MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYÁNAK ALAPVONÁSAI, TEKINTETTEL A NEMZETISÉGI KÉRDÉS MEGOLDÁSÁRA.

Teljes szövegű keresés

MAGYARORSZÁG ALKOTMÁNYÁNAK ALAPVONÁSAI, TEKINTETTEL A NEMZETISÉGI KÉRDÉS MEGOLDÁSÁRA.
Ismerem nemzetem jellemét, melynek változatlan hagyományos érzelmei minden központosítás ellen föllázadnak; hazám számára csak valódi szabadságot és a teljes népfelség boldogságát kivánva, a hódító dicsőség hiuságát nem óhajtva, gyűlölöm a hatalomközpontosítást, gyűlölöm igénybevételét a mindenhatóságnak, úgy a kormányban, mint a törvényhozásban; és soha nem járulandok oly intézmények létesítéséhez, melyek nézetem szerint átalában ellenkeznek az emberi joggal, miket az álladalom sem enyésztethet el és ellenkeznek a politikai szabadsággal is, mely meg 22nem fér a központosítással, mint a mely természetes irányánál fogva is minden szabadsággal ellentétben áll.
Akarom; hogy azon jogok, azon szabadság biztosítva legyenek a tekintély bitorlásai ellen. Ehhez képest ime vázlata azon politikai szervezet elveinek, melyet hazám népének szentesítés végett előterjesztendek.
Alapelv: Népfelség. Azonban az egész nép, ezen egyeteme az ország minden polgárainak, mely átalános szavazatban nyilatkozik, és az e szavazat útján választott megbizottak nem képezendik egyedüli organumát a népfelségnek, kivévén az egész állam közügyeit.
Az ember egyéni jogainak, a család saját ügyeinek, a község a községi, a megye a megyei ügyek tekintetében, megannyi organumai a népfelségnek.
A leghatártalanabb kényúrság sem álmodott arról, hogy magát a családok gondnokául fölvesse, azon ürügy alatt, mintha azok a háztartáshoz nem értenének vagy ügyeiket rosszul fognák ellátni. Ugyanazon szabadságnak, ugyanazon jognak fenn kell tartva maradnia az ember, a község, a megye számára. Legyen az ember szabad egyéni jogaiban, szabad házi dolgaiban, szabad a község, szabad a megye ügyeiben.
Az ember jogai nem függhetnek a család, a község, a megye, az állam tetszésétől, ellenkezőleg szükséges, hogy azok támaszt és védelmet találjanak a család bitorlásai ellen a községben, a község ellen a megyében, a megye ellen az államban, az állam ellen az alkotmány sérthetetlen elveiben és azon jogban, mely szerint a község és a megye az állam lehető bitorlásának végrehajtását megtagadja; szükséges, hogy végre a közhivatalnokok valódi felelősségében lelje biztosítását, azon jognál fogva, mely szerint kellően szervezett törvényszékek előtt minden ember, minden család, minden község, minden megye büntetést és kártalanítást követelhet bármely közhivatalnok ellen.
A szabadságot, melyet az ember számára veszek igénybe, követelem hasonlóan a család, a község, a megye számára
Mi engem illet, én nem érem be a politikai szabadság azon nemével, mely jogosít pályatársaim milliói között bármi választásban szavazatomat időnkint adhatni; élni akarok azon fölül még az egyéni szabadsággal, élni szakadatlan befolyással községem és megyém ügyeiben.
Minek folytán: az ember egyéni jogai (melyek az alkotmányban felsorolandók) nem vonhatók az állam törvényhozási körébe s ettől függetlenek.
Ezen jogok közé tartozik: a gondolat (sajtó), a hit és az egyesülhetés szabadsága; szerintem az ember sérthetetlen joga szabadon egyesülhetni, 23mind erkölcsi, mind anyagi érdekeinek fejlesztése, támogatása és biztosítása végett. Egyvallású, egyazon hitű emberek egyesülnek; íme az egyház mint szabad, független egyesület, mely magát tetszése szerint kormányozza, vallásának, isteni tiszteletének elvei szerint; nincsen köze az állammal, az államnak nincsen vele: íme ez szabadság.
Vannak országok, hol az emberek különféle nyelven beszélvén, különféle nemzetiségeket képeznek. Azonban a népfajok vegyítve lakván, csekély kivételekkel nincs kikerekített terület, melyhez képest az egyik vagy másik népfaj magát a létező államtól elkülönítvén, külön-külön államot képviselhetne, a nélkül, hogy azon emberek jogai csorbíttatnának, kik más bevegyített nemzetiséghez tartoznak. (Ez az eset Magyarországon a szerbekkel, oláhokkal és ruthénekkel.) Mitevők legyenek ezek? Egyesülendenek; valamint az egyvallásuak egyesülnek egyházi egyletbe és igazgatják és kormányozzák az egyházat szervezetük elvei szerint. Igy van ez Magyarországban a protestáns Luther-egyházzal, mely igazgattatik átalános szavazat útján választott lelkész és felügyelő, valamint a községi egyházgyűlés által; továbbá a seniorátus szavazatával megválasztott seniorok, felügyelők és seniorális gyűlések; végre a kerület átalános szavazatával választott superintendensek, kerületi felügyelők és a kerületi gyűlések által. Mindezek fölött áll az egyházi közgyűlés, mely évente, vagy többször gyűl egybe; melyben a valamennyi által választott főfelügyelő elnököl, és az egyház minden tagja szavazattal bír (íme, ez kitünőleg szabad és demokratikai szerv); ily módon egyesülhetnek nemzetiségük fejlesztése és biztosítása végett a külön nemzetiséghez tartozó egyének; állapíthatnak szervezetet; választhatnak főnököt, ki tetszés szerint a szerbeknél vojvodának, az oláhoknál hospodárnak nevezhető; az egylet teendői közé iktatandhatják igazgatását az egyháznak, a nemzeties tanügyet, szóval ellátandhatják mindazon erkölcsi érdekeket, melyeknek összege nemzetiségnek neveztetik. Alkotandnak szabályokat az egyesület számára s ezt azok szerint kormányozandják. Az egyletnek semmi dolga az állammal, az államnak semmi az egylettel. Az egyház nem igényel magának territoriális hatóságot, hanem gyakorol hatóságot az egyházhoz tartozó egyének felett, akárhol lakjanak az országban. A nemzetiségi egyetem szintén nem territoriális, hanem társadalmi, mely az azon népséghez tartozó minden egyéneket egybefoglalja. Territoriális hatóságot község, megye, ország gyakorol, s ez kiterjed a territoriumon lakó mindenkire. Az egyház a nemzeti egyetemszemélyek erkölcsi érdekei körül forog.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem