Zsigmond.
Zsigmond.
A gyakovári véres eset Budára gyűjtötte a belbékét féltő urakat. Zsigmond Csehországban értesült hitvesének, Máriának elfogatásáról, azonnal Magyarországba sietett s alkalmasint résztvett a székesfehérvári gyűlésen is. Az elsők között a Somogyban is birtokos Kanizsaiak csatlakoztak hozzá hadaikkal; mellé állott Kanizsai János, akkor még egri püspök, a Gyakovárnál elfogott Kanizsai István testvérbátyja is, a kit megüresedett esztergomi érseki szék is kecsegtetett.
Zsigmond 1387. év első napjaiban, kisebb csapattal, Laczkfi István nádor és Kanizsai János püspök kíséretében, Somogyba jött. Január 4-én már Csurgón találjuk (Fejér X. 1. 452.), majd Kapronczáig nyomult előre. Jan. 10-én Kapronczán, febr. 2-án pedig Dombón táborozott (Fejér X. 1. 371.), mígnem egy-hónapi eredménytelen veszteglés után a szlavóniai határszélekről Székesfehérvárra vonult, a hol az országgyűlésre egybegyűlt rendek Zsigmondot királylyá választották és megkoronázták.
Ez időközben a délvidéki lázadók sem tétlenkedtek. Horváthi János és Palizsnai vránai perjel vezérletével megrohanták Pécset s a város felgyujtása után, Somogyban pusztították a püspökség birtokait. Zsigmond Garai Miklós macsói bánt küldte ki a megfékezésükre, a kinek sikerült szétverni seregeiket s vezéreik legnagyobbrészt Boszniába menekültek. Egyedül Palizsnai tartotta magát, midőn azonban Losonczi István, Frangepán és Káplai János Pocsitel várában megostromolták, a vránai perjel is fegyverszünetet kért s a fogoly magyar urakat szabadon 405bocsátotta; ekkor nyerte vissza szabadságát Kanizsai István is (Millenn. Tört. III. 402.).
Mária királynő 1387 jún. 4-én szabadult börtönéből. Július 1-én Zengből Zágráb felé vette útját s kiszabadulásának hírére Zsigmond Budáról Veszprémbe vonult hadával, hol jún. 12-én találjuk (Fejér X. 1., 330.). Június 23-án Zákányban, a helység melletti mezőkön (Századok 1905. évf. 448.), június 26-án meg már Kőkapronczán táborozott és Zágrábban, júl. 4-én, találkozott Máriával.
A király még 1387 nyarán elfojtotta a szlavóniai lázadást. Őszre azonban a Boszniába menekült lázadók vérszemet kaptak, és mivel Zsigmond csak az év vége felé küldött ki csapatokat ellenük, 1388. év nagyböjtjén átkeltek a Száván és feldúlták Szerém, valamint Valkó vármegyéket. A somogyi birtokos Korpádi János is a lázadók között harczolt; ám rajtavesztettek, mert Zsigmond hívei, Kórógyi István vezérletével, kelepczébe csalták és megadásra kényszerítették őket. Egyedül a megfutamodott Horváthi János menekült el; a lázadók többi vezéreit Budára kísérték fel.
Zsigmond rémes bosszút vett rajtok. A somogyi Korpádi Jánost ló farkához kötve hurczolták meg a város utczáin; majd felnégyelték és holttestének darabjait kidobták a város falain (Millenn. Tört. III. 408.).
A délvidéki lázadás elfojtása után, újabb veszedelem zúdult az országra, megkezdődtek a törökök elleni küzdelmek. 1390 nov. havában Zsigmond jelentékeny sereggel Szerbiába nyomult, hova a Kanizsaiak s Kórógyi István is elkísérték, de ez a hadjárata rövid ideig tartott.
1395 elején Zsigmond a Havasalföldre vezetett hadat. A lengyel főurasághoz ragaszkodó moldvai vajdával akart leszámolni. Kanizsai István, ekkor már a székelyek ispánja, fedezte – a tartomány erdőborította hegyein – a király útját (Millenn. Tört. III. 423.).
