Avarok.

Teljes szövegű keresés

Avarok.
Temesmegye dunai vidékén az avarok uralmának kezdetét 567–568-ra tehetjük. Megszállásuk közel a 900. évig, vagyis 330 esztendeig tartott. A keresztény időszámítás óta ez volt nálunk a legegységesebb államalapítás.* Visszaszerezték a régi Hunniát. Baján ott ütötte fel sátorát, a hol egy évszázaddal előbb Attila városa állott. Innen uralkodott nemcsak a saját nemzetén, hanem a szlávokon, bolgárokon és a hun s germán maradványokon. Innen hívta ki harczra az austrásiai frankokat; innen beszélt oly hangon II. Justinussal, mint egykor Attila Theodosius fiaival. A Hunnia és Avaria neveket megkülönböztetés nélkül használták Európában. Baján khán személyi tulajdonságai is hasonlítottak Attila egyéni vonásaihoz. Hideg, számító, bölcsen mérlegelő fejedelem volt, ki a siker eszközeit okosan tudta használni. Népe nagy fejedelemnek tartotta. Övéi iránt nagylelkűnek, környezetében fölségesnek mutatta magát. Művelt és jóizlésű ember volt, szerette a díszt és fényűzést a meglepő válogatásig. Még a görög művészek alkotásait is bírálat alá vette. Egy alkalommal kicsinylően utasított vissza egy metszettművű aranyágyat, melyen pedig Bizáncz legjobb munkásai dolgoztak. A csinosságra annyira hiú volt, hogy kész köntösöket küldetett magának Rómából. Megizente a császárnak, hogy kedvére való scytha divatú öltözetet készíttessen neki római szövetből és római szabóval. Hosszú élete megengedte neki, hogy három római császárral álljon szembe, népét az alsó Dunán letelepítse és virágzó állapotban lássa birodalmát.*
Salamon: Alsó-Pannonia a gót és longobard megszállás alatt. (Századok: 1882. évf. 1. f.)
Thierry: Attila fiai és utódai története.
Az avar népről Menander, Theophanes, Cedrenus, Zonaras és később Eginhard és Regino közleményei értesítenek bennünket. Szerintük az avarok harczias szellemű, vállalkozó és gyakorlott hadinép valának, kik könnyű lovasságot tartva, várak védelmére nem voltak alkalmasak. Mind a közlovas, mind a vezér, sőt annak lova is vértet viselt. Hajóépítésre a longobardok tanították meg őket és oly gyorsan élték bele magukat a vizen való hadakozásba, hogy tengeri vállalatoktól sem riadtak vissza. A kengyelvassal ők ismertették meg Európát. Ez a jelentéktelen eszköz adta meg nekik a módot, hogy zárt lovas hadoszlopokkal támadjanak.* Szakadatlan hódító háborúikra a kincsszomj és a terjeszkedés vágya ösztönözte őket; de a kincsek csábítása nem vesztegette meg jellemüket. A római birodalom alapjait az avarok rendítették meg. Baján 582-ben Sirmiumot, 597-ben Singidunumot és a többi Duna-jobbparti római városokat elfoglalta, sőt hadakat küldött Itáliába és Bizáncz ostromára is. Heraclius császár idejében tetőpontján állott az avarok hatalma. 630-ban Dalmácziát is elfoglalták. A VII. században felhagytak a nomádélettel és kerítéseik, gyűrűik között baromtenyésztéssel és földmíveléssel 241foglalkoztak: A szomszédnépekkel kereskedést folytattak. A fegyverviselő avarok számát Theophylactus 30.000-re teszi, mások sokkal többre.
Márki: A középkor kezdete Magyarországon.

Szent István. (A bécsi képes krónikából.)

Szent László hermája.

Szent László párbaja a kun vitézzel. (A dercsi unit. templom falfestménye.)

II. Endre. (A bécsi képes krónikából.)

IV. Béla pecsétje.

IV. Kun László. (A bécsi képes krónikából.)
Hittek Istenben, ki az égben van. Esküjök a kard fölemeléséből s az égre, földre, tűzre és vízre való átkozódásból állott. Bálványokat tartottak ugyan, de a kereszténységet is megtűrték, sőt Baján térdre borult a biblia előtt, arra az Istenre esküdvén, ki a szent könyv igéit kijelenté. Papjaikat avarul ,,bokolábra” néven nevezték. Az avar nyelv, mint a hunoké, középázsiai. Néhány személy-, tárgy- és helynéven kívül csak kevés maradt reánk belőle. Legnevezetesebb és helyenként ma is fennálló temesi emlékeik az avar gyűrűk vagy földvárak (Rhingek), melyeket némelyek helytelenül „római sánczoknak”-nak néznek. Eredetileg 20 lábnyi magasak voltak, lejtősen pázsittal borítva. Keskeny sövény és az ellenség oldalán a kerítésen kívül ásott mély árok nehezítette meg a sáncz megközelítését, melynek bejárata szűk kapuval volt elzárva.* Temes vármegyében Máslakon, Munáron és Szécsányban, Merczyfalva és Kisbecskerek alatt, azután a Karas torkolatánál, nemkülönben Versecz, Sztamora és Vattina határában, végre Csernegyházán, Arad és Lippa között látni ilyen avar sánczmaradványokat. A Temes partján fekszik továbbá a temesfalvi (dragsinai) avar földvár, melyet a nép török várnak tart s mely mellett egy régi temető is van, honnan a víz gyakran mos ki emberi csontokat. Ide közel esnek a törökszákosi földvárak, melyek szintén a Temesvidék érősítésére szolgáltak. A Temes egyik mellékfolyójának partján fekszik a berényi földvár. A gyüregi (gyiroki) erdőben szintén látszanak egy földvár nyomai s a Temes folyásától délre Obád mellett is van régi vár. A Bega mentén számos ilyen ókori lakóhelyet találunk, nevezetesen a mai temesi területen kívül eső Bunyán és Gladnán. A mint a Bega Temes vármegye földjére ér, Iktár határában mosnak habjai egy földvárat. A szentandrási földvár a gyüregihez mutat nagy hasonlatosságot. E hatalmas védmű három magas körsánczból s ugyanannyi széles árokból alkotott nagyobb erődből s egy, ettől távolabb eső, valamivel keskenyebb sánczból és árokból álló kisebb erősségből van konstruálva. Az egész mű mintegy száz holdnyi területét foglal el. Kenéz (Knéz) mellett is vannak egy dombon régi sánczmaradványok s az ettől nem messze fekvő Monostoron szintén.
Böhm L.: Délm. vagy az ú. n. Bánság k. tört. I. k. 64. A temesi avar rhingekről és egyéb avarkori leletekről. l. Milleker: id. m.
Ama kilencz gyűrűzeten kívül, melyekről a történelem Avarország rengeteg területén megemlékezik, volt még egy Daczia-Ripensisben, a mai temesmegyei Palánka határában. Említettem már, hogy itt római custellum állott, melyet az avarok idejében a körülötte épített gyűrűzet nevéről Horom-nak neveztek.*
Milleker: id. m. és Borovszky Samu: A honfoglalás története, 54 1.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem