Már megint fulasztás.
Már megint fulasztás.
Hát ti „idiota emberek” néven nevezett benneteket a Pesti Hirlap. Bár csak meg is keresztelne valaki. Mert bizony nagy a szükség, hogy nyerjetek isten malasztjából, melly látni enged annak, ki felnyitja szemét és számolni képesiti, ki felcsavarja az eszét. De ti vakoskodásban tetszetek magatoknak. Nem látjátok például okát, miérthogy a Duna-mellék nem ful meg zsirjában, miérthogy a felvidék is inkább szüköl mint bővölködnék. A Dunánál, urak, sok meglehetős arány van város és vidék, termesztő és iparos, 470termesztő és fogyasztó között; ezen felül van kiviteli kereskedés szép virágzatban; s azért termeszt a mezőgazdaság nyereségesen, mert van kereskedése és műipara. A felvidék még telvébb fogyasztó néppel s azon felül nincsen termesztő képessége. De ti szemet hunytok e körülményekre és állitjátok, hogy a Tisza is Duna, hogy az alföldi sik is felvidék. Ez árulás és ámitás. A Tiszának a mint sok a földje, hatalmas termő ereje: azonképes kevés neki az ő népessége, kevesek városai, sőt még városaiban sincs városi lakossága, nincsen szorosan annak nevezhető fogyasztó közönsége, – mert hiszen tudjátok magatok, hogy ott bizony a csizmadia is kapál és szánt vet, a gróf is pálinkát főz, és kocsmároskodik. És mi következik ebből? Az, ti idioták! hogy nincs sem illő, sem állandó fogyasztás. A második jó esztendőben már el nem adhatni a bőtermést, ha csak nem potomban, – a 3-ik év áldása meg ingyen sem kell, – a 3-ik évre áldása meg ingyen sem kell, – s illyenkor a gazda, kire isten jó kedvében pillantott, egereket hizlal gabnájával, maga pedig Iczik zsidótól pénzt kölcsönöz, hogy minél előbb ez kerüljön fel, mig ő al-ra jut. Tudjuk, hogy az infrascriptusok mi előbb a hirlapi megnevezések hivatalos lajstromába kerülnek. No, hát csak nem tagadhatni, hogy az alföldi bőség és isten áldása megfulaszt; csak nem mondhatjátok, hogy a tiszai embernél kevesebb, s valóban ohajtottabb volna a középszerü év. Számoljatok például igy: a termesztőnek bele kerül egy köböl rozs ki- és piaczra állitása 1 pftba (ennyibe pedig alkalmasint bele kerül); terem bő esztendőben 100 köböl, – eladja köblét 1 pfton (1845. elején igy kelt) hát mit nyert? semmit, pénzen pénzt cserélt. – Ellenben középszerü évben 10 köblöt adhat el, de már 2 pfton, – ekkor legalább nyert 10 pftot. – Nem volt bolond ember, ki 1842-ben örült a jégesőnek, mivel hogy sem a be- sem a hová-takaritással nem fogott meggyülni a baja. – Azért urak! nyissatok szemet s lássátok az ország körülményeit, lássátok a különben is kevés cselekvő férfiaink törekvéseit azon irányban, mellyen valóban vannak, – lássátok nyilatkozásaikat, beszédeiket ugy, mint mondva vannak. Midőn kiviteli kereskedés és fejlesztett műipar kell, hogy a mezőgazdaság istápoltassék s igy emelkedjék: ne ámitsátok a világot, mintha a kereskedés és műipar emberei ellenségei volnának a mezőgazdaságnak; ne akadályozzátok a védegyletet, midőn industriánkat lábra akarja állitani, – ne gyanusitsátok a M. Kereskedelmi Társaságot, midőn külpiaczokat keres és nyit mezőgazdaságunknak, ne hátráltassátok a vukovár-fiumei vasutat, melly a világforgalom kapuit tárandja fel, kivált Bánságunk gazdáinak.
Pesti J.
Selyemügyi ösztönzések. A francziaországi selyem-tenyésztő társaság 1845-re jutalom dijakat hirdetett azon iskolamestereknek, kik ez évben megfogták kisérteni a bogár-nevelést, s e körül némi sikert fogtak tanusitani; – egy másik versenyt nyitott azon bogár-nevelők számára, kik a legszebb bogártojásokat fogták előmutatni.
A mi az iskola-mestereket illeti, kétségtelenül lehet érkezésök, pihenésök óráiból is egyet a selyemügynek szentelni, különben sem volna abba semmi helytelenség, ha a bogár-nevelés kezeléseihez iskolájok növendékeiből is fognának egyet kettőt alkalmazni, sőt inkább ez igen jó eljárásnak volna tekintendő arra, hogy a selyemügy mi előbb népszerüsitessék, a fölnépe már ifju korától hozzá szoktattassék s ügyességet nyerjen körüle.
471A bogártojások iránti gondoskodás pedig felette hasznos és szükség, mert ezeken alapszik a selyem-termés legjobb sikere. Ha tojások csak a leghitványabb, legkönnyebb gubóktól vétetnek, azoktól nem lehet ép, egészséges bogarakat várni, mint továbbá satnya, mecsevész bogarak nem fognak adni erős, jó selyemszálakat. –
Többen nyertek a megnyitott verseny következtében emlékpénzeket aranyból, ezüstből s méltányló dicséretet.
A gazdasági egyesület és fiókjai látszanak nálunk hivatva arra, hogy illetékesebb egyesület alakultáig a mezőgazdaság ez ágában vennék át s teljesitenék a franczia selyemtársaság e részbeli hivatását.
F.
Árvai dolgok. A. A vászon-ipar, melly ezelőtt a veszélytől volt megóvója az ottani szegénységnek, most a legnagyobb pangásban van. Sülyedtnek mondhatni. Ez előtt az ottani vászonkereskedők 30–36000 pftot szoktak fizetni csupán kénsavért, timsó és gáliczért, most ebbeli kiadásuk 10–14000-re csökkent. Ezelőtt e kereskedők messze földeket jártak be, terjesztve magyar vásznaink kelendőséget; egész kelet ismerte őket, s most is vannak még, kik a keleti nyelvekben némi jártassággal birnak: most üzletökkel csak országunk határaira vannak szoritva. – Elgondolhatni, hogy egykori nagy üzletök a leniparnak termesztőit, fonóit, szövőit, fehéritőit, és festőit mi jól jutalmazá, de kik most ez iparágból nem nyernek táplálékot*.
Szabad legyen kérnem elősorolását ezen szomoritó pangás okainak, valamint annak is, miért vannak most a kérdéses gyolcsosak csupán csak országunk határaira szoritva? Szerk.
F.
B. Gyapot-szövés. Gallasz János ottani kitünő vászonkereskedő, a védegyesületi mozgalmak által felhívása, 6 szövőszéket állitott, alkalmas emereket hozott Morvából, s gyapotiparunk kezdeményeihez szép sikerrel járul.
C. A pálinka-düh olly nagyra hágott, hogy az ottani szegénység csak ezen egy czikkelyért 100,000, azaz százezer forintnál többel adós. – Isten áldása legyen a pálinka elleni mérsékleti egyleten, melly e dühnek határt szaband.
