Bakoss.

Teljes szövegű keresés

440Bakoss.
Bakoss (Kakathi). Nem kevesebb mint hat Bakoss nemes család ismeretes Bakathi, Osgyáni, Bátori, Sarkadi, Bakosi stb. előnevekkel. Pestmegyében a „Kakathi” a törzsökös család, melynek őse Bakoss Bálint nejével Keéri Papp Katalinnal és gyermekeivel Ferencz, Gergely, Sándor és Margittal, s ez utóbbi férjével, Bárány Mártonnal, 1601-ben II. Rudolftól kapnak armálist, mely kihirdettetett Nyitra vármegyében 1607-ben, Belsőszolnok vármegyében pedig 1628-ban. E családból valók B. József kakati, ki Trencsén vármegye bizonyítványa alapján 1824-ben, Mihály újkécskei lakos és fia János, továbbá Ferencz és fiai Mihály és József 1837-ben lettek kihirdetve; nemkülönben Bakoss Géza dr. megyebizottsági tag, mikebudai birtokos és unokafivére Tibor festőművész, debreczeni tanár.
Czímer: hasított pajzs, melynek első vörös mezejében fehér sasszárny a bal kék és feketepólyákkal haránt négy részre osztott részben a felső három (kék-fekete-kék) pólyában egy-egy hat ágú arany csillag. Sisakdísz: kiterjeszkedett kék-fekete sasszárnyak; takaró: kék-ezüst, vörösarany.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem