi adóösszeírásban Heves mezőváros Országh Kristóf birtokában levőnek mondatik, ekkor azonban – mivel Országh Kristóf még kiskorú volt – a város Losonczy Istvánt, az említett Országh Kristóf gyámját uralta. Országh Kristófnak ekkor 19 portája volt itt, kívüle még Jakcsy Mihálynak volt itt 11 portája.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem