VICO, GIAMBATTISTA (1668–1744) olasz filozófus
Az emberi elme határozatlan természete az oka annak, hogy a tudatlanságba merült önmagát teszi meg a mindenség mértékéül.
Az új tudomány, I. k. 2. szakasz, 1. sz. – Akadémiai, Bp., 1963. 182. Dienes Gedeon és Szemere Samu;
A filozófiának, hogy üdvös befolyással legyen az emberi nemre, emelnie és támogatnia kell az elesett és gyenge embert, de nem szabad eltaszítania természetét, sem átengednie őt a romlásnak.
A filozófia olyannak tekinti az embert, amilyennek lennie kell, és így csak azoknak a nagyon keveseknek lehet hasznára, akik Platón köztársaságában kívánnak élni, nem pedig poshadni Romulus fertőjében.
A törvényhozás olyannak tekinti az embert, amilyen, és igyekszik hasznossá tenni az emberi társadalomban. A három vétkes hajlamból, amelyek tönkretehetnék az egész emberi nemet, a vadságból, a fösvénységből és a nagyravágyásból megalkotja a katonaságot, a kereskedelmet és a politikát, vagyis a köztársaságok erejét, gazdagságát és bölcsességét. E három nagy hibából, amelyek biztosan elpusztítanák az emberi nemet a földön, polgári jólétet teremt.
A dolgok a maguk természetes állapotán kívül sem fenn nem maradnak, sem soká nem tartanak.
I. m. VIII. sz. – Uo. 185.;
Minthogy az emberek nem ismerik a dolgok igazságát, igyekeznek a bizonyoshoz tartani magukat; mivel ugyanis a tudománnyal nem tudják kielégíteni értelmüket, legalább akaratukat igyekszenek lelkiismeretükkel alátámasztani.
Ha egymást nem ismerő népek körében egyforma eszmék támadnak, ezeknek kell hogy közös igazságmagvuk legyen.
I. m. XIII. sz. – Uo. 186.;
A közönséges hagyományoknak valamely általánosan igaznak elismert indítékból kellett származniuk. Ezért jöhettek létre és maradhattak fenn egész népek körében hosszú időn át.
I. m. XVI. sz. – Uo. 188.;
Amikor az emberek nem ismerik a természetes okokat, amelyek létrehozzák a dolgokat, és még analógiával sem tudják magyarázni, akkor a maguk saját természetét tulajdonítják a dolgoknak.
I. m. XXXII. sz. – Uo. 195.;
A tudatlanok fizikája nem egyéb, mint vulgáris metafizika, amellyel isten akaratának tulajdonítják ama dolgok okait, melyeket nem ismernek, anélkül hogy azzal foglalkoznának, milyen eszközöket használ az isteni akarat.
A csodálkozás a tudatlanság szülötte; s arányosan nő annak a tárgynak a fontosságával, amely kiváltja a csodálkozást.
A képzelet annál élénkebb, minél gyengébb az okoskodás.
…a világ gyermekkorában az emberek természettől fogva kiváló költők voltak.
I. m. XXXVII. sz. – Uo. 196.;
A kíváncsiság az ember természetes sajátsága, a tudatlanság leánya, amely szüli a tudományt, mikor a csodálkozás megnyitotta elménket.
Az emberi elme … szívesen gyönyörködik az egyformaságban.
I. m. XLVII. sz. – Uo. 199.;
A gyermekek emlékezete nagyon jó, ezért képzeletük rendkívül eleven.
Az emberek először is éreznek, anélkül hogy számot adnának maguknak benyomásaikról; azután zavartan és megindultan veszik tudomásul a dolgokat, végül pedig tiszta ésszel gondolkoznak.
I. m. LIII. sz. – Uo. 201.;
Az emberek a kétséges vagy homályos dolgokat, amelyek rájuk vonatkoznak, természetesen saját természetük, valamint az ebből származó szenvedélyek és szokások szerint magyarázzák.
Az emberek nagy szenvedélyeiket énekkel fejezik ki, ahogy látjuk ezt a nagyon szomorú és a nagyon víg embereknél.
I. m. LIX. sz. – Uo. 203.;
Az eszmék rendjének a dolgok rendjéhez kell igazodnia.
I. m. LXIV. sz. – Uo. 204.;
Az emberi dolgok rendje a következő: először voltak az erdők, azután a kunyhók, azután a falvak, majd a városok és végül a kultúra intézményei.
Az emberek előbb a szükségest érzik, azután törődnek a hasznossal; később veszik észre a kényelmest, majd élvezik a kellemest, elmerülnek a fényűzésben, és végre bolond módra eltékozolnak mindent, amijük csak van.
I. m. LXVI. sz. – Uo. 205.;
A népek természete eleinte kegyetlen; azután szigorú; későbben jóakaró, majd finom; és végül kicsapongó.
A kormányoknak a kormányzott emberek természetéhez kell alkalmazkodniok.
I. m. LXIX. sz. – Uo. 206.;
Az emberek természetszerűen eljutnak a jótétemények ésszerűségének belátásához, amikor észreveszik, hogy velük valamilyen előnyt biztosíthatnak maguknak, vagy nagy hasznot húzhatnak belőlük. Ilyenek azok a jótétemények, amelyeket a társadalmi élettől lehet remélni.
I. m. LXXX. sz. – Uo. 208.;
Az erősek tulajdonsága, hogy amit bátorságukkal szereztek, nem veszítik el tunyaságból, hanem inkább apránkint engednek el belőle minél kevesebbet, ha a szükségszerűség vagy érdekük úgy kívánja.
A gyengék kívánják a törvényt; a hatalmasok visszautasítják; a nagyravágyók előmozdítják, hogy párthíveket szerezzenek maguknak; a fejedelmek megvédik, hogy egyenlőséget teremtsenek gyengék és hatalmasok között.
A természetes szabadság annál féktelenebb, minél inkább a test fenntartására szolgálnak a javak; a társadalmi szolgaság pedig akkor áll be, amikor az emberek olyan anyagi javakra törekszenek, amelyek nem szükségesek az élethez.
I. m. XCIV. sz. – Uo. 215.;
Az értelmes emberek felfogása szerint a jog mindaz, amit a hasznosságok egyenletes elosztása parancsol.
I. m. CXII. sz. – Uo. 224.;
…a „bölcsesség”, legtágabb értelmében véve, nem más, mint a dolgok természetes felhasználásának tudománya.
…a társadalmi világot bizonyára emberek alkották. Ezért lehet, sőt kell is annak alapelveit a magunk emberi szellemének módosulásaiban megtalálnunk.
I. m. 3. szakasz – Uo. 226.;
…a három művelet, amelyet a nagy költészetnek el kell végeznie: fenséges meséket találni, amelyek hozzáférkőznek a nép értelméhez; erősen felizgatni az embereket, hogy kitűzött célját elérje; és megtanítani a mindennapi embert erényesen cselekedni, ahogyan a költők magukat is tanították…
I. m. II. k. 1. szakasz, 1. f. – Uo. 253.;
…a tudatlan ember önmagát teszi a mindenség mértékévé.
I. m. 2. szakasz, 2. f. – Uo. 269.;
…a plebejusok mindig meg akarják változtatni a meglevő állapotokat, s mindig változtatnak is rajtuk; a nemesek viszont mindig fenn akarják tartani őket.
I. m. 5. szakasz, 2. f. – Uo. 385.;
…a Brutus által bevezetett szabadság korántsem népi, azaz nem a nép szabadsága az urakkal szemben, hanem úri, vagyis az urak szabadsága a zsarnok Tarquiniusokkal szemben.
…a római történelem bizonyára bámulatba ejti némileg a figyelmes olvasót, aki azt a következő szempontokból nézi: hogyan fér meg a római erény annyi gőggel? a mértékletesség ekkora kapzsisággal? a szelídség ily nagy kegyetlenséggel? az igazságosság ily nagy egyenlőtlenséggel?
…a költői fenségesnek mindig együtt kell járnia a népivel.
I. m. III. k. I. szakasz, 4. f. – Uo. 485.;
…az ember szorgalommal minden téren elérheti azt, ami nem adatott meg neki természettől fogva, de a költészetben nem pótolhatja szorgalommal azt, amit megtagadott tőle a természet…
I. m. 5. f. XII. sz. – Uo. 489.;
…a népköztársaságok … természetszerűen nyíltak, előkelők, nagylelkűek (mivel itt a sokaság van uralmon s az … természetszerűen megérti a természetes igazságosságot).
I. m. IV. k. 9. szakasz, 3. f. – Uo. 533.;
…a törvények bizonyára előbb voltak, mint a filozófusok…
…az embereket egyenként magánérdekeik vezetik, de a közösségben igazságra törekszenek.
I. m. 14. szakasz, 2. f. – Uo. 579.;
Az emberek át akarják adni magukat állati ösztönüknek, nem törődve utódaikkal, s ilyképpen megteremtik a házasság tisztaságát, amely alapja a családnak.
A mű befejezése. A legjobb államról – Uo. 616.
Az apa halálával a család fiai felszabadultak e monarchikus magánhatalom alól, sőt minden fiú most maga egészében maga gyakorolta ezt a hatalmat. (Ezért a római jog minden, az atyai hatalom alól felszabadult római polgárt „családatyá”-nak nevezett.) A famulusoknak viszont mindig e szolgai állapotban kellett élniök; de ezt természetesen hovatovább megunták, …
A másnak alávetett ember természetszerűen arra vágyódik, hogy felszabaduljon a szolgaság alól. Ilyennek kellett lennie az előbb plebejusnak mondott Tantalosnak, aki nem tudta megragadni az almát (a gabona aranyalmáját… amely a héroszok földjén nő), és (hogy jelképezze a nép égő szomjúságát) nem volt képes egy kis kortyot meríteni az ajkáig érő s hirtelen visszahúzódó vízből; – Ixiónnak, aki mindig forgatja a kereket; – és Sisyphosnak, aki fölfelé görgeti a Kadmostól odadobott sziklát …
De különösen figyelemre méltó Eris almája, amely lehull az égről (vagyis ez az alma, mint kimutattuk fentebb, a földtulajdont jelenti, mert az első egyenetlenség a földek miatt tört ki, amelyeket maguknak akartak megművelni a plebejusok), s Aphrodité (itt a plebejusok képviselője) verseng Hérával (a törvényes házasságkötésért) és Athénével (a hatalomért)… Az effajta társadalmi jelenségre vonatkozik Ió mondája is. Zeus beleszeret Ióba (a plebsz megkapja az auspiciumok jogát); Héra ezért féltékeny (annak a társadalmi féltékenységnek értelmében, amelyről fentebb szóltunk, hogy ti. az ünnepélyes házasságkötés jogát a héroszoknak tartsák fenn); Héra Iót a százszemű Argosszal őrizteti (az argoszi atyákkal, akik mindegyikének megvan a saját szeme, saját ligete, saját megművelt földje, mint fentebb értelmeztük). Hermés (itt a kereskedést űző plebejusok jelképe) sípja hangjaival vagy még inkább énekével álomba ejti argoszt (legyőzi az argoszi atyákat a harcban azokért az auspiciumokért, amelyekből sorsot jövendöltek az ünnepélyes házasságkötéskor). Ió most tehénné változik, egyesül azzal a bikával, amellyel Pasiphaé is egyesült, s bolyong Egyiptomban (azaz amaz idegen egyiptomiak között, akikkel Danaos kiűzte az Inachidákat Argos királyságából).