H.-Nánás, oct, 26.
H.-Nánás, oct, 26.
Mai közgyűlésünkben diadalünnepet ült az absolutismus, a maga creaturáiban, ama megrögzött buraucraták és oligarchákban, kik a martius előtti szomorú időnek átkaként nehezkednek ifjú szabadságunkra; értem azon városi tisztviselőinket, kiket köznépünk Metternichek és camarilláknak nevez. Tegnapi közgyülésünkben jelentvén az elnök-hadnagy N. J., hogy a 23-kán tartott ker. közgyülés felszámítása szerint, a bécsi tábor felé parancsolt hajdú-nemzetőreinknek általunk teljesítendő napi zsoldja, a meghatározott félévre, összesen 60,000, egy évi házi és hadi adónk pedig – kezdve e folyó évi november 1-söjétől – 100,000 ezüst forintra megy: S. G. képviselő nyilatkoztatá, mikép ő tekintetbe véve mind a fizetendő összeg temérdekségét, mindazon roppant veszteséget, mellyet népünk az ipar minden ágaiban, e háborús időben, jövedelmére nézve szenved, figyelmezteti az érintett ker. közgyülésen jelen voltakat, hogy a nép terhe könnyítése végett intézkedni kellene: mikép a kerületi tisztviselők – kiknek foglalatossága most az által, hogy törvényszékeket nem tartanak, különben is megkevesedett – a békes szorgalom visszatérteig, az eddiginél kevesebb díjjal fizettetnének; hogy igy akkor, midőn a haza javáért mindenki szenved jövedelmére nézve, szedvednének ők is tisztviselői minőségökben is, és hogy az általuk a nép rovására eddig használt fényűzések, zsinóros hajdúk tartása, stearingyertyák vesztegetése stb. – ha csak ideiglenesen is, töröltetnének el; s felkéré a városi közörséget is e tárgy felett intézkedni. Az inditványhoz pártolólag szólt N. G. képviselő, kivánván azt kiterjesztetni a városi tisztviselőkre is, ugyanazon alapon, s olly értelemben, hogy a kik azok közől naponként munkálódnak, tartsák meg egész fizetésöltet; a kik pedig csak ritkán dolgoznak, csak napi díjakkal láttassanak el. Ezt hallván a városi tisztviselők, felzúdultak, kinyilatkoztatván: hogy, ha ők érdemetleneknek tartatnak fizetésökre, úgy nem szolgálnak, s zajosan felugrálva kivárták N. G. képviselőtől azon tagok megnevezését, kiket fizetésökre érdemetleneknek tart; mire N. G. felhozá N. L. városi ügyészt, kit ha talán egyszer egy hónapban láthattunk is a közgyülésen, de szavát sohasem hallhattuk; s bár kiküldetése is volt a várost illető bizonyos tárgyban: mindazáltal jelentését sem olvashattuk, sőt csak azt sem nyerhettük meg tőle, hogy midőn szóval teendő jelentésre felhívtuk, megalázta volna magát ülő helyéből felállani, s a mellékszóbából a gyülés előtt megjelenni. Erre nagy zajgás közt a gyülés eloszolván, a mai közgyülést hirdető hadnagyi levél arról értesít, hogy a sanatus lemondott. Kiváncsian mentünk a gyülésbe. A hadnagy szokott jesuita képpel megállván széke előtt, jelenti a senatori változást, állítólag a fizetés megtagadása miatt, s nyilatkoztatja, hogy, ha ő is érdemetlennek tartatik a fizetésre, ezennel lemond; s székétől egy két lépésnyire eltávozik, de vissza-visszatekint, félve, hogy valaki eltalálja foglalni. Ekkor a bureaucrata K. S. feláll s szokott hiúsága s gőgössége szerint öklével az asztalra üt, kiáltva, hogy ő lázasztásnak tekinti a tisztviselők fizetése ellen tett egykét haszontalan észrevételt, s nem méltónak, hogy azért a tisztikar lemondjon: tehát kivánja, hogy a lemondott tisztek hivassanak vissza, s a hadnagy foglalja el székét. Mit az érdemes elnök úr teljesítvén, városunk a sanatori crisistől megszabadult.
E szárazon elmondott dologhoz még csak azon kérdést adom: valljon bűnös és törvénytelen dolog-e a tisztviselőket a haza iránt áldozatra felszólítani, sőt számadásra is vonni, különösen olly időben, mikor a haza megmentése fiainak vérét is igénybe veszi.
