A szepesmegyei vasiparról.

Teljes szövegű keresés

A szepesmegyei vasiparról.
(Vége.)
A nyersvas-fölöslegből 54,500 mázsa Magyarországból kivitetik, névszerint Gallicziába 35,000 m., Austriába a kupol-kemencze-üzletekhez legtöbb Bécsbe körülbelől 4000 mázsa, Morvaországba 5500 mázsa, a többi 10,000 mázsa az országban egyéb olvasz-hámorokban alakitatik szervassá. A nyersvas mázsájának 5 ft 3/4–6 ftnyi ára minősége tekintetbe vételével sokkal csekélyebb, mint millyenen az angol vashámorok a nyilvános lapokban közlött folyó árak szerint jobb és középszerü nyersvasakat a helyszinén adják. A magyar vas-hámorokat kivitel esetében a kereskedés normalis állapotja mellett csak a rosz közlekedés miatti iszonyu fuvarbér fosztaná meg a versenyképességtől az angol nyersvas ellenében, habár ez szabadon bocsátatnék is be. – A magyarországi vashámorokra nézve hahogy szabadon behozott angol nyersvassal kellene versenyezniök, igen fontos körülmény lenne, hogy az olvasz-kemenczéknek a tüzelék magas árai miatt csak igen középszerű nyereségök jut, tőkéikkel pedig akként vannak helyezve, hogy kereskedelmi crisisek idejében, midőn az angolok néha évekig minden nyereség nélkül, sőt még veszteséggel is adják áruikat – ezek munkájokat megszüntetni kénytelenitetnének, azután pedig igen nehéz leendne e lesujtott ipart ismét fölsegiteni. – Azonban a fölebbi nyersvas-ár is bebizonyithatja, hogy a magyar vasipar (mi Szepesmegyéről mondatik, az Gömörmegyéről is, s ekként a magyarországi vastermelés legnevezetesebb helyeiről áll) csak tetemes erőködések által érheté el azt, hogy a nyersvasat azon áron adhatja, mint az angolok a helyszinén, daczára annak, hogy az angol gyárak ellenében e következő igen sulyos körülmények szolgálnak gátjaiul.
a) A termelés egy helyrei központositásának lehetetlensége, miután a növényi tüzelék a legtöbb vashámortól 1. sőt 2. nap járásnyira is távol fekszik.
b) Az ebből eredő nagyobb üzleti és termelési költségek.
c) Iszonyu ércz-fuvarköltségek azon hámoroknál, melylyek a tüzelő-szerekhez közelebb fekszenek.
d) Egy olly értelmes dolgozó népességnek, millyen Angliában van, és a munkaerőknek hiánya a nyers anyagok megszerzésére rosz közlekedési eszközök mellett, miglen Angolországban a hámorok, a bányák és szénégetések közelében vannak.
A vasöntvény-termelés egészen fejletlen, mert csak két mühely foglalkozik ez iparággal. Legközelebbi oka abban fekszik, hogy az érczek többnyire spat-vaskövek, igen hajlandók 924fehér, nyersvasat adni, mi mint illyen szervas-gyártásra igen jeles. Barna nyersvas pedig csak a tüzelőszerek nagy fogyasztása által termelhető, minek következtében a vasöntvény-termelést itt kivánni sem lehet; azon két öntő műhely, melly öntvény-termeléssel foglalkozik, arra az által képesiteték, hogy barna vaskövek közelében fekszik; termékeinek azonban e kettő sem tud elegendő keletet szerezni arra, hogy ez iparágat még inkább kifejleszteni ösztönt nyerjen, minek oka ismét e köv. körülményekbe rejlik.
a) A rosz, hiányos közlekedési eszközök. A vasöntvények keletére nézve főpiacz kétségen kivül Pest, a pesti gyárosok azonban legtöbbnyire olly helyzetben vannak, hogy a megrendelt öntményeket bizonyos meghatározott időre okvetlen birniok kell, a pontos időrei szállitás iránti felelősségét pedig nem vállalhatja magára a hámortulajdonos, mert habár a szepesmegyei utak néha jók is, de a hatvani ut Pestmegyében néha egészen járhatlan; a pesti gyáros tehát inkább kétszeres árát adja meg valamelly gép-alkatrésznek pesti öntőműhelyben mint Szepesből hozassa, vagy inkább Blankoból rendeli meg, honnan biztosan számithat pontos szállitásra. Szervasat már inkább szerezhet be a kereskedő, mert annak nem kell olly végtelen sok formát fölvennie, mint a vasöntvényeknek.
b) A gallicziai vámviszonyok összefüggőleg a rosz közlekedési eszközökkel és az öntődék fekvésével. – A morvaországi hámorok igen olcsón küldik termékeiket Pestre, s bizonyosak abban, hogy ott pontos időre megérkeznek. – Épen igy a szepesi öntődék ismét Gailicziát láthatnák el könnyebben vasöntvényekkel, mert daczára a rosz utaknak mégis csekélyebb szállitási költségök. Mig azonban a morvaországi vasöntvények szabadon jönnek Pestre, addig a mieink Galliczia határánál ugy megvámoltatnak; hogy egész Gallicziában egy gép-alkatrészt is alig használnak fel a magyar öntőmühelyekből. Ezek azért Szepesmegyében szinte csupán csak a bányászati és háztartási kellékek fedezésére szolgálnak, s azért mint mondva volt nincsenek is illőn felszerelve, s idővel is csak lassanként lesznek, ha az emlitett balkörülmények meg nem változnak. – Az örökös tartományokból Magyarországba behozandó vasöntvények megvámolása nem fogná a szepesmegyei vasöntőműhelyeket emelni; következménye legfölebb annyi, hogy a gömör- és tornamegyei öntvény-termelés gyarapulna; ellenben a vámnak eltörlése a gallicziai határokon sokkal élénkebb üzletet idézne elő, mert daczára a magasabb mintász-bérnek mi mindenesetre mégis olcsóbban termelhetünk, mint Morvaország; mert a nyersvasnál kevesebb nyereséggel is beérjük. – A szepesmegyei öntőműhelyek azért a védvámszabályzati elvek felállitásánál koránsem igényelnek különös figyelmet, miután daczára a védelemnek és gyámolitásnak mégis soha igen nagy kiterjedést nem nyerhetnek.
c) Az öntőműhelyek nagy részben még ujak, s nincsenek is annyira felszerelve, hogy a kellékeknek külső tökélyre nézve is megfeleljenek, mig ellenben a öntésre használt nyersvas minősége egészen hibátlan. – A fölebb emlitett körülmények azonban sehogy sem szolgálnak nagyobb kiterjedés és tökélyesség eszközlésére.
d) Ügyes mintászok hiánya Magyarországon. Ha az öntő mühelyeket az országban mind összejárjuk, a mintászok alig 1/5-ét találandjuk honfiakból, 4/5-e bizonyosan morva, cseh, 925karinthiai, schweiczi stb. Hogy ez embereket itt nálunk jobban kell fizetni, mint otthon jutalmaztatnak; az világos. E különböző bérek közti arány aligha ugy nem áll, mint 5: 3. – Azonkivül ritkán lehet jeles munkásokat kapni, s az ezek megszerzésére tett kisérletek mind ekkorig csak igen, kis mértékben sikerültek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem