A vármegye ügyelt fel a közbiztonságra. Heves vármegye közbiztonságát sokszor fenyegették az oligarcha főurak, lefoglalták az adókat, a dikátorokat nem engedték be birtokaikba s a népet zsarolták. Ezek ellen szólott az 1555:15 t.-cz. hogy tekintve Eger védelmi fontosságát, a jövedelmek, tizedek lefoglalásától vagy visszatartásától nagyobb hatalmaskodás bűntényének súlya alatt mindenki óvakodjék. Az oligarchákkal azonban a vármegyei hatóság erőtlen, tehetetlen volt. Panasz volt a magyar katonaság pusztításai ellen is, legjobban pedig a török veszélyeztette a közbiztonságot. Törökök és magyarok között gyakoriak voltak a párbajok, ezeket a kitűzött helyen nagy néptömeg jelenlétében szokták megvívni. Verancsics egri püspök-főispán felterjesztésére királyi rendelet tiltotta ezeket, mert a párbajok kémszemlének szolgáltak alkalmul a várakban. Azonban még királyi tilalommal sem voltak megszüntethetők a párbajok. Rákóczy Zsigmond várkapitánysága idején, 1589-ből két török-magyar párviadalról tudunk. Ezek az egri vár alatt folytak le a puskaporos malom előtti térségen. E párbajok inkább becsületbeli kérdések, vitézi tettek, lovagi mérkőzések voltak.
De a törökök és a magyarok is valóságos hajtóvadászatot tartottak a tehetősebb, vagyonosabb lakosokra, hogy azokat foglyul ejtsék s értök nagy váltságdíjat szerezhessenek. A fogoly-váltságdíj megosztása körül pörösködés volt Verancsics és az egri várőrség vezetői között. Verancsics a váltságdíj 1/3-át követelte püspöki illeték gyanánt, mikor Tálya község földesurát, Ali pasát elfogták. A jászberényi subasinál, kezelő tisztnél 4 elrablott nőt és több gyermeket találtak. Eger várában az 1558–1559-i számadás szerint annyi török rab volt, hogy azoknak egy havi élelmezésére 3046 kenyérczipót számítottak. A török foglyokról a végrendeletek is megemlékeznek. Dobó István 1552-ben testvérének írja, hogy „török foglyomat, melyet Perényi Gábor elvett, ha Isten megtart, talán visszaadja nekem, ha nem, kegyelmetek követeljék vissza tőle.” Balay Kálmán egri katona 1576-i végrendeletében olvassuk, „hogy az, mely törököm Cserépben vagyon, hagyom Balay Gergely öcsémnek. Egy török gyermek vagyon Pasztóhy Gergelynél, közös vele, részemet hagyom Balay Gergelynek.” A rabok árúczikkek voltak, Kassán rabvásárokat tartottak. Balázs diák Egerből 1589-ben azt írja Károlyi Mihálynak „mi is innét Egerből mind felküldettük, az kik itt voltanak, kegyelmed ott vehet rabot sokat.” Rákóczy Zsigmond 1589-i számadásában a kiadási rovatokban oly tételeket találunk, hogy ő egyesektől megvásárolta a török rabokat, azután a vár hasznára kereskedett velök, jó váltságdíjat kapott értök, így „a kecskeméti káditól bejött 2805 forint.” A minő sorsa volt nálunk a török raboknak, olyan vagy még rosszabb sorsa volt a töröknél a mi rabjainknak. A kölcsönös gyűlölet idézte elő, hogy később, a 70-es években az ellenfelek már a hullákat is bántalmazták. Csata után az elesettek fejeit vagy orrát, fülét levágdalták 546s győzelmi jelül magokkal vitték a hazatérő harczosok elrettentésére, a vár kapujára vagy falaira kiszögezték.
A vármegye tiltotta a török-magyar összeütközéseket, portyázásokat. Mivel azonban a tilalom nem bizonyult elegendőnek, a falusi lakosság maga szervezkedett saját védelmére, így jött létre a parasztvármegye, melyről már a török világnál szólottunk. Az 1679-i vármegye szabályrendelet intézkedik a népvezérekről, vagyis paraszt-hadnagyokról s ugyanitt van említés a rabok szállításáról, a czigányok kiirtásáról, mert e garázda elem sok bajt okozott a vármegye népségének. „A czigányok istentelen fajzata (impia gens Cyngarorum) száműzetik s bárki, hol találja, szabadon üldözheti, elfoghatja, minden javaitól megfoszthatja.” A vármegye nemcsak a közbiztonságra őrködött, hanem fensőbbségi felügyeleti jogot gyakorolt a vármegyebeli városok és falvak felett. Ezt a jogát részben egyes városok privilégiumai, részben a földesúri jogok korlátozták.
A hevesmegyei városoknak e korbeli viszonyairól megfelelő helyen bővebben van szó.