Hun kultura.
Hun kultura.
A mi továbbá a hunok műveltségét illeti, Attila alatt korántsem voltak oly durva állapotok, mintha Délmagyarországról a kulturának minden nyoma végképpen kiveszett volna. Kizárja ezt a föltevést magában az az egy körülmény is, hogy Délmagyarországon a települt népek folytonossága soha sem szakadt meg. Egykorú források bizonyítják azt is, hogy Attila kedvelte a művészi szépet és hunjai is ápolták azt családi otthonukban. Attila fapalotáján mesteri faragványú diszítmények, ékes domborművek és tornyok voltak. Fejedelmi személyek, művelt görög, római és germán államférfiak, előkelő állású külföldi követek, uradalmakkal rendelkező gazdag főurak vették őt körül. Priscus el van ragadtatva Attilának bölcsessége, komolysága, királyi tekintélye, bölcs óvatossága, igazlelkűsége, szerénysége, mérséklete és apai szeretetének gyöngédsége által. Attila izlésesen és tisztán öltözködik, vallásos áhítatot végez, a hunok szokása szerint esküszik és papjaival a jövendőről tanácskozik. Kímélettel van a más nemzetűek iránt, sőt főembereit római hölgyekkel házasítja össze, az idegeneket vendégszeretettel halmozza el, munkás, földmívelő alattvalóit fölkarolja és annyira megbecsüli, a mint azt még egy hódító sem tette. A római küldöttségeket drágaságokkal, prémekkel, lovakkal, szőnyegekkel, hímzett öltönyökkel ajándékozza meg. Ez a holmi mind Hunniában készül. A szöveteket, hímzéseket maguk a hun hölgyek készítik, arany- és selyemszálakkal szövik. Attila palotája ragyog a sok arany- és ezüstdrágaságtól, asztali szerelvényektől. A királyné házát is diszszőnyegek, hímzett párnák és kerevetek ékesítik. Mindez valóban nem mutat arra, mintha a hun király országában egy minden szelídségtől, műizléstől és kulturérzéstől távol álló nyers horda tanyázott volna. „A hun megszállás – írja Salamon – nem jelent minden esetben rombolást és öldöklést. Az egykorú rómaiaknak nem az a fogalmuk lehetett a hunokról, mi az első rémület befolyása alatt volt Ammianus Marcellinusnak, ki a szemével soha egy hunt sem látott, mikor fantasztikus leírásukat közlé”.*
A hunok és Pannonia. (Századok, 1882. évf. III. f.)
