Építkezés 1891 óta
Építkezés 1891 óta
A katonai építési tilalomnak 1868-ban a vár körül 500 ölről 300 ölre történt restringálása – a mint azt az illető helyen ismertettük – az 1870-es években alig volt befolyással az építkezésre; de az 1880–1890-iki évtizedben már megélénkült a külvárosoknak a Belváros felé való terjeszkedése. A mint azonban a vár felhagyását 1891-ben kimondták, az építési kedv oly mértéket öltött, hogy 1900-ig számos lakás maradt üresen. Ebben az időben már teljesen érvényre jutott az a fejlődési irányzat, mely a Temesvár történetéből kialakult topografiai helyzetnek, a város széttagoltságának megszüntetésében állott.
A Belváros beépülése a XVIII. század végével fejeződött be; itt már csak a magasba való ráépítés útján szaporodhattak némileg a lakások; de mivel a Belvárosban összpontosul az egész polgári, egyházi és katonai adminisztráczió, a kultúrális, nagykereskedelmi és financziális élet, a helyiségek nagy részét hivatalok, intézetek és üzletek foglalják el, úgy hogy a lakások száma egyre csökken és a lakók kiszorulnak a külvárosokba. E városrésznek azonban a várterületen megindult építkezéssel nagy jövője van.
A Gyárkülváros csak az 1890-es években közeledhetett némileg a Belváros felé, az úgynevezett Coronini előpark beépítésével, sőt a folyó évtizedben is a régi kincstári fatelep előrészén öt díszes kétemeletes ház épült. Egyébként pedig az indóház-út egyik oldalának kiépítésén kívül, csak az amúgyis sűrűn lakott régi belső részek épültek ki még sűrűbben. A Bega áthelyezésével lényeges átalakuláson fog átmenni a belső rész is, a vár felhagyásával pedig nagykiterjedésű értékes telkek kerülnek a Belváros irányában beépítés alá.
A Józsefváros, mely a begai hajóforgalommal és az élénk forgalmú vaspályaállomással a legszebb fejlődést mutatja, 20–40 méter széles szabályos utczáival és 800–1600-öles házhelyeivel, továbbá a fatelepek elhelyezésével oly kedvező viszonyok közé jutott, hogy az építkezés a katonai tilalmi vonal megszüntetése óta rohamosan fejlődött és most már – a Bega jobbparti részen lévő néhány üres telkeken kívül – a központ felé való terjeszkedése befejezettnek tekinthető.
Az Erzsébetváros a fatelepek áthelyezésével és a sertéspiaczul szolgált Dózsa-tér felosztásával hatalmas fejlődést mutat a Belváros irányában, sőt a jövő építkezésre még sok beltelek áll rendelkezésre.
A Ferenczváros nemcsak a tulajdonképeni Mehala község és a józsefvárosi pályaudvar között fekvő jelentékeny nagyságú telkek s az ott már keletkezett öt telep összeépülésével leendő beépítése útján, hanem a megszerzett várterületeken át, a Belváros felé is igen nagy fejlődésre számíthat.
Ugyancsak a történelmi fejlődés eredményezte azt, hogy a város úgyszólván az összes építési telkek fölött rendelkezik és abból kifolyólag befolyást gyakorolhat a lakásszükséglet kielégítésére. Az irányítást a népszaporodás, a magánépítkezés és a laküresedés állandó nyilvántartásából leszűrődő eredményekhez képest, városi telkek eladásával, utczarendezéssel, sőt szükség esetén városi bérházak építésével igyekszik gyakorolni.
A városnak az építkezésekre gyakorolt befolyása egyébként a lakásigények kielégítésével azonnal megszünt. Míg ugyanis az építkezésre buzdítólag kellett hatni, a város 1888–1900-ig árverés alá bocsátotta azokat a házhelyeket, melyeknek beépítése a külvárosok rendszeres fejlesztése érdekében indokolt volt, sőt 1896-ban, a volt Gotthilf-féle fűrészmalom kitelepítésekor, a józsefvárosi Küttel téren, két házhelyen, a városi nyugdíjalap részére, kétemeletes palotát, benne kávéházzal és vendéglővel építtetett, mi által az egész környék fellendült. Az árverések akkoriban még a legélénkebb főforgalmi vonalakon is oly alacsony árakat eredményeztek, a minőket ma csak a falusi jellegű Ferenczvárosban érnek el. Így a gyárvárosi előparkban az Andrássy-út mentén 20 korona, a mellékutczákban 8–10 koron volt egy négyzetöl vételára, sőt 1900–1901-ben az Andrássy-útnak 141a Belváros felé eső folytatásában, a Városligettel szemben épült díszes paloták helyét is 24–25 koronáért adták el. A Gotthilf-féle fűrésztelepből keletkezett házhelyek a józsefvárosi Kossuth-utczában 20–26–30 koronáért, a Hunyady-úton 16–18 koronáért, a volt Bayersdorf-féle fatelepen, a mai Délvidéki Casinó díszes környékén és szemben a Dózsa-téren és Dózsa-utczában 14–18–20 koronáért keltek el a házhelyek négyszögölenként. Az utolsó árverés 1902-ben volt, a midőn az erzsébetvárosi Dózsa-utcza baloldalának kiépítése érdekében, 12–13 koronáért adtak el házhelyeket.
Ily módon az 1888–1902. években, részben árverésen, a város 104 házhelyet adott el 428.207 koronáért, úgy hogy egy 220–300 -öles házhelyért átlag 4118 korona vételár folyt be. Azóta a város előkészítette ugyan a terjeszkedést, és utczaszabályozásokkal is előmozdította a rendszeres építkezést, de csak akkor adott el házhelyeket, ha azokra vevők kínálkoztak.
Az 1903–1910. években a külvárosokban szabad kézből a következő házhelyeket adta el a város: 1903-ban 8 házhelyet 2861 -öllel, 56.166 koronáért, 1904-ben 11-et, 3209 öllel, 50.684-ért, 1905-ben 18-at 4760 öllel, 98.903-ért, 1906-ban 16-ot 5614 öllel. 69.267-ért, 1907-ben 14-et 3707 öllel, 85.159-ért, 1908-ban nem adott el semmit; 1909-ben 3-at 1140 öllel, 27.127-ért és 1910-ben 20-at 3961 öllel, 87.929-ért, vagyis összesen: 90 házhelyet, 25.252 -öllel, 475.235 koronáért, úgy hogy egy házhelyre 19 korona átlag egységár mellett, 5280 korona vételár jutott. Ezekkel szemben a várterületekből eladott 21 házhely, 7128.6 -öllel, 268 korona egységárban 1,096.512 koronáért kelt el.
