LENGYEL ÜGY.
LENGYEL ÜGY.
III. Azon tényt, hogy a magyar országgyülés által sept. hónapban a bécsi országgyüléshez küldött követeinknek a ház elébe bocsátása ellen a lengyel követek is szavaztak, némellyek honunkban úgy tekintvén, mint ha ez is adat volna arra, hogy a lengyelekben is meghűlt a magyarok iránti rokonszenv, hogy e tény, valamint a szerencsétlen bécsi országgyülés egyéb botrányos eljárása felett is itéletet lehessen mondani, szükség tudni, miként választattak a bécsi országgyülésen jelen volt követek, s ismerni kell azoknak jellemzését.
A lengyel követek választásának módjáról elég azon egy körülményt megemlíteni, hogy az egészen 5 millió lakossággal nem bíró Gallicziában a temérdek sorkatonaságon kivűl, az osztrák kormány a lengyel schematismus szerint, harmincz ezernél több zsoldos hivatalnokot tart, kiknek fő feladata, a népben a szabadságra vágyó lelket elnyomni, és a kormánynak bármelly gonosz tervét sikeresíteni. Ezen hivatalnokoknak, kik többnyire Morva, Cseh és Osztrákországból valók, jellemök világos azon egy tényből, hogy ezek azok, kik 1846. évben az általok felizgatott pór népnek egész örömmel fizették a lengyel nemesek levagdalt fejökért az 5–10 p.forint díjt. Az osztrák kormány, miután megbánta, hogy a lengyel népnek is ezen évi martius havában sajtószabadságot, nemzetőrséget, és országgyülést biztosító alkotmányt adott, ezen kedves gyermekeinek, a gyilkos hivatalnokoknak, tette kötelességökké az országgyülési követek választására befolyni, és mindent elkövetni, hogy olly követek választassanak, kik sem tudományos kiképzéssel, sem tiszta hazafisággal nem birván, a kormány különösen ennek embere Stadion által mint gép fognak használtathatni. Mindamellett a kormány törekvése nagy részben meghiusúlt, mert mégis választattak férfiak, önállással és tántoríthatlan hazafisággal bírók, kik a lengyel nép szabadsága mellett bátran szólottak, így a krakkói szabadszellemű lap 159. szám alatti lapja szerint a magyar követek bebocsátása ellen szavazott:
19 lengyel paraszt követ,
7 orosz pap,
8 az értelmiségből, kik részint főaristocraták, részint kormányhivatalnokok.
A magyar követeknek a ház elébe bocsátása mellett szavazott:
3 paraszt követ,
5 római catholicus lelkész, kikről, sőt átalánosan az egész lengyel catholicus clerusról megjegyzendő, hogy az a lengyel hazafiakkal mindenkor egyesülve tettleg küzdött, és küzd, a lengyel nép szabadsága mellett,
2 orosz pap,
30 Az értelmiségből, 9 jogtanár, ezek közt Smolka is, később a bécsi országgyülés elnöke, 4 orvos tanár, és 17 birtokos s független lengyel.
Ezen egy szavazás is világos bizonyság arra, hogy a lengyel értelmiség képviselői a magyar érdek ellen itt sem dolgoztak. – Emlékezzünk vissza a múlt időkben tartott diaetáinkra, fogunk több határozatokat találni ezekben is, mellyek bár az országgyülési követek többsége által hozattak, azért a nemzet tiszta érzésének kifolyásai nem voltak.
Az ellenébe, kik a puszta szó után indulva ki, azért gyanakodnak a lengyelség ellen, mert Símunich a lengyel katonasággal Bártfa mellett a magyar földre akart törni, s később csakugyan be is tört, elég azt megjegyezni, hogy Simunich nem lengyel, hogy azon egész lengyel seregben, mint a többi lengyel ezredeknél is alig van egy két lengyel tiszt; azon pedig, hogy a szegény lengyel fiú katonának fogatván kénytelen bármi bűn elkövetésében vakon engedelmeskedni, csodálkozni épen nem lehet annak, a ki tudja, hogy a mi katonáink is illy szerencsétlen helyezetben vannak az olaszok földén. De hogy még ezen műveletlen lengyel katonaságban is a szív természetes jó indúlata megromolva nincs, bizonyság rá az, hogy ők Sandeczen épen azon időben útazván át, mikor én Gallicziában voltam, a sandeczi comité több tagjai a közkatonák közé vegyültek, s több közlegényeket felvilágosítván, ezek annak jeléűl, hogy nem kivánnak embertársaikra lőni, a nálok volt töltéseket markostól adták át, melly töltésekből néhányat a velem volt lengyelek el is hoztak Pestre magokkal.
Hogy a lengyel szabadság mellett küzdők még most is csak aristocraták, azt csak az állíthatja, ki a kisszámú fő aristocratákon kivűl nem ismeri azon nagy osztályát a legyel népnek, melly kiváltságos jogainak vesztését mellék tárgynak tekintvén, folyvást munkálkodik, hogy Lengyelhon minden lakosa felvilágosíttassék, és egyforma politicai szabadságban részeltessék. – Voltak a lengyelek közt, kik talajdon jobbágyaikat önkényt felszabadították, és a forradalmak helyett már több évekkel ezelőtt mint legbiztosabb utat ezt kivánták választani, a kormány hatalmának megtörésére; de emlékezzünk vissza a múltakra, fogjuk látni, hogy nálunk is mennyi küzdések voltak a hűbéri rendszer megszüntetése miatt. Mi adjunk hálát az égnek, hogy a perczet, mellyben még lehetséges sok az adózó néppeli viszonyunkat magunknak kiegyenlíthetni, szerencsésen felhasználhattuk, és nem a kormány tette azt jobbágyainkkal, a mit a lengyel jobbágysággal tett, t. i. nem tekintve a tulajdon szentségét, csak hogy a köznépet magának megnyerje az úri tartozásokat a jobbágynak elengedte, és épen ezen cselszövény, melly által a kormány a lengyel paraszstágot magának lekötelezte, és a lengyel nemességnek a szabadságért minden küzdelmeit a nép előtt gyanússá teheti. Azonban a nép kezd apródonként már gondolkodni; több kerületek lakosai átlátják a kormány hivatalnokainak gonoszságát, s tudják, hogy a kormány nekik csak annyit adott, mit a földes uraktól elvett, de a magáéból semmit sem engedett, sőt a közterhek szaporodtak, igy csak ezen évben is tavasz óta a gallicziai lakosság háromszori ujonczállítás alkalmával mintegy 40,000 ujonczot volt kénytelen kiállítani.
A lengyel comiték, vagy szabad társulatok – milly comité mindenik kerületben, a középponti comité pedig Lembergben van, és különösebben a lembergi, és krakkói szabad ujságok – melly újságokat szerkesztőinknek szükség volna bővebben használni, tulajdon képeni feladatúl tüzték ki a nép kifejlődését, ugy hogy a lengyel értelmiségről határozottan lehet állítani, hogy e már igen jól ismeri a néptől nem pártolt aristocratiának, ha valóban akarja hazája jobb létét, legfőbb és legszentebb kötelessége a népet megnyerni és azzal egyesülni, melly czél elérése a lengyelekre nézve annyival inkább érdekes, mert Lengyelhon jövőjét tekintve, a lengyeleknél tisztában van azon politicai hit, hogy ha az uralkodó hatalmak bármi alkotmányt adnának is a lengyeleknek, és ha az egész Lengyelországot egy király alatt egyesítenék is, ez csak félszeg intézkedés Lengyelország irányában. Lengyelország újjászületésének dicső napja csak akkor fog elérkezni, midőn minden királyi hatalom megszünvén, Lengyelországban a köztársaság fog megalapíttatni. – Zsarnai Imre.
