Nyilatkozat.

Teljes szövegű keresés

Nyilatkozat.
Tisztelt szerkesztőség! Lapja 107. számában csekély személyemről is van emlékezet, egy oct. 16-kán Somogyból írt levélben, Brigori Elek név alatt. A levéliró azzal vádol, hogy mint nemzetőri százados századomat elhagytam és Jellachichchal Fraternizáltam. Az elsőre azt felelem, hogy századomat soha el nem hagytam, ha csak őrnagyom engedelméből Vas megyében családomnáli távollétem, honnan ismét futárképen tértem vissza, annak nem bélyegeztetik. A másodikra pedig azt, hogy Jellachichot soha sem láttam, annál kevésbbé fraternizálhattam tehát vele. Minek következtében gyanúsítgató Brigori Elek uramnak ezennel nyilvánítom, hogy ő roszlelkű rágalmazó s ha neve nem álnév, engem megtalálhat, mert nevemet soha nem változtattam, ha pedig álnév és ő nem gyáva, azt nekem fel fogja fedezni, hogy megismerhessem. Ecsedi urat érdeklőleg pedig azt jegyzem meg, hogy ő nekem bérlettem soha nem volt, s mint lakocsai kincstári tiszttartó rendeltetése helyére utazva, nálam egy napig szállásolt, egyébiránt tetteiről számolni nem rám tartozik.* Muraköz, Kottoriban nov. 7. 1848. – Csapody.
Valamint egy részről kötelessége a sajtónak a roszakaratúak felett ellenőrködni, úgy más részről igen rosz szolgálatot tesznek azok a hazának, kik a sajtót bal czélokra használják, és becsületes embereket gyanúsításokkal kedvetlenítenek. Mi már ezt több ízben ajánlottuk levelezőink figyelmébe, s újra és ismételve ajánljuk. – A szerk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem