TÁROGATÓ.

Teljes szövegű keresés

TÁROGATÓ.
A Kolosvárott szállásozó sorkatonaság f. h. 1-jén föleskettetett az alkotmányra.
Élesden (Bihar vármegyében) az Ellenőr szerint a szolgabiró négy rácz küldöttet fogott el, kik kikindaiaknak adták ki magokat. Mindnégyen az oláh népet bujtogatták. Reméljük, hogy eddig elvették megérdemlett büntetésöket.
– A famosus tót pap Hurban, ki József keresztnevét Miloslavra változtatta, jelenleg Belgrádban tartózkodik, hol a szerb kormánytól húz fizetést Prágából elillant Kampelik czimborájával együtt.
– A mult hónap utósó napjaiban Liptó sz. Miklóson ismét komolyabb szinű mozgalmak voltak, mellyeknek forrása az ottani evang. segédlelkész panslavisticus irányú izgatásai. A jó madár hűsre tétetett; főnöke, a pap, már előbb elszökött a nyomozás elől.
– F. h. 10-kén reggel új élénkséget kölcsönöztek városunknak az előbbi éjjel Verbászról megérkezett pestmegyei nemzetőrök, kiknek nagyobb része kaszákkal van fölfegyverkezve. Némellyek puskadurrogásokkal háborgaták – kivált a külvárosokban – az alvókat; pedig jobb lett volna fegyvereiket aug. 19-én sz. Tamásnál durrogtatni.
– A királyhágón túli lapok szerint már Nagy-Szebenben és Beszterczén is fordúltak elő cholera-esetek.
– Az „Ungar,” mellynek szerkesztője minden üldözések daczára akkor is híven pártolta a magyar érdeket, midőn az valamivel bajosabb volt, mint a legújabb időkben, e hó végével megszünik. Előfizetőiknek a Zerffi által megindítandó „Allgemeine deutsche Zeitung”ot fogja küldeni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem