Ujabb építkezések.

Teljes szövegű keresés

Ujabb építkezések.
A politikai mozgalmak csillapodása után a trvhatóság újból az építkezésre, a város fejlesztésére irányozta figyelmét. Felépítette a méntelepet, a melytől sokat várt, de a melylyel keveset nyert.
Miután az igazságügyminiszter megengedte, hogy a Rákóczy és Verbőczy-utcza sarkán törvényszéki épület és fogház emeltessék, a város a telkek dolgában egyezkedési kísérletet tett az egyházmegyei hatósággal. Mivel azonban az egyezkedési kísérletek hajótörést szenvedtek, a város végre is kisajátította a telkeket, (az id. Hérmán Mihály-féle telekért 15,000 frtot, az e. megye tulajdonáért 30,000 frtot adott) és a palotát, mely a törvényszéket minden időkre Szatmárhoz kötötte, 1896–97-ben felépítette. A palota az államnak 380 ezer frtjába került. A telket a város adta.
A belélet fejlesztéséhez tartozik az is, hogy a németiek a közgyűléshez városrészük fejlesztése iránt folyamodtak, úgy hogy ott ovoda építtessék (ma már megvan), hogy az István-téren legyen az élelmi piacz, hogy a vasúti pályaudvarra, a hol az új állomási épület felépítését 115,000 forint költséggel novemberben a ker. miniszter jóváhagyta, – egyenes összeköttetésük legyen s hogy részükben egy fiókrendőrségi laktanya állíttassék fel. E kívánalmak azonban, bár kérésüket sokszor megújították, ez ideig nem teljesültek.
A gyáripar tekintetében is történt valami. Az Első Téglagyár 1892-ben 100 ezer forinttal keletkezett. Majd kiépült az első Gőztéglagyár 70,000 forint alaptőkével. Aztán a többi. Ma már számos téglagyára van a városnak. Szóba 303került egy czukor-gyár emelésének terve is. Polacsek Emil vegyészmérnök tett a gyár felállítására ajánlatot, de az ügy elaludt.
Ő felsége Simontsits Bélát, Tolna vármegye alispánját nevezte ki a meghalt Ujfalussy Sándor helyébe a vármegye és város főispánjává. Beiktatása 1896 julius 6-án volt s már 8-án az új főispán elnökölt a közgyűlésen.
A főispán jött, az öreg polgármester ment. Azon a közgyűlésen, szept 9-én melyen a közgyűlés a „Népkert” befásítását elrendelte, Böszörményi Károly polgármester, kir. tanácsos, a Ferencz József rend lovagja, tisztéről, aggkora miatt lemondott s helyére okt. 14-én Hérmán Mihályt választották meg.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem