Nagy Sz. Miklós, november 1-én.
Nagy Sz. Miklós, november 1-én.
Vannak e honnak fiai, kik távol a központtól, – hol minden érdem feltünik, s kellően méltányoltatik is, – csendben működnek, s a veszélyben forgó haza megmentése nagy munkájához szerényen, s észrevétlenül járulnak a nélkül, hogy a hálás lenni tudó haza megadhatná nekik azt, mire őket honfiúi buzgalom, s képzettség érdemesítik. Egy ílly férfiút mutatok be a honnak, itt helyi születésű Bald Ferdinand, rukavina-ezredbeli főhadnagy; s az itteni fiók-hadfogadói állomás főnökében. Mennyire buzgólkodott e férfiú az itteni 300 főt meghaladó jól begyakorlott nemzetőrök tanítása körül, ezek tehetnek tanúságot, kik mindent neki köszönhetnek: midőn a multkor a végvidéki lázadók Nagy-Kikinda alá vonultának hirére, az itthelyi nemzetőrök is fegyvert ragadva sietének a közös ellenség elüzetésére, ekkor a fönebb emlitett főhadnagy is jobbadán román ajkú legényeit, – kiknek egyenként 60 töltést adott, – kocsira ültetvén, olly szándokkal ment a vész helyére, hogy e rendes katonákat csatárokként használandván, ezeknek nem várt megjelenése által az oldalvást megtámadandott ellenséget zavarba hozza. A terv ugyan a lázadó csoportnak ideje koráni elillanása által nem sikerült; de a jó akarat meg volt. – E szerény, s katonailag művelt hazánkfiát, ki mint értesűlék, szívesen lépne át egy honvédi zászlóaljhoz, annál is inkább ajánlom az illetők figyelmébe, mivel értésünkre esett, hogy a temesvári parancsnok, egy – állítólag Hrabovszky főhadi kormányzó aláírása alatt kelt – rendeletnél fogva (furcsa, hogy a temesvári hazaáruló illynemű rendeletre mer hivatkozni) melly a fiók-hadfogadói állomásokat megszüntetni, s a legénységnek a harmadik zászlóaljakhozi csatlandását meghagyja, – az említettem főhadnagyot, s csapatocskáját a temesvári várba sürgetőleg idézé, pedig milly jó szolgálatot tehetne e csapat N. Becskereken.
Torontál, és Temes vármegyék között – megyei határzat erejénél fogva – a közlekedés teljesen elzáratott. Billet, Gyertyános, és Ujpécs helységek, mellyeken az országút keresztűl fut, elsánczoltattak, s megyebeli nemzetőrökkel megrakattak; tudomásunkra jutott egy uttal, miszerint az első helyre rövid idő mulva kűlmegyei magyar gyalog, és lovas nemzetőrök, meg néhány ágyúk jövendnek. E helyen történt néhány nap előtt, hogy midőn a kiküldött kormánytitkár, a honárúlás vétkével terhelt zágrábi főpap javadalmainak összeírásával foglalkozott, napáldozat felé, a helységen kívűl őrt álló billeti németek előtt egyszerre ott termett 9 dsidás, s az urak holléte iránt tudakozódott; de azok, illy eset bekövetkezhetését sejdítvén, már korábban a helyből eltávoztak, – s így a dsidások is tova kotródtak.
Temesvárt a dolgok istentelenűl folynak. Placatok bocsáttatnak ki Piret, Ambrózy Lajos exadministrator, és Zsivkovics Pantaleon rácz-oláh püspök aláírásával ellátottan; mellyekben azok 493ellen, kik az ő sípjok szerint nem tánczolnak, statarium hirdettetik. Gyönyörűséges egy háromság! Valljon megérett-e már azon kender, mellynek szálai őket örökre egygyéfűzendik? Ha még nincsen, tán meglesz.
Lugos, – mint halljuk, – immár lefegyvereztetett a temesváriak által, az ágyúk még jókor Verseczre át levén vitetve. Most ez utóbbi hely ellen szándékoznak indúlni: reményljük azonban, hogy itt illő fogadásra találandnak: miben isten segélje a derék honfiak elhatározottságát.
A zichidorfi határőri vonalról tegnap haza érkezett két pássáki oláht, csakovároni keresztűl mentükkor, az ott lévő temesvári katonák fegyvereik, s élelem szereiktől megfosztván, azzal bocsátának haza; hogy hirdessék a császár nevében, miszerint nem szükség többé a lázadó ráczrablók ellen őröket küldeni, s ha erre szolgabirájok kényszerítni akarná, kötözzék meg, s vigyék Temesvárra, vagy – üssék agyon. Igy kezelik aztán a császár nevében a jogosságot a temesvári harambasák, örömére szolgálhat a dícsteli habsburgi háznak illy hű vérebekre számolhatni! – A két pássáki oláh csakugyan meg is kezdé izgatási munkáját; azonban csakhamar kézre kerülvén, aligha nehány nap mulva a szél nem fujand el lábaik alatt.
Mit egy ízben már említék, azt tapasztalat után ismételni kényteleníttetem. Tisztviselőink nehányai, vészteli napjainkban, hol a haza megmentésére kettőztetett erővel kellenék mindenkinek működni, a botrányig hanyagok. Több helyütt az ujonczok kiállításának siettetésére mit sem tőnek: másutt – az első ujonczöszszeirás, mellynek mása meg nem tartaték, a ministeriumhoz levén felküldve, – ez új összeirás mai napig sem történt meg. A tisztviselő hetek óta nem fordult meg kerületében, hanem olly helyen lézeng tétlen, honnan legkönnyebben megszökhetik a vész közeledtekor. Megkimélem még most az illetőket neveik megnevezésével, de öntudatok serkentse őket tisztjök pontosabb teljesítésére.
– Általában, főispánunk fogva tartatván, alispánunk pedig legjobb akarat mellett sem terjeszthetvén ki mindenre figyelmét, – ohajtanók, ha köztünk egy erélyteljes, teljhatalmú kormánybiztos jelennék még, ki helyzetünk fontosságát, – mellytől lét, vagy nem létünk függ, – felfogná; nepotismusi s egyéb tekintetek félrevetésével, rendeleteinek s intézkedéseinek érvényt és nyomatékot tudna adni, különben vészkörnyezte megyénk veszve lehetend. – S g.
